Vágólapra másolva!
Neymar visszatért a pályára, és fantasztikus góllal segítette a brazil válogatottat győzelmhez (2-0) a Horvátország elleni felkészülési mérkőzésén, vasárnap. 
Vágólapra másolva!

Az egyaránt a vb-re készülő Brazília és Horvátország Liverpoolban játszott felkészülési mérkőzést vasárnap. Az összecsapás első félidejében csak parázs jeleneteket láthatott a közönség, gólt nem. Sime Vrsaljkót és Domagoj Vidát is ápolni kellett, de Andrej Kramaric Thiago Silva elleni talpalása mellett is nehéz lenne elmenni, de megúszta egy sárgával.

Neymar góllal tért vissza Forrás: AFP/Oli Scarff

A második félidőben beállt a sérülése után visszatérő Neymar – még február 25-én, a Marseille elleni bajnoki mérkőzésen sérült meg, azóta nem lépett pályára –, és ha a pályán volt, akkor be is köszönt. A PSG klasszisa a 69. percben pedig a vezetést is megszerezte a braziloknak,

remek cselsorozat végén lőtt szép gólt.

A mérkőzés utolsó pillanataiban Casemiro felívelése után

Roberto Firmino tette fel az i-re a pontot,

így Brazília 2-0-ra verte Horvátországot.

A brazilok legutóbbi tíz mérkőzésükön veretlenek, hét győzelmük, három döntetlenjük és 19-2-es gólkülönbségük van. A dél-amerikaiak ebben az időszakban nyolc összecsapáson nem kaptak gólt.

A kevesebb mint két hét múlva kezdődő oroszországi világbajnokságon a brazilok az E-csoportban Svájccal, Costa Ricával és Szerbiával, míg a horvátok a D-csoportban Nigériával, Argentínával és Izlanddal találkoznak.

Vb-felkészülési mérkőzés:
Brazília–Horvátország 2–0 (0–0)
Liverpool, Anfield. Vezette: Oliver (angol)
Brazília: Alisson – Danilo, T. Silva, Miranda (Marquinhos, 65.), Marcelo (Filipe Luis, 60.) – Fernandinho (Neymar, a szünetben), Casemiro, Paulinho – Willian (Taison, 82.), G. Jesus (Firmino, 60.), Coutinho (Fred, 82.)
Szövetségi kapitány: Tite
Horvátország: Subasic – Vrsaljko (Jedvaj, 87.), Lovren, Corluka (Caleta-Car, 52.), Vida – Badelj (Brozovic, 61.), Rakitic (Bradaric, 83.) – Rebic (Pjaca, 64.), Modric (Kovacic, 58.), Perisic – Kramaric
Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
Gólszerző: Neymar (69.), Firmino (93.)