Férfias csata, közelebb került a csoportelsőséghez a férfi pólóválogatott

FINA2017, Vizes VB, Magyar Olasz vízilabda
Magyar Olasz 2017 július 19-én
Vágólapra másolva!
A magyar férfi vízilabda-válogatott a hétfőn az Ausztrália ellen 13-3-ra megnyert találkozót követően ezúttal Olaszország legjobbjai ellen ugrott a medencébe a 17. FINA vizes világbajnokság B jelű négyesében. Märcz Tamás legénysége nagy csatában 9-9-es döntetlent játszott, így közelebb került a csoportelsőséghez. 
Vágólapra másolva!
A magyar válogatott hatalmas tűzzel vetette bele magát a mérkőzésbe Fotó: Szabó Gábor - Origo

A mérkőzés az olaszok számára indult jobban: a ráúszást követően elhozták a labdát, majd azonnal emberelőnybe kerültek, a fórt pedig Alessandro Nora kegyetlenül kihasználta. A másik oldalon a magyar válogatott viszont nem tudta kihasználni, hogy egy hazai játékossal több van a vízben.

A baj pedig nem jár egyedül, a következő támadásból jött a következő olasz emberelőny, Vincenzo Renzuto jobbról eleresztett lövése Nagy Viktor kezei alatt becsúszott a rövid sarokba.

A játékvezetők nem engedték a kemény harcokat, így nem volt meglepő, hogy a magyar csapat megkapta a maga újabb előnyét, viszont szerencsére a forgatókönyv immár más volt: Varga Dénes élt a lehetőséggel, amely nagyon fontos volt kétgólos itáliai vezetést követően.

A találat feloldotta a görcsöt a játékosokban, ezt Vámos Márton bombája bizonyította, így gyorsan összejött az egyenlítés.

Varga Dénes ezúttal is igazi kapitánya volt a magyar válogatottnak Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ám itt még közel sem volt itt vége az első negyednek, tovább potyogtak a gólok. Előbb Alexandre Bodegas volt eredményes – mondanunk sem kell, hogy emberelőnyből –, de Hárai Balázs klasszikus centermegmozdulása és csavarja újra egyenlítést ért. Francesco di Fulvio ellen nem sikerült szorosan védekezni, az olasz pedig köszönte szépen és újra átvette a vezetést az együttesének.

A menetrendszerinti egyenlítés azonban nem sikerült, mivel a játékvezető elvette Mezei Tamás gólját... Az indoklás szerint a szabaddobást messzebbről kellett volna elvégezni, lelkük rajta.

Viszont nem kellett sokáig szomorkodniuk a magyar szurkolóknak, a kivédekezett hátrány után másodpercekkel a negyed vége előtt Zalánki Gergő ismét egalizált.

Vámos Márton kivűlóan játszott az olaszok ellen Fotó: Szabó Gábor - Origo

A második negyed ismét olasz emberelőnnyel és góllal kezdődött, Vincenzo Renzuto ismét eredményes tudott lenni. Szerencsére a sorminta nem sokat változott, ismét azonnal jött az egyenlítés, ki mástól, mint Varga Dénestől. A gyors gólváltást követően kicsit idegesebbé vált a játék, több helyzet kimaradt mindkét oldalon.

A gólcsendet Varga Dénes törte meg, az emberelőnyből szerzett találattal pedig először a mérkőzésen átvette a vezetést a magyar válogatott a második negyed közepén.

Ráadásul Nagy Viktor kezdte elkapni a fonalat, amely jó előjel volt a folytatásra nézve. Az olaszok emiatt próbálták a lehető legjobban a szélre helyezni a labdákat, így több volt a hiba a játékukban.

Märcz Tamás nem lehetett nyugodt Fotó: Szabó Gábor - Origo

Azt, hogy mekkora csata volt a vízben, az is jelezte, hogy Andrea Fondelli és Hárai Balázs centerharca után

mindkét játékos azonnali piros lapot kapott.

Ez egyértelműen a magyar válogatottnak fájhatott jobban. A legfontosabb viszont az volt, hogy egygólos magyar előnnyel zárult a második negyed.

A harmadik negyed gyors magyar találattal kezdődött, amely nagyon fontos volt a folytatást illetően.

Manhercz Krisztián szép góllal avatta fel a félidőben beálló rutinos Stefano Tempestit.

Azonban az olaszok nem adták olcsón a bőrüket: ki más, mint Vincenzo Renzuto váltotta gólra az újabb olasz fórt. Innentől viszont jött egy újabb nagy szünet, már ami a találatokat illeti, láthatóan mindkét csapat idegesebb volt. Francesco di Fulvio keze viszont nem remegett meg

bő három perccel a negyed vége előtt, így kétgólos hátrányból állt fel kéksapkás válogatott.

Francesco di Fulviót nehezen tartotta a magyar védelem Fotó: Szabó Gábor - Origo

Märcz Tamás érezte is a bajt, időt kért, ahol nyugalomra intette a játékosait. Ennek ellenére egymás után két emberelőnyt nem sikerült kihasználni ebbe a kritikus szakaszban, Stefano Tempesti kiválóan szállt be a meccsbe. Szegény embert az ág is húzza, Erdélyi Balázs megúszása után ziccerben csúnyán fölé lőtt, az olaszok viszont három másodperccel a negyed vége előtt Nicholas Presciutti talált be, így megfordult a mérkőzés állása.

Az utolsó felvonásra Olaszország mehetett nyugodtabban, ráadásul a labdát is elhozták a ráúszásnál. Ahogy az várható volt, inkább a védekezéseké lesz a főszerep már, ennek megfelelően sokáig nem is esett gól a negyedik negyedben. A fáradtság is főszereplő volt, arról nem is beszélve, hogy nem fújták már olyan könnyen a fórokat a játékvezetők, mint tették azt az összecsapás elején.

Matteo Aicardi és Gór-Nagy Miklós csatájánál azonban befújták az olaszoknak, illetve Mezei Tamást is kiszórták, a kettős emberelőnyt pedig Cristiano Mirarchi kihasználta.

A két méteres szabályt pedig figyelmen kívül hagyták a játékvezetők...

Hatalmas csatát vívott a magyar és az olasz válogatott Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az olaszok kettős előnye után kettős fórba került a magyar válogatott is, Vámos Márton pedig kegyetlenül élt a lehetőséggel, így három és fél perccel a vége előtt ismét csak egy gólt volt a hátrány. Ha egy bolt beindul:

Vámos Márton újabb bombája már újra döntetlent ért Märcz Tamás időkérése után!

Ilyen hangulatban pedig nem kaphatott ki a magyar válogatott, igaz a győzelem sem jött össze, de ha legyőzzük a franciákat a következő mérkőzésen, akkor az olaszoknak több mint tíz góllal kell legyőzniük Ausztráliát, ha csoportelsők akarnak lenni.

Eredmény, B csoport, 2. forduló:
Magyarország-Olaszország 9-9 (4-4, 2-1, 1-3, 2-1)
gólszerzők: Vámos, Varga 3-3, Hárai, Manhercz, Zalánki, illetve Renzuto 3, Di Fulvio 2, Bodegas, Mirarchi, Nora, Presciutti

A mérkőzés élő közvetítése az alábbiakban olvasható:

Döntetlen játszott az olaszokkal a magyar férfi vízilabda-válogatott

Mit vár a háromszoros olimpiai bajnok, játékos karrierje nem jelentéktelen részét az olasz Possilippo Napoli csapatában eltöltő Kásás Tamás? "Az olaszok nagyon fegyelmezett vízilabdát játszanak, ezért a mieinknek nehezebb dolga lesz, mint két nappal ezelőtt Ausztrália ellen - vélekedett az m1 Aktuális című műsorában. - Az ausztrálok ellen nagyon meggyőzőek voltak a fiúk, jól játszottak.