Társoldalunk:

Senki nem akar Iránnal focizni

2018.06.01. 14:09

Át kell alakítania programját az oroszországi világbajnokságra készülő iráni labdarúgó-válogatottnak, ugyanis a görögök lemondták a két csapat szombati összecsapását.

Az Iráni Labdarúgó Szövetség pénteken közleményében azt írta, lehetőségük lett volna egy barátságos meccsre Koszovóval is, azonban végül ők is visszaléptek, ezzel pedig rendkívül nehéz helyzetbe kerültek a vb-felkészülést illetően.

Carlos Queirozéknak marad az edzésForrás: AFP/Ozan Kose

A görögök visszalépése miatt az irániak panaszt tettek a nemzetközi szövetségnél (FIFA), emellett határozatlan időre megszakítottak kapcsolatukat a görög szövetséggel, amely nem indokolta a döntését. A Törökországban készülő iráni válogatott eddig két mérkőzést játszott a vb-re hangolva, Türkmenisztánt 1-0-ra legyőzte, a törökök B csapatától pedig 2-1-re kikapott.

Az ötödik vb-szereplése előtt álló közel-keleti együttesnek így a torna előtt már csak egyetlen lehetősége lesz tesztelni az összeállítást: június 10-én Moszkvában Litvánia lesz az ellenfele, öt nappal később, Szentpéterváron pedig már a csoportkör első fordulójában Marokkóval találkozik, majd Spanyolország és az Európa-bajnok Portugália következik.