Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
2014. július 4-én, a világbajnoki negyeddöntő utolsó perceiben érkezett egy kolumbiai védő, Juan Camilo Zuniga, és elvette Brazíliától a világbajnoki címet. Persze az is lehet, hogy a németek egyébként is szépen lepofozták volna a Thiago Silva nélküli, igencsak sebezhető brazil védelmet, de azt nehezen lehetne állítani, hogy az a csigolyasérülés, amit Zuñiga okozott Neymarnak, nagyon jól jött volna a hazai környezetben görcsössé váló, mégis világbajnoki álmokat dédelgető Selecaónak.
Július negyedike; lehetett volna a Neymar-függetlenség napja is, de a néhány nappal későbbi elődöntő pontosan mutatta, mennyit számít a szélső játéka, mi több, jelenléte a brazil válogatottban. Most, négy évvel később azt a jó hírt kapja Brazília a világbajnoki csoportmeccseket követően, hogy
Neymar egyáltalán nem az egyetlen fecske, akitől indokolatlanul várnák a nyarat.
Tite szövetségi kapitány ugyanis olyan jól bejáratott csapatot vitt a tornára, amelyik egyedüliként játszik úgy az esélyesek közül, ahogyan azt elvárjuk egy világbajnok-aspiránstól.
Brazília végre megtalálta az egyensúlyt a biztos védekezés és a szemre is tetszetős, hatékony átrendeződést követő, gyorspasszos támadójáték között.
Ezzel pedig máris többet mutat és előrébb tart, mint akármelyik csapat ebben a világbajnoki mezőnyben.
Bár többen úgy sakkoztak a Szerbia-Brazília csoportmeccs előtt, hogy Tite akár ki is veheti a gépezetből Gabriel Jesust, akinek a helyén majd Neymart játszatja, így megnyitva az utat az erősebb középpálya és Fernandinho szerepeltetése előtt, a szövetségi kapitány tartotta magát korábbi elképzeléseihez. Ehhez képest Krsztajics nagyobbat változtatott. Krsztajics elődje, a csapatot a világbajnokságra kijuttató Szlavoljub Muszlin többek között azért nem maradhatott a válogatott élén, mert jóformán tudomást sem akart venni a szerb futball egyik legnagyobb ígéretéről, Milinkovics-Szavicsról.
Krsztajics a nagy ígéretet természetesen ezúttal is bevetette, de most nem a csatárhoz közeli pozícióban, hanem Matics mellett, és így kevesebb szervező feladattal ellátva. Milinkovics-Szavicsnak ez nem is ízlett, és úgy tűnt el az egész meccsen, mint szürke szamár a ködben, egyúttal igazat adva azoknak a halkabb hangoknak, amelyek szerint a közvélemény kicsit túlértékelte a középpályás hatását a válogatottra.
Brazília az elmúlt nyolc válogatott meccsén mindössze egy gólt kapott, azt is úgy, hogy a szabályok szerint Miranda ellökéséért a svájci Zuber fejesét vissza kellett volna fújni. Nem túlzás tehát kijelenteni, hogy Tite a védelmet tökéletesen megszervezte. A Scolari-fiúk által végigmozizott német hetest követően
Dunga irányítása alatt a brazilok az első öt selejtezőmeccsen hat gólt kaptak, a maradék tizenhárom meccsen Titével ötöt.
Feltűnő különbség, nemde? A szerbek elleni mérkőzésen is láthattuk, hogy milyen biztos lábakon áll a brazil védelem, pedig a belső védőpáros mindkét tagja a 34. életévét tapossa. A jó védekezés viszont nem kizárólag a hátsó alakzat kompaktságának köszönhető. Tite bátran építette be Casemirót és használja a sokak által már leírt Paulinhót (utóbbival a Corinthiansnál Libertadores-kupát és Klubvilágbajnokságot is nyert). A nemzetközi klubfutballban egyre erősebben használt letámadást pedig csak annyira erőlteti a brazil csapat, amennyire feltétlenül szükséges: a könnyed labdakihozatalt akadályozza, miközben struktúrájában gyakorlatilag változatlan erődként áll a védőnégyes. Nem csoda, hogy a szerbek sem tudtak veszélyes akciókat kialakítani.
Gabriel Jesus, Coutinho és olykor Paulinho letámadásával a szerbek többnyire utolsó védőig vagy kapusig játszottak vissza, hogy aztán próbálják keresni a Mirandáék között rettenetesen hálátlan szerepkörben fuldokló Mitrovics fejét. Ugyan a szerb csatár nyerte az egész mezőnyben a legtöbb fejpárbajt, a társak ritkán tudtak hozzá csatlakozni, és ezek az akciók többnyire villámgyorsan elhaltak. Sokatmondó, hogy amíg Sztojkovicsnak nulla rövid átadása volt, addig középtávú passzkísérletei kilencig mentek fel, hosszú labdával pedig tizenhat alkalommal próbálkozott. Az alábbi videó jól adja vissza a számokat és azt, mennyire nem szerette Szerbia, ha letámadtak a brazilok:
Mindezzel együtt a brazilok végig kézben tartották a mérkőzést, és egy pillanatig nem volt kérdéses, hogy a csoport első helyén fognak végezni.
Marcelo korai kiesésével ugyan Filipe Luís kevésbé tudta (akarta) segíteni a bal oldali támadásokat, de Neymar, Coutinho és a rengetegszer visszalépő Jesus összjátékai nyomán azért szépen lassan jöttek a brazil helyzetek. Ehelyütt pedig muszáj megemlékeznünk arról, hogy
bár mindenki Neymarról beszél, a világbajnokság eddigi szakaszában nem ő viszi a hátán a válogatottat,
hanem a Barcelona téli igazolása. Coutinho ugyan megint kevesebbet szambázott, mint a fájdalmában a szögletzászlóig guruló Neymar (kettő cselezés kilenccel szemben), megint ő volt az, aki kibillentette az egyenlőbb helyzetekből a csapatokat. Svájc ellen az ő bombája kellett a vezetéshez, mint ahogy Costa Rica ellen is Coutinho betörése és ütemtelen lövése volt elengedhetetlen a győzelemhez. Ezúttal az első gólban vállalt főszerepet úgy, hogy Neymar mindeközben az oldalvonalat felügyelte szigorúan.
Ezzel együtt is fontos megjegyezni, hogy a brazil csapat igencsak egyoldalú, és ez nem az unalmas szinonimája. Bár várható volt, hogy Kolarov fellépései miatt a brazil védelem jobb oldala többször kiegészülhet Willian visszazárásával is, azt azért látni lehet, hogy Fagner nem képvisel olyan erőt, mint a túloldalon Marcelo, vagy akár Filipe Luís.
Marcelo kiesésével (amely sérülés állítólag nem komoly) pedig felvetődik az erőnlétért felelős stábtagok munkájának értékelése is. Több olyan hír keringett az elmúlt napokban, miszerint a brazil csapat egyszerűen túledzett, és ezért több a terheléses izomsérülés a keretben. Nem tudni, ezeknek lehet-e hitelt adni, az orvosi szoba pácienseinek a száma viszont rendületlenül növekszik: Danilo és Douglas Costa után Marcelo is inkább gyógyulni vágyott, mint ahogy az első félidőben Jesus és Willian is fájdalmakkal küzdött. Tite (szerencséjére) kis túlzással ki tud állítani egy, a gálakezdőhöz hasonló B-sort is, de a torna hátralévő szakaszában azért nyilván rosszul érintené, ha meccsenként gyarapodna a sérültek száma.
Brazília végül Mexikóval találkozik a legjobb tizenhat között, és Lozanóék most bánhatják igazán a svédek elleni gyászos teljesítményt, mert minimum a németek elleni, centire megtervezett és jól végrehajtott produkció kell ahhoz, hogy megszorítsák ezt a brazil csapatot. Egy biztos: Tite nem fogja hagyni, hogy hosszában-keresztben végigkontrázzák őket.
