Ausztrália legyőzésével indulhat a pólóvilág meghódítása

magyar férfi vízilabda válogatott
A 2013-as barcelonai világbajnokságot a magyar férfi vízilabda-válogatott nyerte meg
Vágólapra másolva!
A magyar férfi vízilabda-válogatott hétfőn este 20.10-től Ausztrália ellen kezdi meg a küzdelmeket a budapesti vizes világbajnokságon. Bár a 17 napos esemény számos remek versenyt hozott és hoz majd, az egészen biztos, hogy a férfi pólósok szereplése a magyar közönség kitüntetett figyelmére számíthat. Az olimpia utáni vízilabda-világbajnokságok sokszor az útkeresés jegyében zajlanak. A legutóbbi ilyet – 2013-ban, Barcelonában – megnyerte a magyar válogatott.
Vágólapra másolva!

Barcelonában Benedek Tibor volt a szövetségi kapitány, aki a 2012-es londoni olimpián elért ötödik helyezés után vette át a kispadot Kemény Dénestől.

Ebben a történetben a folytonosságot a szövetségi elnök, Kemény doktor képviseli, aki jelenleg is az MVLSZ első embere.

A válogatotté pedig az a Märcz Tamás, akinek ez lesz kapitányi pályafutása alatt az első tétmérkőzés. Éppen a 43. születésnapján, hiszen a mester 1974. július 17-én született.

Märcz Tamás, a születésnapját ünneplő szövetségi kapitány és Nagy Viktor kapus Fotó: Szabó Gábor - Origo

Bármilyen furcsa is tehát, de a 2016-os riói olimpia ötödik helyét eldöntő helyosztó mérkőzés óta a magyar férficsapat nem játszott tétmeccset.

Játszhatott volna, ha elindul a Világligában, de ezt a sorozatot most kihagyta az együttes – inkább gőzerővel a budapesti vb-re készült.

Habár Kemény Dénes szövetségi elnök a világbajnokság előtt több nyilatkozatában – így az Origónak adott interjújában is – azt hangoztatta, hogy sem a magyar női, sem a férfiválogatott nem aranyesélyes, a közvélemény ebben a sportágban – pláne egy hazai rendezésű világbajnokságon – nem nagyon tud (vagy szeretne) más eredményt elképzelni.

Pedig a helyzet az, hogy a világ férfi vízilabdázásának jelenlegi mezőnyéből az olimpiai bajnok szerbek magasan kiemelkednek. Ez nem jelenti azt, hogy máris oda kell nekik adni a budapesti vébé aranyérmét.

Hiszen nem is olyan régen volt olyan időszak, amikor a magyar csapat járt több lépéssel a mezőny előtt, mégsem nyert mindig világbajnokságot.

(„Csak” olimpiát, de abból kettőt is abban az időben, amikor a vb-arany nem sikerült. 2003-ban a barcelonai vébén győztünk, legközelebb 2013-ban ugyanott, de ez alatt a tíz év alatt két olimpiai elsőség is a miénk lett.) Budapesten a férfitorna küzdelemsorozatában az első – majdnem legfontosabb – lépés az lesz, hogy Nagy Viktorék megnyerjék a csoportküzdelmeket.

Nagy Viktorra óriási feladatok várnak a magyar kapuban Fotó: Szabó Gábor - Origo

Már ez sem lesz egyszerű feladat, hiszen az ausztrálok mellett az olaszok is abban a négyesben vannak, ahol a magyarok. A csoportelsőség kérdése – az előzetes vélekedések alapján – a magyar-olasz meccsen dőlhet el. Märcz Tamás szövetségi kapitány még a vébé kezdete előtt szeretett volna edzőmeccset játszani az itáliai együttessel – ez nem jött össze.

Miként a szerbekkel sem vívtunk meccset, de velük legalább Kecskeméten három napot készülhetett az együttes.

A világbajnokság előtti utolsó felkészülési torna – a budapesti BENU Kupa – jól sikerült, de az ottani ellenfelek – Kanada, Románia, Németország – a sportág középmezőnyéhez tartoznak. A kapitány azonban fokozatosan építi fel a csapatát, egy csaknem kéthetes eseményen valóban szükség van a megfelelő erőbeosztásra és arra, hogy a torna második felében, az egyenes kieséses szakaszban legyen csúcsformában a csapat.

A 2013-as barcelonai világbajnokságot a magyar férfi vízilabda-válogatott nyerte meg Forrás: AFP/PIERRE-PHILIPPE MARCOU/Pierre-Philippe Marcou

A házigazda Magyarország a világbajnokságok történetének legeredményesebb – 3 arany-, 6 ezüst- és 1 bronzérem – nemzeteként vág neki a tornának. Első mérkőzését tehát az ausztrálokkal vívja a csapat, az ötödik kontinens együttese nem a futottak még kategóriájú ellenfél, tekintve, hogy a legutóbbi három világverseny mindegyikén képviseltette magát.

Märcz Tamás: Mi vízilabdázunk, nem kommenteket olvasgatunk

Märcz Tamást több mint fél éve nevezték ki a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányává, ám csapatával eddig még nem játszott tétmérkőzést. Erre először a budapesti világbajnokságon, július 17-én kerül sor Ausztrália ellen. Szép feladat, nehéz kezdés, de a folytatás sem ígérkezik sétamenetnek. Ha idehaza a férfi vízilabda-válogatott kerül szóba, az első kérdés az, hogy ugye nyerünk?

Elvis Fatović együttese a kazanyi világbajnokságon a nyolcadik, a riói olimpián a kilencedik, a Világliga Szuperdöntőjében pedig a hetedik helyen végzett. Ami a magyarokat illeti, 2013-ban világbajnok, két évre rá vb-hatodik lett a csapat, amelynek éléről a riói olimpián elért ötödik helyezés után távozott Benedek Tibor szövetségi kapitány.

Kemény Dénes: Most egyik csapatunk sem aranyesélyes

A szövetségi kapitányként három olimpiai bajnoki címet nyerő dr. Kemény Dénes sportdiplomataként, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökeként dolgozik a budapesti világbajnokságon. Kemény szerint most sem a magyar női, sem a férfi válogatottat nem kiálthatjuk ki aranyesélyesnek, de a dobogóra mindkét együttesünk odaérhet. Interjú. Rosszkedvű? Ja, nem, csak egy kicsit fáradt vagyok.

Itt tartunk tehát most, rajt hétfő este 20.10-től Ausztrália ellen. A mérkőzést az Origo élőben közvetíti.

És csak óvatosan.

A hétfői Kanada-Montenegró (8-8) csoportmeccs meghökkentő végeredménye azt mutatja: ezen a világbajnokságon sem mehet senki biztosra.