A Barca sztárjának nyilatkozata mosolyt csal az angol drukkerek arcára

fbl Horizontal
England's supporters celebrate in the fan fest of Moscow after England's victory over Sweden during the quarter-finals of the Russia 2018 World Cup football torunament. / AFP PHOTO / Maxim ZMEYEV
Vágólapra másolva!
Ivan Rakitic, a horvát fociválogatott sztárja egyetlen mondattal belopta magát az angol szurkolók szívébe a negyeddöntő után.
Vágólapra másolva!

A hidegvérű horvát középpályás, aki a Dánia elleni nyolcaddöntőben és az Oroszország elleni negyeddöntőben is biztos lábbal értékesítette az utolsó tizenegyest, a házigazdák elleni moszkvai dráma lefújása után már az elődöntőről is nyilatkozott, ahol Anglia lesz az ellenfelük.

A Barcelona középpályása nem az ilyenkor szokásos sablonokat húzta elő a kalapból, mint nagyon jó csapat, remek játékosok és a többi, és a többi. Ő ehelyett ezt mondta: "Semmi sem lehet annál inspirálóbb, mint vb-elődöntőt játszani Angliával, a nemzettel, amelyik feltalálta a futballt."

Lehet, hogy Rakitic arra számít, hogy a meghatottságtól most szerda estig nem térnek magukhoz Harry Kane-ék.