Öt győzelem, egy vereség - ötödik a női pólócsapat

Vízilabda Vizes VB, FINA2017, női válogatott  Magyarország – Olaszország 
Keszthelyi Rita
Vágólapra másolva!
Végig remekül védekezve, megfontolt játékkal, 10-8-ra győzte le női vízilabda-válogatottunk Olaszországot, így ötödikként fejezte be a budapesti vizes világbajnokságot. A meccset Gangl Edina védései, valamint Keszthelyi Rita és Szilágyi Dorottya gyönyörű távoli lövései határozták meg, de a teljes magyar csapat kivette a részét a sikerből. Az olaszok nyolc gólját két játékos szerezte. A magyar női válogatott a budapesti vb-n öt győzelem mellett mindössze egyszer kapott ki - fájadalom, a legfontosabb meccsen, a Kanada elleni negyeddöntőben. Így szereztük meg az ötödik helyezést a Margitszigeten.
Vágólapra másolva!

Az első ráúszásban Szilágyi Dorottya a sípszó előtt indult, ezért az olaszok kapták meg a labdát. Az első támadást lövéssel zárták, Gangl Edina viszont magabiztosan a kapufára tolta a labdát, így indulhattak a mieink. Az olasz kapu előtt a centerben lévő Bujka Barbarát nem sikerült jól megjátszani, ismét az olaszok következtek, de Gangl másodszor is jól nyúlt bele a lövésbe. A fordulás után hiába várták az olaszok a labdajáratást,

Csabai Dóra egy gyors passzal Bujkának adta a labdát, aki bal kézzel villámgyors gólt lőtt, 1-0 ide.

Nem sokáig volt nálunk a vezetés, a következő olasz támadásból Bianconi betalált, 1-1. Az egyenlítés után nem sikerült visszavennünk a vezetést, az olasz kapu előtt elvesztették a labdát Bujkáék, amit gyorsan kihasznált az ellenfél, de a kapufa a magyar csapattal volt.

Szilágyi Dorottya már az első negyedben betalált Fotó: Mudra László - Origo

A következő magyar támadásnál Bujka Barbara kiharcolt egy emberelőnyt, aminek egy újabb gól lett az eredménye - Szilágyi Dorottya módra, 2-1 nekünk.

A jól működő védekezésünknek köszönhetően hiába támadhattak az olaszok, ismét megszereztük a labdát, amit Bujka nagy erővel lőtt az ellenfél kapusába. Az időkérés után sem tudtak ritmust váltani az olaszok, sikeresen kivédekeztük a támadásukat, meg is indultunk előre, de egy könnyű ejtésnél többre nem futotta. Az olasz ellentámadás is sikertelen volt, végül újra a magyarok örülhettek, mert

Antal Dóra jobb oldalról durrantott a kapuba, 3-1.

Megint jól védekeztünk, mire az olaszok észbe kaptak, ismét a kapujuk előtt zajlott a játék, majd jöhettek vissza emberelőnyben. Bianconi ki is használta a fórt, 3-2. A magyar időkérés után egy Bujka-próbálkozással ért véget a negyed.

A második negyedben is öt gól

A második ráúszásban az olaszoké lett a labda, de nem sikerült gólt szerezniük a támadásból.

Gangl Edina labdát szerzett, Czigány Dórát indította, akinek a pontos labdáját Keszthelyi Rita kényelmesen a hosszú sarokba lőtte: 4-2.

Az olasz akciógól ezután se jött össze, megint a magyarok támadhattak, eredménytelenül.

Fotó: Mudra László - Origo

Az olaszok időkérése lendületet adott a csapatnak, Garibotti a blokk és a kapus közé lőtt, ismét egy gólra csökkentve a különbséget, 4-3.

Bíró Attila is időt kért, Keszthelyi Rita pedig góllal hálálta meg a mester tanácsait. Ismét két góllal mentünk: 5-3.

A másik oldalon Gangl továbbra is jó formában, egymás után hárította a labdákat, a szoros védekezés is segítségére volt. Az olasz gólcsendet újra Garibotti törte meg, 5-4. Nem örülhettek sokáig a felzárkózásnak, Gurisatti Gréta találatával ugyanis megint növelte előnyét a magyar csapat, 6-4. Keszthelyi újabb káprázatos csavarással próbálkozott, ezúttal azonban nem lett gól a megmozdulásból.

Kicsit leült a harmadik negyed

Végre hoztunk egy ráúszást, Szilágyi Dorottya megint nem sokat gondolkodott, lőtt és be is talált, hogy a meccs alatt először húzzunk el három góllal: 7-4.

Gangl Edinának köszönhetően nem is csökkent a különbség, de az olaszoknak megítélt büntetővel szemben már nem volt ellenszere a magyar kapusnak, Bianconi lőtt a jobb alsó sarokba, 7-5. Jött az olasz időkérés, majd az újabb olasz gól és újra Garibotti: 7-6.

Bíró Attila újra belenyúlt a kicsit ritmusát vesztett magyar csapat játékába, Keszthelyi nem is várt sokat és belőtte a nyolcadik magyar gólt is.

Így is lett vége a harmadik negyednek: Magyarország-Olaszország 8-6.

Keszthelyi megint megpróbálta rácsavarni, most nem jött össze Fotó: Mudra László - Origo

Negyedik negyed, ötödik hely

Az utolsó ráúszást behúztuk, mindkét csapat jó védekezéssel kezdett, majdnem két és fél percet kellett várni az első gólra, amit aztán Csabai Dóra neve mellé írtak be: 9-6 nekünk. Garibotti továbbra is vállán vitte az olasz csapatot, és öt perccel a vége előtt újra betalált, megint kettőre csökkentve a különbséget, 9-7.

Czigány Dóra azonban nem nyugotott bele az állásba, keresztbe pattintotta be a labdát a bal felső sarokba. A meccs egyik legszebb góljával 10-7 ide.

Az olaszok ismét büntetőből szépíthettek, Bianconi vette be Gangl kapuját, 10-8.

Munkaidőben is tele a lelátó Fotó: Mudra László - Origo

Az utolsó két percben megint gól nélkül telt, a lefújásig felváltva támadtak és védekeztek a magyarok, mikor a szurkolótábor rákezdett a "szép volt csajok!" rigmusra. Bíró Attila utolsó időkérése után Gangl Edina még védett egy szépet, majd kezdődhetett az önfeledt ünneplés a medencében és a parton is. Magyarország női vízilabda-válogatottja 10-8-ra legyőzte Olaszországot, és az ötödik helyen fejezte be a budapesti vizes világbajnokságot.