Négy meccsig tartott a Hierro-korszak a spanyol válogatottnál

Spain v Russia : Round of 16 - 2018 FIFA World Cup Russia Russia July 2018 FIFA World Cup Moscow 2018
Fernando Hierro, a spanyolok szövetségi kapitánya. Nem sikerült
Vágólapra másolva!
A spanyol szövetség bejelentette, hogy Fernando Hierro nem folytatja a munkát a spanyol válogatott élén. Az RFEF közleménye alapján Hierro nem marad sportigazgatóként sem.
Vágólapra másolva!

Hierro megbízatása akkor kezdődött a spanyol válogatott élén, amikor Julen Lopeteguié megszűnt. Lopetegui és a Real Madrid azt látta a legjobb döntésnek, ha már a világbajnokság idején bejelentik, a szövetségi kapitány lesz a Real Madrid edzője a vb után.

Nem ilyen vb-re készült Lopetegui Forrás: AFP/Gabriel Bouys

A spanyol szövetség vezetői annyira nem örültek a hivatalos bejelentésnek, hogy napokkal a spanyolok első meccse előtt hazazavarták Lopeteguit, és az addigi sportigazgatót, Hierrót ültették a helyére, aki szép lassan hozta a saját embereit is, de a csapat nem brillírozott.

Hierro vezetésével ugyan megnyerte a csoportját a spanyol válogatott (3-3 Portugália ellen, 1-0-s siker Irán ellen, 2-2 Marokkó ellen), de a játék közel sem volt bizalomgerjesztő, a házigazda orosz csapat pedig már a legjobb 16 között, tizenegyesekkel kiejtette Iniestáékat.

Fernando Hierro, a spanyolok szövetségi kapitánya. Nem sikerült Forrás: Anadolu Agency/2018 Anadolu Agency/Sefa Karacan

A döntés várható volt, Hierróval a csapat nem hozta az elvárható szintet, főleg az oroszok ellen volt bántó az 1000 fölötti passz-szám, de eredménye nem sok mutatkozott, és azt is kevesen értették, hogy Andrés Iniesta, hogy kezdhet a padon, miközben David Silva és Koke próbál fazont szabni a játéknak.

A spanyolok kudarcáról itt olvashat bővebben:

Egészen hazáig passzolták magukat a hullafáradt spanyolok

A 2014-es vb-hez és a 2016-os Eb-hez hasonlóan a spanyol válogatott megint nagyot égett: a FIFA-világranglista 70. helyén álló orosz válogatott ejtette ki őket tizenegyesekkel a nyolcaddöntőben. Ami még ennél is elkeserítőbb, az a mutatott játék volt: azok a világsztárok, akik az oroszokéhoz hasonló betömörülő védelmek ellen játszanak hétről-hétre, lassan, körülményesen és teljesen tanácstalanul adogadtak ide-oda 120 percen keresztül.

„Sok együtt megtett kilométer után a spanyol válogatott és Fernando Hierro útjai különválnak. Az edző úgy döntött, sportigazgatói pozícióját sem kívánja megtartani" – olvasható a hivatalos közleményben.

Hierro már kétszer volt ebben a pozícióban, először 2007 és 2011 között, amikor Európa-bajnokságot és világbajnokságot is nyert a válogatott, majd 2017 novemberétől volt újra ezen a poszton a világbajnokságig.

Hogyan tovább?

A Marca szavazása szerint egyértelmű: Luis Enrique, a 2014 és 2017 között a Barcelonát irányító, korábbi 62-szeres válogatott szakember kell a kispadra.

Ha ő nem vállalja, jöhet Michel, aki edzőként eddig a Getafe, a Sevilla, az Olimpiakosz, a Marseille és a Málaga kispadján mutatta meg tudását. Tíz százalékot kapott Quique Sánchez Flores, az Atlético Madriddal Európa Liga-győztes és európai Szuperkupa-győztes (egyaránt 2010-ben) edző.

Szerdai hírek szerint Xavi Hernández is esélyes lehet a spanyol kispadra, miután Gabi Fernández veszi át a katari al-Szadd élén a helyét, de sokan örülnének a jelenleg Belgiumot elődöntőbe vezető Roberto Martíneznek is.