Vágólapra másolva!
Barátságos mérkőzésen négy góllal nyert a magyar férfivízilabda-válogatott a német nemzeti csapat ellen csütörtök este Cegléden.

Eredmény:
Magyarország - Németország 15-11 (3-4, 5-0, 3-3, 4- 4)
a magyar góldobók:
Biros 5, Hosnyánszky 4, Kiss G., Varga Dániel 2-2, Benedek, Varga Dénes 1-1

A jövő szerdán kezdődő margitszigeti Világliga-selejtezőre, illetve a keddi, horvátok elleni Unicum-gálameccsre készülő magyar együttes két napja együtt gyakorolt a németek legjobbjaival, s a közös budapesti edzőtáborozást szakították meg a csütörtöki összecsapás kedvéért.

Cegléden most először játszott Kemény Dénes legénysége annak az évek óta tartó sportág-népszerűsítő sorozatnak a részeként, amelynek keretében különböző hazai településeken vív a gárda bemutató, vagy éppen felkészülési mérkőzést külföldi válogatott gárdákkal.

A németek elleni összecsapás azt a célt is szolgálta, hogy Benedek Tiborék minél jobb formában, kellőképpen összehangolódva vágjanak neki a jövő heti pólós napoknak, amikor is a friss világbajnok horvátok mellett a tavasszal a magyarok mögött vb-bronzérmes spanyolokkal, továbbá az oroszokkal és a románokkal küzdenek meg a melbourne-i másodikok a Világliga második számú európai selejtezőcsoportjában.

A sérült Steinmetz Ádám és Kásás Tamás nélkül edzőtáborozó, továbbá a center Hárai Balázs és a nem teljesen egészséges olimpiai bajnok kapus, Szécsi Zoltán nélkül kiálló 15 fős Kemény-alakulatból Cegléden - a mintegy nyolcszáz lelkes szurkoló előtt - mindenki lehetőséget kapott a játékra. Közülük leginkább a Honvédból az Egerbe átigazoló Biros Péter, a pályafutását a Vasas helyett az olaszországi Florentiában folytató Hosnyánszky Norbert, és a védekezésben és a támadásban egyformán jeleskedő, az itáliai Brescia helyett végül eddigi klubcsapatát, a Vasast választó Varga Dániel élt az alkalommal, hatékony és - főképpen a második nyolc percben - látványos és gólerős vízilabdát bemutatva.

Kemény Dénes közönségszórakoztató mérkőzést várt, s az is lett a találkozóból. A másik európai csoport tagjaként szintén Világliga-selejtezőre készülő, az idei ausztráliai vb-n nyolcadik németek megpróbáltak a magyar rohamoknak ellenállni, ez olykor ment is nekik, összességében azonban sima hazai siker született a barátságos meccsen.

Kemény Dénes szövetségi kapitány értékelése: "Leginkább a második negyedben játszottunk jól, a 11 kapott gól viszont sok. Javulni kell, dolgozni tovább, hogy a jövő heti megméretésen sikerüljön az élen végeznünk. Ehhez már a horvátok elleni, keddi összecsapáson is elöl legalább ilyen jól kell játszani, mint ma, hátul meg sokkal jobban."