A színpad a Duna, a díszlet a festői budai táj a vizes vb megnyitóján

Nagyon készülnek a szervezők a nyitóünnepségre
Vágólapra másolva!
Rengetegen várják izgatottan a 2017-es úszó világbajnokság július 14-i megnyitóját, amelyhez fogható grandiózus sport- és összművészeti eseményt még sosem rendezett hazánk. A színpad a Duna lesz – lebegő 80x10 méteres uszályokkal –, a díszlet pedig a festői budai táj, építészeink remekeivel.
Vágólapra másolva!

Ahhoz viszont, hogy egyedülálló és a világbajnoksághoz méltó produkció szülessen, a háttérben elképesztően koncentrált, kemény munka folyik. A program főrendezője, Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója és a látványtechnikáért felelős ECA2 cég feje, Jean-Christophe Canizares mégsem ezt emelik ki, hanem az örömöt, amellyel a közös eseményre Magyarország és a világ legjobb szakemberei készülnek. A kulisszák mögé pillantva ezt pedig csak megerősíteni lehet.

Nagyon készülnek a szervezők a nyitóünnepségre Forrás: Nagy Attila, MÜPA

Nem túlzás azt állítani, hogy itthon most csoda születik. Magyarország ugyanis még sosem adott otthont olyan nagy volumenű sporteseménynek, mint a 17. FINA világbajnokság. Ennek fényében magától értetődő, hogy a megnyitójára egy olyan színpadi produkciót álmodtak meg a rendezők, amelyhez foghatóval nem találkozhattunk itthon, és ami nemzetközi viszonylatokban is előkelő helyet foglal majd el a hasonló rendezvények sorában.

A víz és az ember ünnepeként értelmezhető megnyitón a legtehetségesebb művészek színpadává az állandóan hömpölygő Duna és a rajta lebegő négy, egyenként 1600 tonnás, 80x10 méteres uszály alakul. A folyóval való történelmi kapcsolatunk, a Duna kulturális jelentősége és az életünkre gyakorolt hatása is fontos szerepet kap az összművészeti előadásban, melynek háttérdíszletét kiváló építészeink munkája adja, köztük a Lánchíddal, a Budai Várral és a Várkert Bazárral. Ezek az építmények szintén bekapcsolódnak a történetbe: a vár például sosem látott épületfestéssel lesz megmutatva. A kihívás tehát óriási, már ami a kivitelezést illeti, így a megnyitón – melynek célja az is, hogy megmutassa Budapest lenyűgöző szépségét – nemcsak egy páratlan produkciót, hanem példátlan szakmai összefogást is tapasztalhat a közönség. Több mint 510 művész, valamint 220 önkéntes és fiatal sportoló szívügye ugyanis ez az előadás, az ő közreműködésükkel valósul meg a produkció, izgalmas művészeti elemek és látványtechnika kíséretében.

Nagyon készülnek a szervezők a nyitóünnepségre Forrás: Nagy Attila, MÜPA

A nyitóünnepség megálmodásért Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, nemzetközileg is elismert operarendező felel, akinek már van tapasztalata az ehhez hasonló szuperprodukciók létrehozásában. Pécs kulturális fővárosként való bemutatkozását is az általa rendezett nyitóünnepség tette felejthetetlenné, illetve a Bahreini Nemzeti Színház megnyitóját is ő álmodta meg. A szakmai kvalitások mellett viszont a vízzel is szoros kapcsolatban áll. „A szüleim nagyon szerették a vizet, úgyhogy a nyarainkat általában vízparton töltöttük. A 12 éves fiam vízilabdázik, a nagypapája örökségét viszi így tovább, aki olimpiai bajnok vízilabdázónk volt. Úgyhogy ez a feleségem révén is a családba kódolt örökség. Egyébként nagyon fontos számomra, hogy a fiam, aki most a KSI-ben serdülő játékos, megélheti, hogy a hazájában rendezik a legnagyobb vizes versenyt" – fejtette ki Káel.

A nívós kulturális program mellé azonban megfelelő látványelemeket is párosítani kellett, erre a Jean-Christophe Canizares vezette francia ECA2-t bízták meg a világbajnokság szervezői. A cég több mint 30 éve a világ legjelentősebb eseményeinek látványvilágáért felelős. Az első olyan vállalatok között volt, amelyek széles körű multimédiás megoldásokkal, illetve a tűz, a víz és levegő elemeit felhasználva hoztak létre grandiózus produkciókat.

Forrás: Origo

Többek közt olyan események fényét emelték, mint az 1998-as Franciaországban rendezett labdarúgó világbajnokság, vagy az athéni paraolimpia. Emellett történelmi jelentőségű helyszíneket, így az Eiffel-tornyot és a mexikói Veracruz piramisokat is különleges díszbe öltöztették. Jean-Christophe Canizares személyes élményekként is ezeket emelte ki azok közül a munkái közül, amelyekre a legszívesebben emlékszik. „Budapesten szintén történelmi jelentőségű épületek és az egyik legcsodálatosabb természeti jelenség, a nemzeteket összekötő Duna a vásznunk. Ennek a folyónak annyi mesélnivalója van, olyan elemi erővel hat – már az első vele való találkozás óta tudom, hogy ezt a benyomást szeretném visszaadni a közönségnek is. Ezen dolgozunk hónapok óta azzal a csapattal, amelynek tagjai nagy részben már harminc éve velünk vannak" – mondta a francia cég feje, aki az életünk során az egyik legfontosabb kapcsolódásként jelölte meg az ember és a víz viszonyát.

Ezt az egyszeri, monumentális előadást létrehozni embert próbáló munka. „Nem sokat alszunk, de az tény, hogy ennél jobb csapatépítőt elképzelni sem lehet" – mondta Káel Csaba, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a megvalósítás a művészeti élet elképesztő méretű összefogásával jön létre. Ennek a felelősségével pedig minden társa, aki a produkció lebonyolításában részt vesz, tudatában van. Szerinte olyan egyedi élmény kapujában állunk, amilyenhez foghatót még nem tapasztalhattunk. Ez pedig kötelezi a rendezőket. „Ahogyan egy tehetséges sportolónak is nagy odaadással, elhivatottsággal kell készülnie és számtalan kihívással és nehéz pillanattal kell szembenéznie a felkészülése során, hogy megnyerje a világbajnokságot, úgy művészeti oldalról most nekünk is így kell építkeznünk" – tette hozzá.

Forrás: Origo

Az energiákat persze be kell osztani, az pedig tovább komplikálta szervezési, illetve logisztikai oldalról a feladatukat, hogy a helyszín nem egy zárt sport- vagy rendezvényközpont, hanem maga a folyamatosan áramló, energikus és dinamikusan változó Duna és Budapest belvárosa. Az idő hiányának és a „nehezített terepnek" viszont tudatában voltak. És azt egyöntetűen, mindannyian érzik, milyen jelentős esemény részesei.

Utóbbit alátámasztja Jean-Christophe Canizares is, aki Káel Csabához hasonlóan, éjszakába nyúlóan dolgozik csapatával nap, mint nap azért, hogy minél magával ragadóbb élménnyel gazdagodjon az, aki a megnyitót nézi. Elmondása szerint az emberei, akik közül több mint 200-an vannak vele Budapesten, igazi örömmunkának tekintik a nyitóünnepség létrehozását. „Nagyon izgatottak vagyunk mindannyian, úgy érzem, sikerült megtalálnunk a kapcsolódást ezzel a csodás várossal, ami elengedhetetlen a munkához. Feszített a tempó, de olyan lelkesek vagyunk, hogy még egy hosszabb éjszaka után is teljes erőbedobással vágunk neki a következő napnak. Fontos, hogy a megnyitó jól sikerüljön. Ez mindenkinek szívügye, büszkék vagyunk, hogy részt vehetünk ebben a munkában" – mesélte Jean-Christophe Canizares.

Ezeket a pezsgő, kreatív energiákat és a hihetetlen lelkesedést lehet érezni a színpadon – és a mögött is –, ahol a francia és a magyar csapat közös erőkkel igyekszik a Dunából a legcsodásabb és nem mellesleg a legbiztonságosabb színpadot létrehozni. Ehhez számtalan szempontot figyelembe kellett venni, többek közt azt, hogy a vízi közlekedés szabályait is betartsák: nem véletlen, hogy a rendezőknek egyenként fel kellett keresniük azokat a társaságokat, akik ezt a nemzetközi hajózási útvonalat szokták használni.

Forrás: Origo

Káel Csaba és Jean-Christoph Canizares emberei – ahogy az beszámolóikból kiderült – nagyon lelkesen, egymást inspirálva, szoros együtt lélegzésben segítik egymás munkáját és igyekeznek valami hatalmasat és maradandót alkotni nemcsak a nézők és a sportolók, hanem azon művészek számára is, akik a megnyitón részt vesznek. Hiába az anyanyelvi különbözőségek, a küldetés közös, ez pedig mindenkit összekovácsol. „Kvázi fél szavakból megértjük egymást, így pedig nagyon jó együtt dolgozni" – mondta Jean-Christoph Canizares. Ezt alátámasztotta Káel Csaba is, aki hozzátette, mennyire büszke a Müpa csapatára, amelynek tagjai komoly nemzetközi produkciókon edződtek és akik hihetetlen energiákat mozgósítanak most is. „Úgy gondolom, ebben az országban kevesen vannak, akik képesek egy ilyen volumenű produkciót létrehozni. Ennek ellenére, óriási kihívás előtt állunk, ugyanúgy, mint egy világbajnoki csapat a sportban" – fejtette ki.

Nemcsak a sportolók és a művészek ünneplése, hanem egy valódi országimázs kampány is a megnyitó, amelyen a vízhez szorosan kötődő történelmünk, a Dunához való viszonyunk, kulturális örökségünk és a hozzá kapcsolódó jövőnk is megelevenedik. Káel Csaba fontosnak tartotta azt is kihangsúlyozni, hogy a kulturális értékeink tovább vitelével csodákat tudunk megvalósítani – jó példa erre az utókor számára Hajós Alfréd életútja is, amely azt üzeni, hogy az álmokat valóra lehet váltani. A kultúra pedig, így a sportkultúra is, közösségformáló erővel bír, a közösségnél pedig nincs jobb eligazodási pont. Az ember annak tagjaként hatásosabban fel tudja mérni az értékeit és inspirálódni tud általa. Szerinte pedig erre van most a legnagyobb szükségünk.