Eb-döntőben már megvertük őket, most jöhet a vb-finálé

Daniel Varga Horizontal
Croatia's Josip Pavic (L) tries to stop a shot by Hungary's Daniel Varga (R) during the men's water polo semi-final match Hungary vs Croatia at the FINA World Championships at the Bernat Picornell swimming pool in Barcelona on August 1, 2013. AFP PHOTO / JAVIER SORIANO / AFP PHOTO / JAVIER SORIANO
Vágólapra másolva!
Alig negyedszázados fennállása során a horvát vízilabda-válogatott már minden fontos címet begyűjtött. Vitán felül a világ egyik legjobb csapata, amely nem egyszer tört borsot a magyar válogatott orra alá is. Szombaton este 20.30-kor a budapesti világbajnoki döntőben újra megpróbálják. Számos nagy meccset vívott már egymással a két csapat, de tény, hogy nem sok sikerélményben volt részük a mieink ellen déli szomszédainknak.
Vágólapra másolva!

A Horvát Vízilabda Szövetséget (HVS) 1991-ben, az ország függetlenné válásának évében alapították. Ha csak ezen múlt volna, akkor a válogatott már a következő évi barcelonai olimpián is ott lehetett volna, méghozzá egyértelműen a torna egyik esélyeseként. Az ország és a szövetség azonban még nem létezett a selejtezők idején, és Jugoszlávia hiába vívta ki a részvétel jogát, az időközben felbomlott ország jogutóda az ekkor éppen Szerbia és Montenegró néven futó államalakulat volt – ők sem indulhattak a Horvátország és Bosznia-Hercegovina elleni katonai agresszió miatt érvényben lévő ENSZ-tiltás miatt. Pedig a horvát vízilabda ekkoriban Európa (és így a világ) legjobbja volt –

1990 és 1993 között négy egymást követő évben nyerte meg a BEK-et az aktuális jugoszláv bajnokcsapat, a Mladost Zagreb és a Jadran Split.

Jobb híján így Csehszlovákia (igen, jól olvasták) ugrott be helyettük, ők öt meccsen öt vereséggel, mínusz harmincas gólkülönbséggel zárták az olimpiai tornát.

Megérkeztek

1993-tól viszont már állandó résztvevői voltak a világversenyeknek, ahol ritkaságszámba ment, ha nem jutottak be a legjobb négy közé. Ebben az évben a sheffieldi Európa-bajnokságon még nem futottunk össze, ahogy az 1994-es római világbajnokságon sem, ahol a mieink az ötödik, míg a horvát csapat a negyedik helyen végzett.

Az 1995-ös bécsi Eb-n aztán végre túlestünk az első randevún, ami magyar szempontból parádésra sikerült. Horkai György csapata a házigazda amatőrök 20-0-s megsemmisítése után 11-5-re verte Horvátországot, és simán nyerte a háromcsapatos csoportot.

A meccset 600 néző előtt rendezték az 50 ezres Ernst Happel Stadionban

– a szervezők szerint jó ötletnek tűnt a hatalmas stadionban felépíteni a pólósok medencéjét.

Képzeljenek el benne egy medencét Forrás: AFP/Schaadfoto

A magyar csapat legjobbja a triplázó Dala Tamás és az egyformán két gólt vágó Benedek Tibor és Vincze Balázs voltak, de a kapuban remeklő Kósz Zoltán is kitett magáért. Az öt évvel később Sydney-ben már Kemény Dénessel olimpiát nyerő csapatból ekkor már a keret tagja volt Fodor Rajmund, Varga Tamás és a 19 éves Kásás Tamás is. A túloldalon pedig már ott volt a húszéves Igor Hinic, akiből minden idők egyik legjobb horvát pólósa, olimpia, világ- és Európa-bajnok lett.

Igor Hinic a horvát póló egyik legendás alakja Forrás: AFP/Fred Dufour

Az 1996-os atlantai olimpia hozta meg az első nagy sikert a horvát póló számára, ahol a döntőig jutott a csapat, igaz, ott 7-5-re kikaptak a spanyoloktól. A következő évi Eb-n egy csoportba kerültünk, és az ekkor már Kemény Dénes irányította csapat 7-7-es döntetlent játszott az olimpiai ezüstérmessel, egy 0-0-s, tengernyi kontrával tarkított utolsó negyeddel. A Kemény-csapat már nagyon hasonlított a három évvel későbbi olimpiai bajnok egységre, csak Székely Bulcsú, Biros Péter és Szécsi Zoltán neve hiányzott listáról –

természetesen ott volt a mostani szövetségi kapitány, Märcz Tamás is.

A következő évi perth-i vb-re nem lesznek büszkék a horvátok. És nem azért, mert 9-8-ra kikaptak tőlünk a középdöntős csoportkörben, hanem mert csak a kilencedik helyen zártak. Mi pedig a spanyolok elleni 6-4-es vereséggel és ezüstéremmel fejeztük be a tornát.

6 x Biros

Az 1999-es firenzei Európa-bajnokságon már a csoportban összeakadtunk, és újra remek védekezéssel, valamint a kétgólos Kásás vezérletével 7-6-ra nyertünk (aznap, amikor focistáink a válogatott történetének egyik legpocsékabb meccsén 0-0-t játszottak Liechtensteinben). Legközelebb pedig lejátszottuk az első igazán emlékezetes meccsünket: az Európa-bajnoki döntőben.

„Biros-fehér-zöld aranyérem" virított a Nemzeti Sport szeptember 12-i címlapjának tetején. Nem véletlenül:

a válogatott újonca öt gólt rámolt be a 15-12-re megnyert fináléban,

ebből négyet a 6-2-re megnyert második negyedben. Bravúros siker, ráadásul a doppingvétsége miatt eltiltását töltő Benedek Tibor nélkül.

Sydney és Athén között

Sydney-ben két könnyed győzelem után váratlanul 8-7-re kikaptunk a horvátoktól egy ideges meccsen. Leginkább Kemény Dénes volt túlpörögve, el is küldték a kispadról, és az utolsó két csoportmeccset csak a lelátóról nézhette. Ebben a horvát csapatban már több az ismerős név: Mile Smodlaka, Dubravko Simenc, Elvis Fatovic, és persze Hinic is ott volt a vízben. A végén mégis mi örülhettünk, mert

míg a horvátok a negyeddöntőben kikaptak a spanyoloktól, addig mi megnyertük az olimpiát.

A következő évi budapesti Eb-n az elődöntőben elszenvedett vereség (7-8 az olaszok ellen) csalódottságával ugrottunk vízben, és bánatunkban jól elvertük a horvátokat, a 12-9-es sikerből Biros Péter három góllal vette ki a részét. Hétből hét emberelőnyt lőttünk be, amivel kiegyeznénk szombat este is.

A 2003-as kranji Eb-elődöntőben hiába Kásás három gólja, és a 7-5-ös vezetés, a végén kikapunk 10-9-re, a túloldalon Fatovic volt a triplázó. Az utolsó napon viszont mi nyerünk, ők veszítenek, azaz mi bronzzal, ők pedig ezüstéremmel utazhattak haza.

Még ugyanebben az évben a barcelonai vb-n is találkoztunk, a tornát indító 7-7-es döntetlen után azonban messzire kanyarodott a két csapat útja: ők csak kilencedikek lettek, miután a nyolc közé jutásért értelmezhetetlen 10-6-os vereséget szenvedtek az ausztráloktól, mi viszont a világbajnoki dobogó tetejéről integethettünk haza.

Athéntól Pekingig

A görög fővárosban történteket rémálmaikban sem szívesen látják viszont a horvátok. A legkisebb bajuk volt, hogy az egyaránt hármat suhintó Kásás és Biros vezette csapatunktól simán kikaptak 10-8-ra, de öt csoportmeccsükből csak egyet nyertek, azt is Kazahsztán ellen, és végül a 10. helyen zártak.

A következő évi, montreali világbajnokságon az utolsó csoportmeccsen már nem úszták meg annyival, mint Athénban. Kiss Gergely és Madaras Norbert (három, illetve két gól) támadásban, míg az ifjú Varga Dániel a bekkelésben mutatott emlékezeteset – a vége 10-4 a javunkra. A végén mi döntőztünk (és kikaptunk 8-7-re Szerbia és Montenegrótól), míg a horvátok negyedikek lettek.

Madaras Norbert (3) és a magyar csapat szinte vízbe fojtotta Goran Volarevicet és a horvátokat Forrás: AFP/Stan Honda

Kicsi a pólós világ, persze, hogy a 2006-os belgrádi Eb-n is egy csoportba kerültünk. Ekkoriban pedig az is természetes volt, hogy elvertük a horvátokat, mint jég a határt. Ezúttal úgy nyertünk 16-11-re, hogy a nagyszünetben még 7-7 volt az állás, azonban a lázas beteg Kemény Dénes a harmadik negyed előtt megmondta a frankót,

amit a csapat 5-1-es játékrésszel ültetett át a gyakorlatba.

Kásás és Kiss Gergő 4-4, míg Biros 3 gólt szerzett. A keretben pedig már hárman ott voltak a mai csapatból, név szerint: Gór-Nagy Miklós, Hosnyánszky Norbert és Varga Dénes – utóbbi kettő lőtt is egy-egy gólt. Mi végül a döntőig jutottunk, ahol hatalmas meccsen kaptunk ki 9-8-ra a házigazda szerbektől, míg a horvátoknak be kellett érniük a hetedik hellyel.

Inkább nyerünk, mint vesztünk

2007-ben a melbourne-i vb-n aztán nemes bosszút álltak rajtunk a sérelmeikért, vesztes helyzetből mentették hosszabbításra, majd nyerték meg 9-8-ra a vb-döntőt, és szerezték meg

Horvátország máig egyetlen vb-aranyát. Reméljük, a mondat második fele vasárnap is megállja a helyét.

Kemény Dénes úgy summázta a döntőt, hogy „magunkat vertük meg", és igaza volt, hiszen 7-6-os vezetésnél ziccert hibáztunk, többször is naggyá tettük a kapusukat, Frano Vicant. A 20 éves Maro Jokovic pedig megszilárdította a helyét a válogatottban.

Pekingben nem akadtunk egymás útjába. Utána viszont többször is. A 2008-as Eb-n a csoportkörben mi nyertünk 10-9-re, a 2011-es sanghaji vb bronzmeccsén kikaptunk 12-11-re, két évvel később Barcelonában viszont az elődöntőben vágtunk vissza egy 11-10-es győzelemmel az ekkor már olimpiai bajnok (fél évvel korábban 9. helyen zártak az Eb-n) riválisnak. A „Márton napi" csatában Szívós, és a London után a kapitányi posztot átvevő Benedek Tibortól egyre komolyabb szerepet kapó Vámos három-három gólja volt a döntő.

Meg persze Nagy Viktor, aki két ötméterest is megfogott, és a 14-ből(!) tíz hátrányt kivédekező védelem is megérdemli, hogy említést tegyünk róla. Ezzel a lendülettel meg is nyertük a vb-t, ők pedig sorozatban harmadszor lettek bronzérmesek.

2014-ben az Eb utolsó csoportmeccsén a Hajósban vertük őket 7-6-ra, úgy, hogy a mieinktől senki nem szerzett egynél több gólt. Az utolsó tétmeccset másfél éve, a belgrádi Eb negyeddöntőjében játszotta egymás ellen a magyar és a horvát csapott,

akkor a három gólt szerző Varga Dénes vezérletével nyertünk 8-5-re.

Varga Dénes (10) góljaira és Nagy Viktor védéseire is égető szükségünk lesz a döntőben Forrás: MTI/Illyés Tibor

A horvát válogatottnak mindössze három csapat ellen van negatív mérlege, a spanyolok és a szerbek mellett a mieink okozták nekik a legtöbb szomorúságot. A tétmeccseket nézve az örökmérleg 24 győzelem, két döntetlen és hét vereség magyar szempontból, azaz többnyire nyerünk, legyen ez a kiindulási pont szombaton este.