Az angol szurkolók IKEA-ban és a busz tetején ünnepeltek

fbl Horizontal
A man is drenched in champagne in the street beside Borough Market as England fans celebrate their win over Sweden in the Russia 2018 World Cup quarter-final football match, in London on July 7, 2018. / AFP PHOTO / Tolga AKMEN
Vágólapra másolva!
Az angol fociválogatott legutóbb 1990-ben járt ekkora magasságokban, mint ezen a világbajnokságon, akkor csak a negyedik hely jött össze végül, nem csoda tehát, hogy az angol drukkerek teljesen odáig vannak a csapattól.
Vágólapra másolva!

A svédek elleni siker után újra világbajnoki elődöntőbe jutott az angol válogatott, ahol a két hosszabbításon kifacsart horvát csapat lesz az ellenfél.

Gareth Southgate és csapata egész Angliát maga mögé állította, és hol máshol lehetne ünnepelni egy svédek elleni sikert, mint az IKEA-ban?

Az IKEA egyébként nem haragudott meg, közleményben gratulált az angoloknak, és miután Londonban félig brit, félig svéd üzletről van szó, nem is igazán szomorkodtak.

Több nagyobb városban is megállt az élet a lefújást követően, a szurkolók buszok és buszmegállók tetején ünnepeltek.