Hosszú Katinka visszalépett, Kapás és Késely is döntőbe jutott

FINA2017, Úszás Vizes VB, női 100 m hát, Hosszú Katinka
Vágólapra másolva!
Az úszóprogram második napjának délelőttjét Hosszú Katinka nyitotta, aki hiába úszott második legjobb időt 100 méter háton, visszalépett a további küzdelmektől. Balog Gábornak és Sztankovics Annának is az előfutamok jelentették a végállomást, míg a vasárnap váltóban bronzérmes Kozma Dominik remekelt, és bejutott a 200 gyors középfutamaiba, ugyanez sajnos nem sikerült Bernek Péternek. A délelőtt utolsó előfutamaiból Kapás Boglárka és Késely Ajna is a döntőbe jutott 1500 gyorson.
Vágólapra másolva!

Hosszú Katinka kezdett

Ami a magyarok hétfő délelőtti programját illeti, Hosszú Katinka volt az első érdekelt. A háromszoros olimpiai bajnok, aki 200 méteres vegyes úszásban a döntőben lesz érdekelt délután, 100 méter háton kezdett. Hosszú az ötödik előfutamba kapott besorolást, 58,80-nal nyerte meg a maga versenyét, ami összesítésben a második legjobb időt jelentette. Nála csak a kanadai Kylie Masse, a táv riói bronzérmese ért el jobb eredményt (58.62).

Hosszú Katinka a 100 hát rajtjánál Fotó: Mudra László - Origo

Nem sokkal később kiderült, Hosszú a délután középfutamban már nem áll rajthoz, ugyanis a 200 m vegyes döntőjére szeretne koncentrálni. A két szám között alig fél óra van a délutáni programban.

Balog és Sztankovics sem jutott tovább

Hosszú Katinka után Balog Gábor következett, aki szintén 100 háton szállt a medencébe. Balog hetedik lett a maga futamában, összesítésben a 21. helyen végzett 54.88-as idejével.

Sztankovics Anna óriási hátránnyal kezdte a felkészülést Fotó: Mudra László - Origo

A női 100 méteres mellúszásban Sztankovics Anna volt érdekelt, 1:08.66-os idővel kilencedik lett a futamában, összesítésben a 25. helyen végzett.

„Jól éreztem magam a vízben, kiúsztam magamból mindent, és annak ellenére, hogy szerettem volna jobb időt elérni, ez a realitás. Sajnos megéreztem a felkészülés alatt kihagyott két hónapot, az utolsó 25 méteren eléggé elfáradtam, de összességében remek élmény volt hazai közönség előtt versenyezni, bizakodva várom a többi számomat is" – mondta Sztankovics Anna az Origónak.

Férfi 200 m gyors egy vasárnapi hőssel

És persze Bernek Péterrel. A két magyar közül először Bernek ugrott a vízbe, a maga futamában a kilencedik helyen végzett Bernek, 1:47.79-es idővel, ami idei legjobb ideje, összesítésben ez a 25. helyhez volt elég.

„Fantasztikus érzés volt a magyar szurkolók előtt úszni, már a rajtkövön állva libabőrös lettem, és a medencében végig hallottam a biztatást.

Közel voltam az egyéni csúcsomhoz, ami ahhoz képest, hogy nemrég még sérüléssel bajlódtam, és emiatt a technikám sem volt az igazi, nem olyan rossz eredmény. Boldog vagyok, mert a 200 hát előtt ez mindenképp biztató" – mondta Bernek Péter az Origónak.

Bernek Péter Fotó: Mudra László - Origo

Az őt követő futamban indult Kozma Dominik, aki a tegnapi váltó bronzérméből vette ki a maga részét. Kozma remek úszással, harmadik helyen ért célba,

1:46.83-as idővel, ami összesítésben a nyolcadik helyhez volt elég, így szurkolhatunk majd neki a középfutamokban is.

Kozma Dominiknak még szoríthatunk a középdöntőkben is Fotó: Mudra László - Origo

„Kifejezetten jól éreztem magam a medencében, remélem, ez az állapot délután is kitart majd. Meg vagyok elégedve a formámmal, a tegnapi bronzérem pedig hatalmas erőt ad, még most is nehezen hiszem el, hogy harmadikok lettünk" – mondta Kozma Dominik az Origónak.

Maraton Kapás Boglárkával és Késely Ajnával

Az uszodában ennél hosszabb szám nincs, ennek megfelelően innen azonnal a másnapi döntőbe lehetett jutni. A női 1500 méteres gyorsúszásban két magyar indult a második előfutamban, Kapás Boglárka és Késely Ajna egymás melletti pályákra kapott besorolást. Sokáig teljesen együtt haladt a két magyar, de Késely Ajna 900 méter környékén leszakadt a vezető hármasról.

Kapás Boglárka az 1500 gyors rajtja előtt Fotó: Mudra László - Origo

Kapás végül harmadik (16:09.60), Késely Ajna a negyedik (16:20.98) helyen futott be a második előfutamban. Ami az összesített eredményt illeti, Kapás ötödik, Késely nyolcadik helyen jutott döntőbe. Katie Ledecky jutott legjobb idővel a fináléba, 15:47-es idővel, érdekesség, hogy a második Mireia Belmonte is 18 másodpercre tudta csak megközelíteni az amerikait.

Kapás Boglárka és Késely Ajna Fotó: Mudra László - Origo

Nagyon eltaktikáztam az elejét, nem kellett volna Bogiékkal mennem. Olyan fantasztikus itt a hangulat, hogy az embert kicsit elviszi a hév, ez volt 400-on is, ahol iszonyatosan erősen kezdtem, meg kell tanulnom kizárni ezeket a dolgokat" - mondta Késely Ajna az M4 Sportnak.