Cseh László vb-bronzérmes 200 vegyesen

Vágólapra másolva!
Megszületett a melbourne-i vizes vébé első magyar érme, a férfiak 200 méteres vegyesúszásában Cseh László a harmadik helyen végzett, a számot az amerikai Michael Phelps nyerte, aki ráadásul a világcsúcsot is megdöntötte. A másik magyar induló, Kerékjártó Tamás hatodikként csapott a célba. Gyurta Dániel gondoskodott róla, hogy pénteken is legyen kiért izgulni, ugyanis a hetedik idővel jutott a fináléba 200 mellen.
Vágólapra másolva!

Tomka Tivadar helyszíni tudósítása Melbourne-ből

Nem sikerült a legjobban a rajt Cseh számára, a várakozásnak megfelelően a két amerikai, Michael Phelps és Ryan Lochte foglalta el az első két helyet a pillangó után, a Kőbánya SC klasszisa harmadikként fordult 50 méter után.

Háton Laci valamivel közelebb tudott férkőzni Phelpsékhez, miközben Kerékjártó a hatodik helyen tempózott. A mell Cseh kritikus száma, de a harmadik helyet biztosan tartotta, és az is látszott, hogy nem tud beleszólni az első helyért szóló küzdelembe.

Az utolsó hosszon Cseh visszaverte a brazil Thiago Pereira támadását, miközben Phelps már csak saját világcsúcsával viaskodott, és ahogy azt szokta, meg is döntötte a régi rekordot, 1:54.98 perces idejével szerezte meg negyedik melbourne-i aranyérmét.

Lochte-é lett az ezüst, Cseh Laci pedig 69 századot javítot egyéni legjobbján, és új Európa-csúccsal, 1:56.92-vel állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Kerékjártó a szerdai egyéni rekordjától mindössze 6 századdal elmaradva végzett a hatodik helyen.

"Fantasztikus az időm, nagyon örülök az új Európa-csúcsomnak, még ha két századdal el is maradtam attól, amit edzőm, Turi György előírt számomra" - nyilatkozott Cseh László. "Nem figyeltem a többiekre, bár láttam, hogy Lochte elment mellettem mellen, én a saját tempómat úsztam. Holtpont egyszer sem volt. Hogy mire lehet következtetni a 400 vegyes előtt a mostani, 200-as Európa-rekordomból? Arra, hogy nagyon jó formában vagyok."

Forrás: MTI

Cseh László, és a magyar küldöttség első érme

Óriási versenyt hozott a klasszikus szám, a férfi 100 gyors, szinte egyszerre zuhant be a mezőny a célba, végül az olasz Filippo Magnini és a kanadai Brent Hayden holtversenyben lett első, a harmadik helyen a hazai Eamon Sullivan végzett, de hogy milyen kiélezett volt a verseny, azt jól jelzi, hogy az első és az ötödik között mindössze kilenc század volt a különbség. A nők 200 méteres pillangóúszásában hazai siker született a világcsúcstartó Jessicah Schipper révén. A címvédő lengyel Otylia Jedrzejczak harmadik lett.

Pénteken is lesz magyar döntős, Gyurta Dániel ugyan csak ötödik lett az elődöntős futamában, de a hetedik idővel (2:12.31) így is kvalifikálta magát a fináléra. Leila Vaziri, az amerikaiak kiváló hátúszója már az elődöntőben világcsúcsot repesztett 50 háton, a fináléban pedig beállította saját rekordját, ami aranyat ért neki.

Nem volt még vége a csúcsesőnek, az amerikai kvartett ugyanis 7:50.09 perces világcsúccsal győzött a nők 4x200 méteres gyorsváltójában. A Natalie Coughlin, Dana Vollmer, Lacey Nymeyer, Katie Hoff összeállítású staféta a németek tavaly júniusban, a budapesti Európa-bajnokságon produkált 7:50.82 perces csúcsát adta át a múltnak. A második helyen a német, a harmadikon a francia négyes végzett.

Cseh László, aki a magyar küldöttség első érmét nyerte, boldogon nyilatkozott az [origo]-nak a 200 méteres vegyesúszás döntője után.
- Nagyon örülök az időmnek, pontosan ezt terveztük edzőmmel, Turi Györggyel. Pillangón azt láttam, hogy Lochte és Phelps előttem van, és igyekeztem tapadni rájuk.
- Tegnap azt mondta, hogy a mellel volt problémája, a döntőre sikerült kijavítani az esetleges hibákat?

- Úgy éreztem, hogy nem volt gond, és szépen haladtam. Arra törekedtem, hogy az időm jó legyen, és az Európa-csúcs megdöntése elégedettséggel tölt el.

- Mit várhatunk a 400 méteres vegyesúszásban?
- Igyekszem a maximumot nyújtani, és ismét a lehető legjobb időt megúszni.

- Addig van hátra két nap, aktív pihenés következik?
- Átmozgató edzéseket tartok majd, és regenerálódom a 400 vegyesre, mert az is komoly megméretés lesz.

Cseh László után Kerékjártó Tamást is sikerült megszólaltatnunk.
- Mit mondott Cseh Lászlónak?
- Először is gratuláltam neki, másodsorban pedig közöltem vele, hogy az első három helyezett teljesen más dimenzióban úszott, mint a többi versenyző. Annyit láttam az elején, hogy a középső pályákon, mint a puskagolyó megindultak. Szenzációs időket mentek.

- És Ön?
- Ismét két percen belül úsztam, ez két nap alatt már harmadszor fordult velem elő, szóval nincs okom panaszra. Az úszás sem fájt, kiadtam magamból mindent. Erre a döntőre nagyon sokáig emlékezni fogok. A hangulat, az eredmény és a versenyzőtársak miatt.

- Akárcsak Cseh László, Ön is érdekelt 400 vegyesen.
- Nagyon kemény lesz. Fantasztikus időket kell úszni majd, ha valaki a legjobb nyolc közé akar kerülni. Nekiveselkedem a távnak, és a gigászok mellett remélem én is szerepet kapok.

Turi György, Cseh László edzője: "Laci kiválóan úszott, és látszik, hogy jóformában van. Azt már a verseny előtt is tudtuk, nem az lesz a cél, hogy Michael Phelpset legyőzze, hanem az időeredményén javítson. Ez sikerült. Az előző napokban, amikor látta versenyezni Phelpset, és minden számában világcsúcsot úszott, akkor Laci egy picit gödörbe került, és ebből kellett kirángatnia magát. Megoldotta a feladatot, gratulálok neki, szép munka volt!"

Gyurta Dániel a hetedik legjobb idővel jutott a 200 méteres mellúszás döntőjébe, majd elégedetten nyilatkozott az [origo]-nak.
- Sikerült jobbat úsznom, mint délelőtt, bár még 3-4 tizeddel szerettem volna gyorsabb lenni, de a a lényeg, hogy tovább léptem a legjobb nyolc közé.

- Milyen volt a japán olimpiai bajnok, Kitadzsima mellett úszni?
- Tetszett az úszása, és úgy haladt, mint egy rakéta. Engem feldobott.

- Pénteken úszik a döntőben, mi a terve?
- Az 1-es pályára kapok besorolást, így csak az egyik oldalról jönnek majd a versenyzők által gerjesztett hullámok, ami jó. Ami kevésbé, hogy a túloldalt nem fogom látni, ki mikor robbant, és hogyan hajrázik. A legfontosabb most az, hogy döntőbe kerültem, és sikerült javítanom az időmön. Kimásztam az elmúlt évek gödreiből, és folyamatosan tudom tartani a 2.12. körüli időket. A döntőben ezen faragni szeretnék, mert jól érzem magam a bőrömben, és kifejezetten jól esik az úszás.