Utazik Oroszországba a kokainnal lebukó perui focista

Paolo Guerrero, Peru
Paolo Guerrero góljaira nagy szüksége lenne a peruiaknak a világbajnokságon
Vágólapra másolva!
Jelölték a perui labdarúgó-válogatott világbajnoki keretébe a féléves eltiltását másfél hete letöltő Paolo Guerrerót.
Vágólapra másolva!

A brazil Flamengo 34 éves támadója május 6-án, az Internacional elleni bajnoki mérkőzésen tért vissza, azok után, hogy tavaly októberben, az argentinok elleni vb-selejtezőt követően adott mintájában kokainszármazékot találtak, s emiatt eltiltották.

Paolo Guerrero góljai jól jöhetnek majd peruiaknak a világbajnokságon Forrás: AFP/Ernesto Benavides

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) előbb egy évre függesztette fel a játékjogát, de később megfelezte a büntetést, amely május 3-án járt le.

A perui szövetség a Twitter-oldalán jelentette be: képviselői Brazíliába utaznak, hogy "meglátogassák a beválogatott Guerrerót", és elkészítsék a hivatalos fotókat, illetve levegyék a méreteket a felszereléshez.

Guerrero ügye ugyanakkor még nem zárult le véglegesen, mivel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) súlyosbításért, míg a játékos felmentésért fellebbezett korábban a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), ahol a 84-szeres válogatottat, a nemzeti csapat kapitányát két hete hallgatták meg.

Peru az oroszországi vb-n Dániával, Franciaországgal és Ausztráliával szerepel egy csoportban.