Társoldalunk:

1990: Egy nyár Itáliában - minden idők legjobb focivébéje

2018.05.27. 21:15

Ez persze szubjektív, és aláírjuk, ha valaki másként gondolja, de az olaszországi tornán annyi fantasztikus csapat és játékos, meccs és gól volt, hogy megtölthetnénk vele az internetet. Maradona Nápolyban, továbbjutás sorsolással, szigetre száműzött huligánok és távolban szomorkodó magyarok. Próbálunk semmit nem kihagyva annyit elmesélni, amivel legalább részben bizonyíthatjuk a címben foglalt állítás igazát.

Már a kezdet sem volt egyszerű. Az 1990-es torna rendezésére a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA) az 1983. július 31-i határidőre nem kevesebb, mint nyolc pályázat futott be, valamennyi Európából. A későbbi győztes olaszok mellett pályázott Anglia, Ausztria, Franciaország, Görögország, Jugoszlávia, a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) és a Szovjetunió is. Menet közben a társaság fele (Ausztria, Franciaország, Jugoszlávia és az NSZK) ugyan visszalépett, de a FIFA nyakába így olyan mennyiségű anyag szakadt, hogy el kellett tolni a győztes kihirdetését.  

Lelőjük a poént...Forrás: AFP/Ho

Ami alkalmat adott arra, hogy az angolok és a görögök is visszakozzanak. Az 1984. május 19-re kitűzött döntésre tehát ketten maradtak, az olaszok és a szovjetek. Utóbbiak 18-án még egyet csavartak a sztorin: aznap jelentették be, hogy a Szovjetunió bojkottálja az 1984-es Los Angeles-i olimpiát, és az ország sportolói nem utaznak el az ötkarikás játékokra. Hogy ennek volt-e köze vagy sem az eredményhez – a FIFA akkori elnöke, Joao Havelange azt állította, hogy nem – azt aligha tudjuk meg, de tény, hogy a végső szavazást 11-5-re az olaszok nyerték. Így Mexikó (1970 és 1986) után Olaszország lett a második, amelyik két foci-vb-nek adhatott otthont, igaz az elsőt még 1934-ben rendezték (és meg is nyerték).

Hová tegyük az angolokat?

A vb-rendezés nagyszerű lehetőséget kínált, hogy az olaszok rendbe tegyék a siralmas állapotban lévő stadionjaikat. A tucatnyi város ugyanannyi stadionjába tervezett meccsekre jóformán csak az 1976-ban átadott udinei Stadio Friulihoz nem kellett nyúlni (vagy csak minimális mértékben). A maradék tizenegyből kilenc teljes renováláson esett át, a legtöbb pénzt a hat meccsnek, köztük a döntőnek is otthont adó római Stadio Olimpico emésztette fel, de a milánói San Siro és a nápolyi San Paolo sem jött ki száz lírából. Bariban (San Nicolo) és Torinóban (Stadio delle Alpi) pedig vadonatúj stadion épült.

Az olasz válogatott mostanában is megfordul Bariban. A képen az előző szövetségi kapitány, Gian Piero Ventura a franciák elleni barátságos meccse előtt, 2016. szeptember 1-jénForrás: NurPhoto/Federica Roselli/NurPhoto/Federica Roselli

Ha már megépítették vagy éppen szépen kitatarozták a létesítményeket, senki sem szerette volna, ha holmi hullarészeg huligánok az első meccsnapon lebontják. Az 1985-ös Heysel-tragédia (a Liverpool szurkolói betörtek a Juventus-drukkerek szektorába, 39-en meghaltak és hatszáznál is több volt a sérült) után az angolok nem voltak szívesen látott vendégek Olaszországban. A klubcsapatok ugyan 1991-ig el voltak tiltva az európai kupáktól, így ott nem kellett tőlük félni, a válogatottat azonban továbbra is kezelhetetlen hordák kísérték, amelyek a világbajnokságot megelőző több felkészülési meccsen is komoly pusztítást vittek véghez.

A holland Marco Van Basten (jobbra) és az angol Des Walker Cagliariban keserítette egymást, a két csapat pedig a nézők életét egy 0-0-s meccselForrás: AFP/Georges Gobet

Így az angol belügyminisztériummal egyeztetve az a döntés született, hogy a szardíniai Cagliari városára szabadítják rá őket, ahol mindhárom csoportmeccsüket játszották végül, nem kevés gondot okozva a városba vezényelt több ezer rendőrnek, csendőrnek és a különleges katonai erőknek.

Hiányoztunk mi innen egyáltalán?

Az 1990-es torna volt az utolsó előtti, amit 24 csapattal rendeztek meg. Európának 14 hely jutott, ami, ha azt vesszük, hogy csupán 30 pályázó volt (míg manapság 55 országra jut 13 hely a kontinensnek), egészen kellemesnek tűnik.

1986-ban legalább kijutottunk. A képen a francia Jean Tigana és Détári Lajos igyekszik osztozni a labdánForrás: AFP/Staff

A sorozatban három tornát (1978, 82 és 86) megjárt magyar válogatott is kellemes selejetezőcsoportba került – legalábbis így tűnt, amíg világ csúfjára Vallettában le nem ikszeltünk Máltával (2-2), majd ezt megfejelve Budapesten meg nem ismételtük a blamát (1-1). Végül nyolc meccsből kettőt nyerve (Észak-Írország ellen oda-vissza), kettőt veszítve (Sevillában 0-4, Dublinban 0-2) és négy döntetlennel

a csoport harmadik helyén zártunk, esélytelenül a kijutásra.  

Détáriék helyett így olyan csapatokat nézhettünk, amelyektől ma is a hideg futkos a hátunkon. A keleti (szovjet) blokk felbomlása előtti utolsó nyáron a szerencsések még láthatták az egységes jugoszláv és szovjet csapatot, előbbiben Sztojkovics, Szavicsevics, Katanec, Prosinecki, Suker, Boksic, Hadzibegic és Jarni, utóbbiban Daszajev, Gyemjanenko, Rac, Litovcsenko, Zavarov, Protaszov, Dobrovolszkij és Jaremcsuk kergette a labdát – és a szovjetek ezzel a csapattal lettek utolsók a csoportban... 1991 márciusában kitört a délszláv polgárháború, az év decemberében pedig megszűnt létezni a Szovjetunió.

A jugoszláv válogatott utoljára szerepelt világversenyen ebben a formábanForrás: EMPICS Sport/Ross Kinnaird

Ugyanígy végeztek a svédek – még pontot sem szereztek – egy egészen nagyszerű, Ravellit, Thernt, Schwarzot, Ingessont, Brolint, Limpart felvonultató csapattal, amelyik már magában hordozta a négy év múlva vb-bronzérmes együttes alapjait.

Vagy ott voltak a románok az egy évvel korábban BEK-döntőt játszó Steaua Bucurestire, illetve a szintén fővárosi Dinamóra épülő szupercsapattal, Lung, Popescu, Lupescu, Hagi, Belodedici, Balint, Raducioiu, Lakatus nevekkel a mezeken. És ez tényleg csak a jéghegy csúcsa, lakmározzanak a csodálatosnál csodálatosabb keretek közül!

Ide nekünk az oroszlánt!

Minél szelídíthetetlenebb, annál jobb, mondhattuk az első meccs után. Az 1982-es torna után másodszor kijutó Kamerun a vb nyitómeccsén Francois Omam-Biyick góljával 1-0-ra legyőzte a hét mexikói győztessel és Mardonával a soraiban kiálló Argentínát!

Az argentinok csak nézték, ahogy Omam-Biyick befejeliForrás: AFP/Staff

Egy csapásra új kedvenc született, és nem csak a futballhipszterek gerjedtek be, Kamerunt ugyanis nem lehetett nem imádni, mert a 38 éves csatárfenomén, Roger Milla repítette csapat egyszerűen varázslatos volt. Első afrikai gárdaként jutott el a negyeddöntőig, ahol minden jóérzésű szívnek meg kellett szakadnia, amikor a 105. percben Gary Lineker megszerezte az angolok harmadik gólját. Erről majd később.

Előbb a fővezérről. Roger Milla 1952-ben született, azaz érthető, hogy 1987-ben egy világbajnoksággal és egy olimpiával a háta mögött elköszönt a válogatottól. Vígan focizgatott (a Franciaországhoz tartozó) Réunion szigetén, amikor a sikeres vb-kvalifikációt követően maga a kameruni elnök hívta föl telefonon, hogy keresse elő a régi stoplist, mert szüksége van rá a hazának. Ha hívták, hát jött, és hozta magával a stílust! Öregember nem gyorsvonat, tudta ezt a válogatott szovjet szövetségi kapitánya, Valerij Nepomnjacsi is, és csak egyszer küldte pályára sztárját 60 percnél hosszabb időre.

Nem is volt több időre szüksége: Románia ellen beállt a 61. percben, majd a 76.-ban és a 86.-ban rúgott egy-egy gólt. A kolumbiai elleni hosszabbításos nyolcaddöntőre esett a maratoni, 66 perces fellépése, de akkor is a végére tartogatta a show-t, a 106. és a 109. percben mattolta René Higuítát. És még a negyeddöntőt is majdnem megfordította.

Végy egy jó kapust

Aki lehetőleg nem teljesen bolond, egészíthetjük ki a futball örökzöld közhelyét (a másikat nem fogjuk leírni a végén). Az olasz levegő mellett talán a kapusoknak volt a legtöbb köze ahhoz, hogy a meccsenkénti 2,21-es gólátlag a legalacsonyabb a tornák történetében, és talán a 16 piros lap is, aminél többet nem osztottak ki a 24 csapatos vb-ken. Azonban ne vitassuk el a kapusok érdemeit sem, a torna 52 meccséből 27-et hoztak le kapott gól nélkül. A lista élére kívánkozik a címvédő Argentína kapusa, Sergio Goycoechea, aki az első meccsen lábát törő Nery Pumpido helyett ugrott be, és jugók elleni negyed-, valamint az olaszok elleni elődöntőben is parádézott a tizenegyespárbajban.

Említést érdemel a jugoszláv kapus, Tomislav Ivkovic, ahol már kezdett igazságot nyerni a minden kapus bolond állítást. Ő ugyanis az említett negyeddöntő előtt fogadott Diego Maradonával, hogy ha tizenegyesekre kerül a sor, megfogja az argentin géniusz lövését. Megfogta, ki se jött róla.

A végére hagytuk a bolondot. René Higuíta, a skorpiórúgásról elhíresült, és hazájában csak El Locónak (a bolond) nevezett kolumbiai kapus amellett, hogy mestere volt szakmájának, nem véletlenül kapta a megtisztelő becenevet.

A 38 éves Roger Millát üldözi a kolumbiai kapus, René Higuíta az 1990-es olaszországi világbajnokságonForrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Dpa

 A név kötelez, és csak nem egy öregember fog megszívatni, gondolhatta a Kamerun elleni nyolcaddöntőben, mielőtt megpróbálta kicselezni Roger Millát. Nem kellett volna megpróbálni.

Őrült csoport

Hasonlóra négy évvel később is volt példa, amikor Nigéria, Bulgária és Argentína egyaránt 6 ponttal és 6 rúgott góllal zárt a csoportban, de ott a kapott gólok és az egymás elleni eredmény magától kialakította a sorrendet. Itt viszont a szigetekre (Szardíniára és Szicíliába) száműzött F-csoportban még ez sem segített. Két kör után mindenki két döntetlennel (azaz 2 ponttal) és 1-1-es gólkülönbséggel állt, a záró körben pedig az írek és a hollandok újabb döntetlent játszottak, és ha Egyiptom tudott volna válaszolni Mark Wright góljára, akkor lett volna hadd el had.

Így Anglia négy ponttal (ekkor járt utoljára két pont a győzelemért) nyerte a csoportot, Egyiptom kettővel lett negyedik, az írek pedig sorsolással végeztek a csoport második helyén, megelőzve a hollandokat.

Napoli ama Maradona!

Azaz, Nápoly szereti Mardonát. Bár a csoportkörben is voltak emlékezetes meccsek, azért a nagy drámák – ahogy az lenni szokott – az egyenes kieséses szakaszra maradtak. A nyolcaddöntők fele hosszabbításban dőlt el (közülük az egyik, az ír-román) tizenegyesekkel, a két rangadó egyértelműen az NSZK-Hollandia (2-1) és az Argentína-Brazília (1-0) mérkőzés volt.

Elkeseredett brazil szurkolók nézik Sao Paolóban válogatottjuk kiesését az 1990-es világbajnokságon Argentína ellenForrás: Agęncia Estado/Norma Albano

A negyeddöntők közül a fentebb beharangozott Anglia-Kamerun találkozót kell kiemelnünk, ahol a szokás szerint nagy terveket szövögető angolok David Platt góljával a 25. percben megszerezték a vezetést. Nepomnjacsi mester a szünetben beküldte Roger Millát, aki előbb kiharcolt egy tizenegyest, majd adott egy pazar gólpasszt, Kamerun pedig egészen a 82. percig vezetett.

A jó szemű mexikói játékvezető, a döntőt később botrányosan levezető Codesal Mendez ekkor befújt egy büntetőt az angoloknak, amit Lineker bevágott, majd a 105. percben megismétlődött a jelenetsor, Kamerun pedig kiesett. Maradjunk annyiban, hogy a mindent eldöntő büntető nagyon véleményes volt.

A 28 éves Roger Milla (zöldben) Paul Parker mellett lő a Kamerun-Anglia negyeddöntőbenForrás: AFP

Az elődöntőkben aztán annak rendje-módja szerint, ahogy a nagy tornákon általában szoktak, az angolok kikaptak a németektől, úgy, ahogy csak ők tudnak. A rutinos kapus, Peter Shilton (41) egy megpattanó szabadarúgásból kapott egy potyát, majd jöttek a tizenegyesek, ami ugye, közismerten nem az angolok szakmája.

A másik elődöntőben Olaszország Nápolyban mérkőzött meg Argentínával. Abban a városban, ahol éppen egy argentin játékost, Diego Maradonát emelték isteni státuszba. Diego a meccs előtt igyekezett is Olaszország (= a délieket lenéző iparosodott észak) ellen tüzelni a nápolyiakat, Így aztán nem csoda, hogy meglehetősen tudathasadásos állapot uralkodott San Paolóban. Az argentin drukkerek mellett a nápolyiak is inkább Mardonáéknak szurkoltak, míg az olasz válogatottnak szorítók brutálisan kifütyülték az argentin himnuszt. Az olaszok végül az angolokhoz hasonlóan 1-1-es 120 perc után, ugyancsak 4-3-ra kaptak ki tizenegyesekkel. Pedig Roberto Baggio belőtte a magáét.

A vb-döntők első piros lapját hozó döntőben Németország Andreas Brehme büntetőjével 1-0-ra legyőzte Argentínát.

Nyugatnémet örömünnep 1990-ben Rómában az Argentína ellen megnyert vb-döntőbenForrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Sven Simon

Az NSZK (ezen a néven szintén utoljára látható) válogatottját irányító Franz Beckenbauer a brazil Mario Zagallo után másodikként - és mindmáig utolsóként - mondhatta el magáról, hogy játékosként és szakvezetőként is világbajnok lett. A torna gólkirálya az olasz csatár, Salvatore Schillaci lett 6 találattal, míg Maradona gól nélkül zárta a második hazájában rendezett vb-t.

A döntő: Nyugat-Németország–Argentína 1-0 (0-0)

Róma, Stadio Olimpico, 1990. július 8.
vezette: Edgardo Codesal Mendez (mexikói)
NSZK: Illgner - Brehme, Kohler, Augenthaler, Berthold (Reuter 75.) - Buchwald, Hässler, Matthäus, Littbarski - Völler, Klinsmann
Argentína: Goychoechea - Lorenzo, Sensini, Serrizuela, Ruggeri (Monzon 46.) - Simon, Basualdo, Burruchaga (Calderon 54.), Maradona, Troglio - Dezotti
gól: Brehme 85. (11-esből)
sárga lap: Völler 52., ill. Dezotti 9., Troglio 84., Maradona 87.
piros lap: Monzon 65., Dezotti 87.

Sorozatunk következő részében az 1994-es amerikai vébé következik.