Igazi őrület: Schmeichel 3 tizenegyest véd, mégis horvát továbbjutás

Croatia v Denmark: Round of 16 - 2018 FIFA World Cup Russia Sport Soccer International Team Soccer FeedRouted_Global topix bestof during the 2018 FIFA World Cup Russia Round of 16 match between Croatia and Denmark at Nizhny Novgorod S
Horvát öröm
Vágólapra másolva!
A spanyol-orosz meccs után a horvát-dán is hosszabbításos forgatókönyvet hozott. Az első négy percben egy gyors gólváltás után a csapatok csalták a focit, de főleg a csoportkörben villogó horvátok mutattak nagyon keveset, Modric és a többiek mind csődöt mondtak. Az 1-1-es rendes játékidőt követően a hosszabbítás második félidejében tizenegyest rúghattak a horvátok, de Modric lövését Schmeichel védte, a büntetőpárbaj után ennek ellenére a horvát csapat jutott a negyeddöntőbe, ahol Oroszország lesz az ellenfele. Az élő közvetítés itt olvasható.
Vágólapra másolva!

A horvátok három győzelemmel, magabiztosan jutottak tovább a csoportjukból, megverték Nigériát, álomjátékkal nullázták le az argentinokat, majd egy felforgatott csapattal is simán verték Izlandot. A dánok a Peru elleni sikerrel kezdtek, majd az ausztrálok elleni döntetlen azt jelentette, hogy a franciákkal egy békés, gól nélküli döntetlennel mindkét csapat továbbjutott.

A horvátoknál az Izland elleni pihentetést követően Modric és Perisic mellé visszatértek a többiek, a dán kezdőben nem volt különösebb meglepetés.

Így kezdtek a csapatok:

A horvátoknak ez a hármas győzelmi szériájuk történetük legjobb teljesítménye volt a világbajnokságok történetében.

Szinte még el sem kezdődött a mérkőzés, de már vezettek is a dánok. Alig telt el egy perc, amikor egy hosszú bedobás után Mathias Jörgensen elé került a labda, a lövése a horvát kapusról, Subasicról a kapufára, majd onnan a kapuba került.

Egészen pontosan 57 másodperc kellett az első gólhoz, ennél gyorsabban még még senki nem talált be ezen a vb-n. Jörgensen góljával egyébként a Huddersfield Townak is van már vb-n gólt szerző játékosa.

A horvátok finoman szólva sem estek kétségbe, a 4. percben máris jött az egyenlítés. Rebic és Vrsaljko indultak meg a jobb szélen, majd utóbbi beadása után a dán védőkön flipperezett egyet a labda, mielőtt Mario Mandzukic elé került, aki nem sokat hezitált, Kasper Schmeichel kapujába lőtt.

A 21. percben Mandzukic reklamált egy lerántásért tizenegyest, de az argentin Pitana nem akart videózni, majd a túloldalon Martin Braithwaite lövését védte Subasic.

Modric és a gólszerző Mathias Jörgensen Forrás: FIFA via Getty Images/2018 FIFA/Patrick Smith - Fifa

A 30. percben Rakitic és Perisic is lőhetett a tizenhatoson belülről, de a védők jól dolgoztak össze Scmeichellel. A folytatásban is a horvátok maradtak aktívabbak, több kisebb helyzetük is akadt, a dánok inkább kontrákra vártak.

Az első félidő végén egy újabb nagy bedobás után került Christian Eriksen elé a labda, aki zseniálisan emelt kapura, a labda a két kapufa találkozásánál landolt.

Knudsen és Perisic alakítása Forrás: AFP/Alexander Nemenov

A második félidő elején behúzták a kéziféket a csapatok, inkább arra figyeltek, hogy hibát ne kövessenek el, senki nem akart kockázatot vállalni.

A félidő közepén Thomas Delaney mutatott be egy szép szólót, de a lövését blokkolták a horvát védők. A 72. percben a csereként beállt Nicolai Jörgensen lőtt kapura, de Subasic védett.

A horvátok érthetetlenül visszafogottak voltak, semmit nem mutattak.

Mario Mandzukic Forrás: AFP/Johannes Eisele

A horvátok az utolsó 15 percben kapcsoltak, hogy ennek rossz vége is lehet, volt pár kósza lövésük, de aztán minden maradt a régiben.

A 86. percben Rebic cselezte be magát a tizenhatoson belülre, de Perisic elől elpöckölték a labdát az utolsó pillanatban. A 92. percben még Rakitic lőtt kapu mellé, a nap második meccsén is jöhetett a hosszabbítás.

Sajnos a ráadásban sem változott sok minden, a dánok, ha lehet kicsit bátrabban fociztak, de a szokásos nagy bedobásokon és szögleteken kívül nem tudtak veszélyeztetni, a horvátok továbbra is szenvedtek, ők még ennyit sem mutattak.

A hosszabbításban Perisicet és Mandzukicot is lehozta Dalic, a dán kapitány beküldte Sistót, aki a ráadás második felében tekert Subasic kapuja mellé.

Dán kupaktanács Forrás: AFP/Martin Bernetti

A 114. percben Modric ugratta ki Rebicet, aki egyedül tört kapura, miután eltolta a labdát Schmeichel mellett, Mathias Jörgensen rúgta fel, az argentin Pitana tizenegyest ítélt, Jörgensen pedig sárgát kapott.

Moszkvában még videóztak kicsit, majd Modric végezhette el a büntetőt, de Schmeichel hatalmas bravúrral fogta a tizenegyest, ki se jött róla a labda, így neki köszönhetően Dánia eljutott az orosz rulettig.

A büntetőpárbajt a dánok kezdték, Christian Eriksen lövését Subasic a kapufára ütötte, majd Schmeichel is védett, lábbal tolta ki Badelj lövését.

A második körben Kjaer és Kramaric is belőtte a tizenegyesét, majd Krohn-Dehli sem hibázott, és Modric is belőtte, aki ezúttal laposan középre gurított. Nem volt messze a dán kapus lába, de bement.

A negyedik sorozatot Schöne kezdte, akinek a lövését Subasic kiütötte, majd Pibaric is rontott, újra Schmeichel tudott védeni. Az ötödik körben Nicolai Jörgensen is hibázott,

a mindent eldöntő ötödik horvát tizenegyesre pedig Ivan Rakitic érkezett, aki nem hibázott, és a legjobb nyolc közé lőtte a horvátokat.

Horvát öröm Forrás: FIFA via Getty Images/2018 FIFA/Patrick Smith - Fifa

A horvátok az oroszokkal találkoznak majd a negyeddöntőben.

1. félidő
4Mario Mandzukic
4Mario Mandzukic
1Thomas Delaney
1Mathias Joergensen
1Mathias Joergensen
1
2. félidő
165Ivan Rakitic
165Nicolai Joergensen
163Josip Pivaric
162Lasse Schoene
161Luka Modric
161Michael Krohn-Dehli
160Andrej Kramaric
159Simon Kjaer
158Milan Badelj
152Christian Eriksen
121Nicolai Joergensen
121Lasse Schoene
121Michael Krohn-Dehli
121Simon Kjaer
121Christian Eriksen
121Milan Badelj
121Ivan Rakitic
121Josip Pivaric
121Luka Modric
121Andrej Kramaric
121
116Luka Modric
116Luka Modric
115Mathias Joergensen
115
108Mario Mandzukic
108Mario Mandzukic
106Martin Braithwaite
106Martin Braithwaite
106
106
98Thomas Delaney
98Thomas Delaney
97Ivan Perisic
97Ivan Perisic
93
91
81Ivan Strinic
81Ivan Strinic
71Marcelo Brozovic
71Marcelo Brozovic
66Andreas Cornelius
66Andreas Cornelius
47
46Andreas Christensen
46Andreas Christensen
46
Összeállítások
Horvátország4-2-3-1
Dánia4-3-3
Football Pálya
23
Danijel
Subasic
2
Sime
Vrsaljko
6
Dejan
Lovren
21
Domagoj
Vida
3
Ivan
Strinic
7
Ivan
Rakitic
11
Marcelo
Brozovic
18
Ante
Rebic
10
Luka
Modric
4
Ivan
Perisic
17
Mario
Mandzukic
1
Kasper
Schmeichel
14
Henrik
Dalsgaard
4
Simon
Kjaer
13
Mathias
Joergensen
5
Jonas
Knudsen
6
Andreas
Christensen
8
Thomas
Delaney
10
Christian
Eriksen
20
Yussuf
Poulsen
21
Andreas
Cornelius
11
Martin
Braithwaite

Horvátország

Kezdők
23Danijel Subasic
2Sime Vrsaljko
6Dejan Lovren
21Domagoj Vida
3Ivan Strinic
81
81
7Ivan Rakitic
165
121
11Marcelo Brozovic
71
71
18Ante Rebic
10Luka Modric
161
121
116
116
4Ivan Perisic
97
97
17Mario Mandzukic
108
108
4
4
1Dominik Livakovic
12Lovre Kalinic
5Vedran Corluka
8Mateo Kovacic
9Andrej Kramaric
160
121
13Tin Jedvaj
14Filip Bradaric
15Duje Caleta-Car
19Milan Badelj
158
121
20Marko Pjaca
22Josip Pivaric
163
121
Cserék

Dánia

Kezdők
1Kasper Schmeichel
14Henrik Dalsgaard
4Simon Kjaer
159
121
13Mathias Joergensen
115
1
1
5Jonas Knudsen
6Andreas Christensen
46
46
8Thomas Delaney
98
98
1
10Christian Eriksen
152
121
20Yussuf Poulsen
21Andreas Cornelius
66
66
11Martin Braithwaite
106
106
16Jonas Loessl
22Frederik Roennow
2Michael Krohn-Dehli
161
121
3Jannik Vestergaard
7William Kvist
9Nicolai Joergensen
165
121
12Kasper Dolberg
15Viktor Fischer
17Jens Stryger Larsen
18Lukas Lerager
19Lasse Schoene
162
121
23Pione Sisto
Cserék