Vágólapra másolva!
Decemberben sporttörténelmet írtak az egri sportolók: előbb fennállása során először birkózó csapatbajnokságot nyert az Egri Vasas-Sportiskola csapata, majd az esztendő utolsó napjaiban - harmincöt év elteltével - a férfi vízilabda Magyar Kupát hódították el az egri pólósok. Habis László, Eger polgármestere csütörtökön délután fogadást adott a sikerek főszereplőinek.

"Büszkeség, boldogság és felhőtlen öröm, amit az egri polgárok átélhettek a nagyszerű sporteredmények okán" - mondta a városvezető.

Szeleczki János sportért felelős alpolgármester a vízilabdások sikereit méltatva kiemelte, hogy az eddigi egyetlen, 1972-es MK-siker főszereplői közül is többen megjelentek a városháza dísztermében, ahol kiállították a harmincöt éve nyert trófeát, és mellé tették a 2007-est.

Az egri vízilabdázás négy éve kiemelten támogatott a városházán, a Gerendás-korszak első sikere a mostani győzelem. A Gyöngy Attila és Lakatos András edzők irányította birkózók is meghálálták a kiemelt státust, jó utánpótlás neveléssel 84 éves fennállásuk óta először nyerték meg a csapatbajnokságot.

Halmos R. Péter, az Egri Vízilabda Klub ügyvezető elnöke köszöntőjében kiemelte Ringelhann György uszodaépítő polgármester, illetve Nagy Imre, a bajnokesélyes csapat kialakításában érdemeket szerző korábbi polgármester érdemeit. A képviselő testület Habis László irányításával most is teljes egyetértésben támogatja a nyolc éve Ulrich Diller vezetésével működő klubot.

A bajnoki aranyérem megszerzése, a LEN-kupa győzelem kiharcolása a közeljövő célja, valamint Birosék sikeres olimpiai szereplése is a 2008-as esztendő fontos feladata.

A megszerzett trófeákat Székely Ferencnek, a Heves Megyei Sportmúzeum igazgatójának adták át, így a sportsikerek a sporttörténelem részeként méltó nyilvánosságot kapnak.