Kenderesi Tamás: A cél nem változik, világbajnok akarok lenni!

Kenderesi Tamásnak határozott céljai vannak
Vágólapra másolva!
Kenderesi Tamás a riói olimpián szinte a semmiből tört be a legnagyobbak közé. Ifjúsági olimpiai bajnokként érkezett az ötkarikás játékokra, de arra senki sem számított, hogy a sportág élő legendáját, saját példaképét, a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelpst kétszer is legyőzi. Előbb az előfutamban majd a középdöntőben. Végül a döntőben Phelps és a japán Maszato mögött bronzérmet szerzett, 26 századdal lemaradva az olimpiai bajnoki címtől a budapesti vizes világbajnokság sportolói nagykövete.
Vágólapra másolva!

Említette, hogy sérüléssel bajlódik, ez mennyire komoly?
Egy gyulladás van a vállamban, ami miatt másfél hétig csak lábtempózni tudtam. Ez kezd helyrejönni, elkezdtük azóta az úgymond normális edzéseket, ez visszavetett kicsit a felkészülésben, nem vagyok csúcsformában.

Ez nem jött túl jókor.
Az utóbbi másfél hét gyötrelmes volt, csak lábbal tudtam úszni. Nemrég kezdtem el a karjaimmal is tempózni. Mivel csak lábbal úsztam, így annyira nem érzem azt a ritmust, amit ilyenkor már kellene. Elég rosszul megy, ahhoz képest, amilyen a sérülés előtt volt. Kicsit most nehéz, ezt fel kell dolgoznom, időre van még szükség.

A világbajnokságig nagyjából öt hét van még, ez elég lehet, hogy újra csúcsformába kerüljön?
Remélem. Kicsit feszült vagyok emiatt az egész miatt, ez most nagyon rosszkor jött. Kevés az idő, de úgy érzem, nem lehet gond.

Kenderesi Tamásnak határozott céljai vannak Fotó: Kálló Péter - Origo

Hogy néz ki egy átlagos nap a felkészülés mostani szakaszában?
Hat órát töltök az uszodában. Két és fél óra úszás reggel, majd egy óránál valamivel hosszabb szárazföldi edzés következik, végül délután még két óra úszás.

Rióban meglepetésemberként szerzett bronzérmet, most már azonban mindenki számol Kenderesi Tamással. Jelent ez bármi változást a felkészülésben?
Mentálisan mindenképpen más a mostani helyzet. Úgy érzem, már tartok valahol, vagyok valaki, így a felelősség is nagyobb. Ennek ellenére én mindig a saját céljaimnak próbálok megfelelni, nagyban nem változott a felkészülés menete.

Az ellenfelekre is ugyanúgy kell készülni, mint korábban?
Persze.

Mekkora dopping vagy éppen teher a hazai közönség, amely kimondva kimondatlanul komoly eredményt vár?

Ez most elég speciális helyzet, hiszen tizenötezer emberből a többség nekünk, adott esetben nekem szurkol majd. Nekem ez biztosan erőt ad majd,

de ez is egy olyan dolog, amivel számolni kell. Még soha nem versenyeztem hazai közönség előtt, új lesz, de már nagyon várom.

Járt már a Duna Arénában, ki tudta próbálni a versenyhelyszíneket?
Edzettem egyet, de nem a versenymedencében, csak a bemelegítő-medencében. Jártam a versenymedencénél, de csak a medencetérben. Körülnéztem, úszni nem akartam, azt meghagyom a világbajnokságra, talán ezért is hagytam ki a Budapest bajnokságot.

Mióta tart a felkészülés? Szerepelt a programban külföldi edzőtáborozás?
Ez az év már nem szólhat másról, csak a hazai világbajnokságról. Mexikóban voltam, amolyan magaslati edzőtáborban az év elején és Thaiföldön még az áprilisi országos bajnokság előtt. Lesz még két verseny is a vébé előtt, egy Franciaországban, egy pedig Olaszországban.

Vállsérülés után kell ez a két verseny? Nem gondolt arra, hogy lemondja?
Egyfelől ezeket a versenyeket még a sérülés előtt vállaltam be, másfelől pedig ezek már teljesen vállalható időpontban lesznek. Lesznek komoly ellenfelek, de fel kell venni a versenyt velük, sőt nyerni kell ellenük, hogy érezzék a nyomást. Lemondani nem akartam, várom már a versenyeket. Az országos bajnokságot is úgy nyertem, hogy előtte három héttel még lázas voltam, egy hétig feküdtem, antibiotikumokat szedtem, talán ezúttal sem lesz baj.

Ha már szóba került a sorrend, harmadik helyen áll a 2017-es világranglistán két japán versenyző mögött. A világbajnokságon mi lehet a cél? Időben vagy helyezésben gondolkodik?

Nagy port kavart a FINA és Hosszú Katinka között a világkupa-sorozatot érintő szabályváltoztatás, mi erről a véleménye?
Megmondom őszintén, hogy annyira engem ez az egész nem érint, hiszen soha nem indultam még világkupán és nem is vagyok többszámos versenyző, különösebben nem is ástam magam bele a dologba.

Mik a tervek a remélhetőleg minél sikeresebb világbajnoki szereplést követően?
A vb után nyaralni megyünk a családdal és a barátnőm, Sebestyén Dalma családjával. Évek óta Horvátországba járunk, ez most igazi passzív pihenés lesz, nem szeretnék egy normális tempót sem megtenni. Ha úgy alakul, ellátogatunk valamelyik fesztiválra is.

A cikk megjelenését a FINA 2017 támogatta