Társoldalunk:

A végén úgyis mindig a nagy nyer

2018.07.16. 07:39

Mottó: Kommentátor az, aki a meccs előtt elmagyarázza, hogy mi fog történni, a meccs után pedig elmagyarázza, hogy miért nem az történt. A jogot fenntartom!

Gundel-blogForrás: Origo

Végül mindig a nagyok nyernek

Nyilasi Tibor jut eszembe. Sok évvel ezelőtt beszélgettünk, már nem is emlékszem arra, hogy melyik világverseny kapcsán. De a megállapítását azóta sem feledem, és sokszor igazolja az élet: „Gundikám! A végén úgyis mindig a nagyok nyernek." A végén most is a nagy nyert. Nem mondom, hogy érdemtelenül lett világbajnok Franciaország, de az első félidőben valószínűleg maguk sem értették, hogy ilyen játékkal hogyan vezethetnek 2-1-re. Ám a horvátoktól egyszerűen elpártolt a szerencse. Az a szerencse, amiben azért korábban volt részük.

Végül megint a nagy nyertForrás: AFP/Franck Fife

Kétszer is 11-esekkel jutottak tovább, Harry Kane lábában ott volt a döntő, de a kapufáról Subasic lábára pattant a labda, onnan meg kifelé. Ezzel szemben most Mandzukic öngólt fejelt, aztán kaptak egy olyan – inkább jogos, mint nem - 11-es gólt, amit a játékvezető elsőre meg sem adott. A második félidőben pedig, amikor már közel voltak az egyenlítéshez, Pogba levágódó lövése épp hozzá került vissza – nem kifelé pattant, nem egy horváthoz -, és másodszor már nem hibázott. Még 1 gól itt, 1 gól ott, a vége 4-2. Mi persze függetlenül attól, hogy kinek drukkoltunk örülhettünk, mert két unalmas, hosszabbításos 1-0-s döntő után ez mindenképpen emlékezetes meccs volt.

A kicsik

Le a kalappal a horvátok előtt. Heroikusan küzdöttek, nagyszerűen játszottak, és valóban mindent, de mindent kiadtak magukból. Amikor majd hazaérkeznek, ugyanúgy fogják őket ünnepelni, mintha világbajnokok lettek volna. A nagyokat nem ünnepelnék ugyanúgy. De ők messzebbre jutottak, mint bárki gondolta volna, és dicsőséget szereztek a hazájuknak, egy négy és fél milliós kicsi országnak, amelyikről a világ nagyobbik részén most hallottak először. Pedig vannak olimpiai bajnokaik, van wimbledoni bajnokuk, csakhogy ez a labdarúgás. A történelemkönyvekben azonban a nevük a kicsik mellé kerül majd, azok közé, akik ott voltak a végső siker kapujában, ám egy nagy végül rájuk csapta az ajtót. Hollandia háromszor, Magyarország kétszer, Csehszlovákia kétszer, Svédország egyszer és most Horvátország. Nemzetek, amelyek világbajnoki döntőt játszhattak, de nem világbajnokok. Az összes többi világbajnoki döntő vesztese világbajnoknak is mondhatja magát. A még Horvátországnál is kisebb népességű Uruguay az egyetlen kivételével, amelyik kicsiként világbajnok lett, de nem is igazi kivétel, mert 1930-ban és 1950-ben lettek végső győztesek, amikor 13-13 csapat vett részt, elsősorban meghívásos alapon, 1950-ben például India(!) azért lépett vissza, mert nem engedték nekik, hogy mezítláb játszanak. Egyébiránt csak olyan országok válogatottjai emelhették magasba a trófeát, amelyek népessége 40 millió fölött van. Mert a végén úgyis mindig a nagyok győznek. Mire a kicsik elverekszik magukat a döntőig, addigra elfogy az erejük, elfogy a szerencséjük, elfogynak a támogatóik. Szimpatikusak, de nem tudják elvenni a nagyok játékát. Einstand van.

A nagy

Franciaországtól nem lehet elvitatni a világbajnoki cím jogosságát. Hét mérkőzésből hatot megnyertek, egyetlen döntetlenjük a csoportban Dánia ellen akkor született, amikor már továbbjutottak, és tökéletesen megfelelt nekik a 0-0. Az egyenes kieséses fázisban mind a négy mérkőzésüket 90 perc alatt nyerték meg. (Ez bizonyos tekintetben minden idők legjobb világbajnoki mérlege: 1938-ban Olaszország 4 meccset nyert, de eleve csak négy meccset játszott, 1962-ben Brazília 6 meccsből 5 győzelem, 1 döntetlen). Horvátország a franciákkal szemben háromszor is hosszabbítást játszott, kétszer 11-es párbajt is vívott.

A franciák is elismerték a horvátok teljesítményétForrás: AFP/Alexander Nemenov

Nem csoda, hogy a végére több fizikai és szellemi tartaléka maradt a francia csapatnak. Modric lett a világbajnokság legjobb játékosa, de akár Griezmann is lehetett volna. Neki azonban ott van az áhított második csillag a címer fölé. Meg ott vannak a többiek, a francia gyerekek alighanem betéve tudják a kezdő tizenegyet. És persze ott van az a Didier Deschamps, aki Mario Zagallo és Franz Beckenbauer után a harmadik, aki játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnok lett.

A vízhordó

Didier Deschamps már rengeteg kritikát kapott, sokan úgy vélekednek, hogy a francia válogatott leggyengébb pontja maga a szövetségi kapitány. Nyilván egy világbajnoki cím után elcsendesednek majd ezek a hangok, de azért nézzük meg egy kicsit alaposabban, hogy ki is ő, és akkor talán egy kicsit jobban megértjük és megbecsüljük!

Deschamps játékosként védekező középpályás volt. Az a típus, aki rengeteget dolgozik, rengeteget fut, és rengeteg labdát szerez, amit utána azonnal lepasszol egy olyan játékostársnak, aki tud is valamit kezdeni vele. Nem véletlen, hogy az egyik csapattársa, bizonyos Eric Cantona vízhordónak nevezte. De az a fajta észrevehetetlen játékos volt, aki nélkül nincs győzelem. A Marseille, a Juventus és a Chelsea játékosaként az alábbi sikereket érte el: kétszeres francia és háromszoros olasz bajnok; olasz és angol kupagyőztes; kétszeres olasz szuperkupagyőztes; világkupagyőztes; UEFA-szuperkupa győztes; kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, ráadásul két különböző csapattal.

Nincs mit magyarázniForrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Frank Hoermann/Sven Simon

Válogatottként Európa-bajnok és világbajnok. Magyarán mindent megnyert. A nagy „szürkeségben" azért 556 klubmeccsen 21, 103 válogatott mérkőzésen 4 gólig jutott. És nem mellesleg a személyisége egyáltalán nem szürke. 24 évesen a csapatkapitánya volt a BL-győztes Marseille-nek, a mai napig ő a legfiatalabb BL-győztes cséká.

Ő volt a csapatkapitánya a világbajnokságot nyert válogatottnak is, pedig ott volt Zidane, Pires vagy Henry is, majd két évvel később ő emelhette először a magasba az Európa-bajnoknak járó trófeát is.

Franz Beckenbauer után ő volt a második csapatkapitány, aki BL-, Eb- és világbajnoki trófeát is magasba emelhetett, és azóta is csak Iker Casillas csatlakozott hozzájuk.

Ez a személyiség, a vezéregyéniség-mentalitás edzőként is meghozza a maga sikereit, még akkor is, ha az egészet nem övezi nagy csinnadratta és hangzatos kijelentések. Lehet, hogy nem egy taktikai csodaguru - bár mégis kinek van alapja kritizálni? -, egyszerűen csak tudja, hogy hogyan kell nyerni.

Edzőként BL-döntőbe vezette a Monacót, Serie B bajnok lett a Juventussal, majd 18 év után bajnokságot nyert a Marseille-jel, három év alatt hat trófeát hódítottak el 17 év szünet után, és BL negyeddöntőig jutottak 2012-ben.

Az az évi Eb után nevezték ki szövetségi kapitánynak. A 2014-es vb-re ugyan csak pótselejtező után jutottak ki, de ott csak a későbbi világbajnok németek tudták megállítani őket a negyeddöntőben egy 1-0-s meccsen. 2016-ban Eb-ezüst – ami a kritikák egyik sarokköve -, most pedig világbajnoki arany. Egyszóval lehet bármit mondani, lehet kritizálni, de egyben lehet utánacsinálni.

Folytatás négy év múlva

Hogy a világbajnokok átka utoléri-e őket négy év múlva, az még nagyon messze van, addig még sok minden történik. És sok minden változhat. A világbajnokság például sokat. Lehet, hogy már Katarban is 48 csapat lesz, de az biztos, hogy novemberben és decemberben rendezik a vébét. De ez a mostani is rendhagyó volt. Bevezették például a videobírót, amit persze lehet vitatni, de sok igazságos döntés született – ugyanakkor néhány döntés érthetetlenül elmaradt. 

A technológia rendben van, az emberek még mindig nem tökéletesek. Mindössze négy piros lap volt, ennél kevesebb utoljára 1978-ban – abból kettőt Nyilasi és Törőcsik kapott azon az emlékezetes, Argentína elleni meccsen, ahol nem nyerhettünk.

Mindössze egyetlen 0-0 volt, az is csak azért, mert nem akartak gólt rúgni a felek. Összességében én élveztem meccsről meccsre végigkövetni ezt a világbajnokságot, és remélem, hogy a legnagyobb változás az lesz négy év múlva, hogy ott leszünk mi is!

Záró mottó

A mottót ezennel átírom: Futballszurkoló az, aki a meccs előtt elmagyarázza, hogy mi fog történni, a meccs után pedig elmagyarázza, hogy miért nem az történt! És olyan jó mindkettőn vitatkozni!