A Vörös tér raszta hajú sztárja kiejtené a spanyolokat

Colin
cof
Vágólapra másolva!
„De nehogy leírd a történetemet" – ezzel engedett el Colin, az Ausztráliából érkezett szurkoló, akit annyira lenyűgözött a házigazda oroszok szenvedélye, hogy azonnal a megszállottjukká vált. A válogatottat már a döntőben látja, ahol reményei szerint a brazilokkal játszanak.
Vágólapra másolva!

Kiküldött tudósítónk jelenti Moszkvából.

Colinnal a moszkvai Vörös téren találkoztam. A járdaszegélyen ült a feleségével. Ausztráliából jöttek a világbajnokságra, de mint elmondta, nem ott születtek, csak ott dolgoznak, így nem is vallják magukat ízig vérig ausztrálnak. „Ha nyernek, nyernek, örülök neki, de különösebben nem érdekel. Már egy ideje ott élek, látom, hogy hogyan viszonyulnak az emberek a focihoz. Van még hova fejlődniük."

Colin elmesélte, hogy végigturnézzák a vb-t, Moszkvában az Oroszország–Szaúd-Arábia meccsen kezdtek, voltak Szentpéterváron brazilokat nézni, látták a portugálokat Szaranszkban, és azt is, ahogy a címvédő németek kiesnek Dél-Korea ellen. Az utazással az volt a céljuk, hogy megtapasztalják az orosz emberek szenvedélyét, odaadását a futball iránt.

Colin és felesége Ausztráliából utazott Oroszországba Forrás: Origo

A táskájából egy brazil zászló állt ki, nem véletlenül, nagy rajongója a dél-amerikaiaknak. „Tetszik a játékuk, ráadásul most egész jók, könnyű a sorsolásuk, szerintem a döntőig mehetnek." Oké, és ki lesz az ellenfelük? „Remélem, hogy az oroszok" – vágta rá egyből nevetve. Tudta ő is, hogy ez szinte lehetetlen, hiszen az oroszok már a nyolcaddöntőben a spanyolokkal játszanak, de ittléte alatt annyira megkedvelte az országot, hogy egyszerűen muszáj nekik (is) szurkolnia. „Fantasztikus ez az ország. Engem lenyűgözött. A helyszínek, a stadionok, az épületek, egyszerűen csodásak. Az emberek nagylelkűek, közvetlenek, bár a kommunikációval meggyűlik a bajunk. Mi nem beszélünk oroszul, ők nem beszélnek angolul, ennek ellenére csak mondják és mondják, nem érdekli őket, hogy egy szót sem értünk belőle" – mesélte, majd azzal engedett utamra, hogy „nehogy leírd a történetemet". Colin, ez egy ilyen szakma.

Vasárnap Spanyolország Oroszországgal játszik a Luzsnyiki Stadionban. Colin is ott lesz, hogy szurkoljon új kedvenceinek. A rossz hír viszont az, hogy hacsak nem dél-koreáztatják meg a házigazdát, aligha jön össze a brazil–orosz döntő, amit annyira vár.

A kép Huawei P20 Próval készült.