Deschamps nem szórakoztat, csak nyer

France v Belgium: Semi Final - 2018 FIFA World Cup Russia  NurPhoto General News Human INterest july 10 2018 10th July 2018 Saint Petersburg 2018 FIFA World Cup Russia FIFA World Cup Semi Final Match Competition PLAYER National Team
Didier Deschamps, N'Golo Kante, Blaise Matuidi during 2018 FIFA World Cup Russia Semi Final match between France and Belgium on July 10, 2018 at Saint Petersburg Stadium in Saint Petersburg, Russia. (Photo by Mehdi Taamallah/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Franciaország egy gondosan felépített hónap legvégén érhet fel a hegycsúcsra úgy, hogy az előzetesen esélyesnek kikiáltott négy válogatott közül csak ők maradtak állva. Belgium nagy villanása ezúttal is elmaradt, mert az elmúlt négy évben nem sikerült annál komfortosabb B-opciót kitalálni, hogy majd Fellaini valahogyan befejeli. Franciaország az elődöntőben 1-0-ra verte Belgiumot. Elemzés.
Vágólapra másolva!

Nyugodtan elő lehet venni a francia szakmai stábot azért, hogy miért nem szórakoztatnak minket jobban, de az a helyzet, hogy nem ezért vannak a világbajnokságon. Sőt, azt is megkockáztathatjuk, hogy ha az argentinok elleni nyolcaddöntő gólesőjének attitűdjével vinnék ezt a tornát, már régen landolt volna a repülő Párizsban a búslakodó Les Bleus tagjaival a fedélzeten. Franciaország a világbajnokságon eddig az összes meccsét, kivétel nélkül kézben tartotta, a gyeplőt egy percig sem elengedve, és bármilyen förtelmesen rossz meccseket is játszottak a nem túl nehéz besorolású csoportkörben, Deschamps legénysége teljesen megérdemelten játszik Franciaország történelmének második világbajnoki címéért.

Nem szórakoztató a franciák játéka Forrás: tdworld.com

A gép nem adhat mindig. Megannyi presszó alapigazsága zúg a fülünkben, ha visszagondolunk arra, milyen mélyről centizte ki Belgium a japánok elleni nyolcaddöntőt és a brazilok elleni negyeddöntő mérkőzést. Roberto Martínez csapatának egy pillanatig sem kell magyarázkodnia a négy közé jutás módján, de az eredményektől kissé megcsupaszítva azt láthattuk az eposzi „aranygeneráció" jelzővel illetett belga együttesen, hogy erősen fogják fentről a kezüket. És itt most nem a FIFA-ra gondolunk, bár Gabriel Jesus tizenhatoson belüli esésének körülményei akár ilyen vitát is indukálhatnának. Tényszerű azonban: Belgium úgy jutott túl az egyenes kieséses szakasz két körén is, hogy nagyban köszönhették ezt az ellenfél kis hatékonysági fokának és pl. a rutintalanul fennragadó japánok rossz meccsvégi húzásának.

Belgium szélsővédekezése eddig sem illeszkedett oktatófilmekbe, de azzal, hogy Meunier eltiltás miatt nem játszhatott az elődöntőben, Martínez újra kényszerűt kellett, hogy húzzon. A brazilok elleni, labdabirtokláson kívüli 4-3-3-ról visszatért a három középső védős szisztémára, Chadlit a jobb oldalra rendelte el a középpályán, és még Hazard-ral is egy furcsa szárnyvédő-féleséget játszatott a bal oldalvonal mellett. Bekerült a csapatba Dembélé, aki a támadásépítésekhez semmit nem tudott hozzátenni, és a belga válogatott – szerencsétlenségére – kapott egy labdát birtokolni egyáltalán nem akaró, defenzív, kontrára építő francia csodagépezetet. Deschamps csapatában Kantén és Matuidin kívül Pogba is elsősorban védekező feladatokat kapott azzal, hogy utóbbi remekül osztogatott az üresebb területekbe az együtemű kontrák kezdetén.

A mérkőzés legelején láthattuk azt, hogy a francia szélső védők nagy ritkán átlépnek az ellenfél térfelére, de Deschamps beláthatta: a belga válogatott ritmus és lendület nélkül félkarú óriás, így a lehető legtermészetesebb volt számára, hogy megvárja, mihez kezd a labdával a csodageneráció. Martínez csapata nem sok sikerrel járt. Azáltal, hogy De Bruyne a támadóharmadban kapott szerepet, folyamatosan szélre szorult, és középről alig tudott passzolni. Ráadásul nem is nagyon volt kinek, mert előtte az egész meccset mindössze huszonkét labdaérintéssel záró, láthatatlan Lukaku szenvedett a védők által erősen sanyargatva, illetve Fellainit vehette volna még a játékba, ha ennek lenne bármilyen értelme rövidebb passzkombinációkban.

A mérkőzés legelején Pavard elhagyja pozícióját, tőle Vertonghen szerez labdát. Üresen maradhatna a francia jobb oldal, de a középpályás szekció azonnal tudja a feladatát. Forrás: Origo

A nagyon ritkán rendezetlenül maradó francia védelmet itt meg lehetett volna bontani, hiszen Kanté mélyen behúzódva területet hagy a belga támadás előtt. Mindössze nyolc másodperc telik el, és nyolc(!) francia játékos is a labda mögé rendeződik vissza, még a papíron legelső Giroud is. Az akció végül egy rossz Chadli-beadással halt el. Forrás: Origo

A világbajnokságon már sok csapat megszenvedett azzal, hogy a szervező játékos semlegesítésével (kiesésével) ötlettelen támadásokra futja csak az erejükből. Így volt ez Németország és Kroos, Argentína és Messi, Kolumbia és James esetében, és Deschamps is nagyon tudatosan játszott arra, hogy Kevin de Bruyne-nek ne legyen jó napja. Nem is volt. De Bruyne hetvenhárom százalékos passzpontossággal zárta a meccset, ami nem is csoda, hiszen a francia középpályás satu közé szorulva levegővételnyi helye és ideje nem volt, ha labdához ért.

De Bruyne-t egy pillanatig sem hagyják őrizetlenül. Nem egy embert állítottak rá követéssel, hanem a területért felelős középpályás figyelt rá úgy minden esetben, hogy ne bontakozhasson ki. 1. rész. Forrás: Origo

De Bruyne-t egy pillanatig sem hagyják őrizetlenül. Nem egy embert állítottak rá követéssel, hanem a területért felelős középpályás figyelt rá úgy minden esetben, hogy ne bontakozhasson ki. 2. rész. Forrás: Origo

De Bruyne-t egy pillanatig sem hagyják őrizetlenül. Nem egy embert állítottak rá követéssel, hanem a területért felelős középpályás figyelt rá úgy minden esetben, hogy ne bontakozhasson ki. 3. rész. Forrás: Origo

A francia válogatott egy pillanatig sem lankadt: a labda megszerzése esetén azonnal megcélozták a kiesés ellenére is remek produkciót nyújtó Courtois kapuját, amit a belga csapat többször is csak nyomozott. A belga védőosztag nehezen védekezik hátrafelé futással, és amikor Griezmann vagy Mbappé gyorsít rá Vertonghenre és Kompany-ra, akkor nagyjából borítékolható, hogy mi lesz a futóverseny kimenetele. A labdabirtoklás hiányának ellenére a franciák kétszer annyi lövéssel zárták az elődöntőt, ráadásul Griezmann és Giroud is egyaránt hat-hat próbálkozásig jutott. Nem lehet tehát azt mondani, hogy Deschamps-nak semmi terve nem volt arra nézve, mihez kezdjen csapata a megszerzett labdákkal. Miközben a francia középpálya három tagja, Matuidi, Pogba és Kanté összesen 12 sikeres szerelést mutatott be a meccsen, a várható kontrák miatt túlbiztosított belga középpályán Witsel és Dembélé történetesen nulla sikeres szereléssel zárta a mérkőzést.

De Bruyne-nek csak a biztonsági sávot hagyták szabadon a francia védők. Forrás: Origo

A második félidőben Martínez levette a pályáról a teljesen haszontalan Dembélét, és beküldte Mertenst, de ezzel is csak annyit ért el, hogy bejött még egy ember, aki beívelésekkel próbálkozhat. Több ötlet abban sem volt, hogy Fellainit is lehozta, mert ugyan valóban egysíkú a mikrofonember fejére ívelgetni, de Carrasco behozatalával a belgák kombinációi ugyanolyan súlytalanok maradtak, mint a mérkőzés addig lejátszott részéig.

A mindig elgondolkodtató várható gólok (xG) ábrái most is egyértelmű képet mutatnak: Belgium ezen az elődöntőn komoly helyzetig sem jutott, és igazán elgondolkodtató, hogy egy ilyen jó támadókkal teletűzdelt csapat két egymást követő meccsen összesen nem tud 1 xG-értékig jutni. Amit a brazilok ellen Belgium tálcán kapott Fernandinho öngóljával, nevezetesen, hogy az egész meccsen kontrákra tudtak játszani üres területek segítségével, azt ez az elődöntő és Deschamps rizikót minimalizáló felfogása nem engedte meg. Sőt, még azt is mondhatjuk, hogy Belgiumot Franciaország a saját fegyverével verte meg, amikor csak és kizárólag azokra a lehetőségekre várt, amikor a belga védelem kissé rendezetlen maradt.

Forrás: Origo

Roberto Martínez csapata így is jól teljesített a világbajnokságon, és – megúszva a japánok elleni égést – emelt fővel térhetnek haza. Hozzátéve, hogy az aranygeneráció missziója nagy valószínűséggel beteljesületlen marad. A védelem és a középpálya átlagéletkora négy év múlva bőven harminc év fölött lesz, a fiatalabbakban pedig vagy nem bíztak eléggé (Dendoncker, Tielemans, Batshuayi, Januzaj), vagy épp most dobták ki a karrierjüket, mint az egyik legígéretesebb: Yannick Carrasco.

Franciaország válogatottja egy centiméterre pontosan kiszámolt, remekül felépített torna végén érhet fel újra a csúcsra a világbajnoki döntőben, de azt senki ne várja ettől a csapattól, hogy úgy dominál majd a soron következő ellenféllel szemben, ahogyan azt a konzolos játékokban elképzeljük.