Vágólapra másolva!
Egyedülálló fejlesztési együttműködésről állapodott meg a Magyar Úszó Szövetség, a CANA, az Afrikai Úszó Szövetség és a Magyar Afrika Társaság
Vágólapra másolva!

Dr. Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Sam Ramsamy, a CANA, az Afrikai Úszó Szövetség elnöke és a NOB tagja, illetve Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság elnöke - kihasználva azt az egyedülálló lehetőséget, hogy a FINA világbajnokság alatt, közel 200 ország magas rangú vezetői látogatnak el Budapestre - fontos diplomáciai és gazdasági tárgyalásokat folytatnak.

Ennek egyik eredménye, hogy a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a Magyar Afrika Társaság elnöke, valamint az Afrikai Úszó Szövetség képviselője megállapodott egy 3 évre szóló közös fejlesztési projektről.

Az eseményen jelen volt Dr. Julio C. Maglione, a FINA elnöke, illetve a nemzetközi szervezet több alelnöke és vezetője, valamint a magyar kormány, és a hazai gazdasági élet meghatározó képviselői is megjelentek a bejelentésen. A mostani együttműködéssel, egy új terület nyílik az úszósporttal kapcsolatos fejlesztések terén, ugyanakkor fontos stratégiai lépés is, hiszen a külgazdasági „Déli nyitás" politikájának jegyében, tovább épülhetnek a már évek óta élénkülő magyar-afrikai politikai és gazdasági kapcsolatok.