Bombariadó miatt evakuálni kellett egy szállodát a vb egyik helyszínén

Vágólapra másolva!
Vélhetően bombariadó miatt kellett evakuálni kedden este Rosztov-na-Donuban az egyik szállodát, amely a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség listáján az oroszországi labdarúgó-világbajnokság számára fenntartott egyik szálláshely.
Vágólapra másolva!

Az eseményről kedd este a nagy hírügynökségek közül csak a Reuters adott hírt a Topos Congress-Hotel személyzetének és szemtanúknak a közlése alapján. Eszerint

az orosz rendőrség kiüríttette a szállodát bombariadó miatt.

Legalább egy tűzoltókocsi volt a helyszínen, a rendőrök pedig az utcán kérdezték ki a személyzet tagjait és a szálló vendégeit - írta a Reuters. A hírügynökség megállapította, hogy a világbajnokság idejére

ez a szálloda is a FIFA rendelkezésére álló szálláshelyek listáján szerepel,

de a bajnokságon szereplő egyetlen csapatnak a tagjait sem szállásolták el itt.
Közép-európai idő szerint éjfél utánig nem közölt egyéb részleteket a hírügynökség. Később azonban egymásnak ellentmondó rendőrségi közlések láttak napvilágot a Reuters révén. Először azt mondták a hírügynökségnek, hogy a városban „gyakorlat” keretében tizenhat helyszínt evakuáltak. Ezután azonban közleményben jelentették, hogy

a rendőrség a nap folyamán számos bejelentést kapott bombafenyegetésekről.

„A rendőri erők elvégeztek minden szükséges ellenőrzést, de semmiféle veszélyes tárgyat nem találtak” - áll a közleményben, amely hozzáteszi: jelenleg minden átvizsgált objektum rendeltetésszerűen működik.