Három úszónk elődöntős Melbourne-ben

Vágólapra másolva!
Három úszónk is elődöntőbe jutott a melbourne-i vizes vébén, Boulsevicz Beatrix 200 m pillangón, Cseh László és Kerékjártó Tamás pedig 200 m vegyesen került a legjobb 16 közé. Nem sikerült ugyanez az 50 méteres hátúszás selejtezőjében elvérző Szepesi Nikolettnek és Verrasztó Evelynnek.
Vágólapra másolva!

Tomka Tivadar helyszíni tudósítása Melbourne-ből

A mai napon a melbourne-i délelőtti programban öt magyar úszó is érdekelt a volt a 12. FINA világbajnokságon. Az 50 méteres hátúszó hölgyeknél Szepesi Nikolett (aki 100 méteren már olimpiai kvótát szerzett) 29.46 másodperccel a 21. helyen végzett, míg a 18 éves Verrasztó Evelyn 30.03-mal, elmaradva egyéni csúcsától, a 33. helyen zárt. Egyikük sem jutott tovább.

A folytatásban, viszont volt okunk az örömre, mert Boulsevicz Beatrix, aki a tavalyi budapesti Európa-bajnokságon a 200 méteres pillangóúszásban 4. lett, a világbajnokságon a 14. legjobb idővel (2:10.87) kvalifikálta magát az elődöntőbe.

A délelőtt legjobban várt eseménye azonban Cseh László és Kerékjártó Tamás fellépése volt. Mindketten a férfi 200 méteres vegyesúszás 6. futamában indultak, ráadásul egymás mellett úszhattak a fiúk.

Cseh László 1:58.78. perccel a 2. helyen jutott az elődöntőbe, az Amerikában tanuló Kerékjártó pedig új egyéni csúcsot felállítva 1.59.67. perccel az 5. legjobb idővel várhatja a délután folytatást. Nem mellékesen mindkét úszónk megszerezte a pekingi ötkarikás játékokra a repülőjegyét, hiszen a pompás teljesítménnyel kvalifikálták magukat ebben a számban.

A két magyar fiú a mixzónához érkezve éppen egymással beszélgetett és elemezték a futamot, illetve az ellenfelek úszását. "Kicsit álmosan kezdtem, be is ragadtam a rajtnál" - mondta Cseh László, akit közben egy amerikai újságíró kolléga is szeretett volna elragadni.

"Aztán sikerült felvennem a tempót, és ez az idő, amit elértem, szerintem délelőtti eredménynek elfogadható, és biztató lehet a későbbiekre nézve.

- Most ért véget Phelps futama, mit szól hozzá?
- Annyit teljesített a vízben, amennyit kellett neki. Nem erőltette meg magát, a döntőben biztosan koncentráltabb lesz.

- Mit várhatunk Öntől, akár az elődöntőben, akár a döntőben?
- Egyelőre maradjunk csak az elődöntőnél. Szeretném megúszni életem legjobbját, ami egyben Európa-csúcsot is jelentene, aztán a többit majd meglátjuk.

Forrás: EPA

Cseh László

Kerékjártó Tamás széles mosollyal várta a kérdéseket.
- Le sem tagadhatná, hogy boldog.
- Természetesen, hiszen még életemben nem úsztam ilyen jót 200 méter vegyesen. Pláne délelőtt. Végig arra figyeltem, hogy Lacival menjek, és amikor a végén jött a hajrá, még maradt bennem annyi, hogy a többi vetélytársat megelőzzem.

- Az ideje új egyéni csúcs, sőt, olimpiai részvételt is jelent.
- Ez dupla öröm a számomra. Úgy szálltam vízbe, hogy az egyéni csúcsom környékén végezzek majd, de ez sikerült túlszárnyalnom. A folytatásban igyekszem még jobban szerepelni.

- Tegnap lemondta a 200 méteres pillangó elődöntőjét, holott továbbjutott, és ott is olimpiai kvótát nyert. Megérte így dönteni?
- Még korai lenne bármit is mondanom, de tudja mit, az időeredményeket elnézve, már most azt mondom, hogy igen: megérte!

- Délután jön az elődöntő.
- Szeretnék bejutni az első 8 közé. Most csak ez a cél!