Kis Gábor: Nagyon is létezik a szerbfóbia

Most már sikerült legalább a hosszabbításig eljutnia a magyar férfivízilabda-válogatottnak, de a végén mégis Szerbia győzött 10-9-re a római világbajnokság negyeddöntőjében. Amióta világbajnokságokat rendeznek, most először fordul elő, hogy a magyar női és férfi csapat is elvérzett a negyeddöntőben. Kis Gábor megerősítette: igenis van szerbfóbiánk.

Dejan Udovicic

Agylágyító hőség a Foro Italicón, néhány tucatnyi magyar és szerb szurkoló a befűtött kemencét idéző lelátókon, összesen mintegy ötszáz néző a földkerekség két legerősebb pólócsapatának rangadóján. Amelynek ezúttal nem az aranyérem, hanem csupán a négy közé jutás a tétje. Az orosházi különítmény ugyanúgy ott van a nézőtéren, mint pár hete Galgócon, a fölényes magyar győzelmet hozó Szlovákia-Magyarország férfi kézilabda Eb-selejtezőn. Hátha most is szerencsét hoznak a viharsarki fiúk...

A bejáratnál Molnár Tamásba, a válogatottságtól Peking után visszavonult háromszoros olimpiai bajnok centerbe és Méhes Jenőbe, a bajnok Vasas szakosztály-igazgatójába botlunk. Közben a fiúk ereszkednek lefelé a lépcsőn az uszoda felé, Varga Dániel odaint "Papesznek", Méhes megjegyzi: "Ennyire sápadtnak és idegesnek még egyszer sem láttam őket..."

A meccs fordulópontjai távirati stílusban: előbb 5-2-re elmennek a szerbek - Kemény Dénes ekkor kapust cserél, Gergely István helyett Nagy Viktort hozza be -, majd sorozatban öt gólt lövünk, és 7-5-re átvesszük a vezetést a harmadik negyed közepén.

Ekkor - hihetetlen módon - a mieink bizonytalanodnak el, kiegyenlít Szerbia, de Kiss Gergely harmadik góljával újra mi állunk jobban 8-7-re. Ekkor Kemény Dénest - akinek már volt egy sárgája - Gomez olasz játékvezető piros lappal a lelátóra száműzi, s Aleksic 4 perc 42 másodperccel a vége előtt egyenlít, ez marad a végeredmény, mert Gocic egy másodperccel a lefújás előtt ziccerben, emberelőnyben a lécet találja telibe.

A hosszabbítás konstans infarktus közeli állapot, hatpercnyi őrület. Aleksic hatalmas távoli bombagóljára Kis Gábor emberelőnyös húzással válaszol, 1:37 perc van hátra a második három percből, amikor Filipovic megszerzi Szerbiának a győztes gólt. 12 másodperccel a vége előtt még kapunk egy előnyt, Madaras - a mezőny addigi egyik legjobbja - rá is lövi, de a lövés kipattan a blokkról.

Vége, kiestünk.

Az athéni olimpia döntője óta a tízedik magyar-szerb összecsapás, a kilencedik vereség egyetlen döntetlen mellett.  Tovább sújtja a mieinket a szerb átok.

Elsőnek Dejan Udovicic, a szerbek 39 éves szövetségi kapitánya jött ki a vegyes zónába.

- Mi a véleménye a találkozóról? - kérdeztük.
- Szokásos magyar-szerb meccs volt, semmi okosat nem tudok mondani, egy góllal győztünk, volt egy kis szerencsénk is.

- Ennyi?
- Az is nagy kár, hogy délután kettőkor játszottunk, nem fő műsoridőben, hiszen egy ilyen csata nagyobb nézettséget érdemelt volna.

- Most már könnyebb dolguk lesz, hogy túl vannak Magyarországon?
- Tényleg hihetetlenül könnyű dolgunk van: a kieséses szakaszban előbb a házigazdával találkoztunk, aztán a legutóbbi három olimpia bajnokával, az elődöntőben meg valószínűleg a világbajnok Horvátországgal játszunk! Viszont már nem az a csapat vagyunk, amely a torna elején kikapott a spanyoloktól. Meccsről meccsre nő az önbizalmunk, tapasztalatot szerez ez a fiatal válogatott, senki ellen sem szállunk nagyképűen a medencébe, de nem is félünk senkitől.

Aztán jött Kemény Dénes, és elemzett.

- Miért kapott piros lapot?
- Szerintem már a sárgát is olyasmiért kaptam, amiért nem szoktak sárgát adni, s ennél fogva a pirosat is túl szigorúnak érzem. De hát mutasson nekem egy olyan edzőt, aki jogosnak érzi a kiállítását...

- A lelátóról mennyit tudott hozzátenni az események alakításához?
- Kezdetben próbáltam érintkezni Mátéfalvy Csabával, aki átvette a szerepemet, de aztán kicsúsztam a mérkőzés atmoszférájából. Borzalmas, hogy a kipontozott játékosoknak is ott kell ülniük a kispadon sapkában, az edző gyakran automatikusan becserélné őket, s akkor kap a fejéhez, hogy hiszen ez a játékos már nem cserélhető!

- Megérdemelt a szerbek győzelme?
- A sportban - így a vízilabdában is - az eredményjelző rendszerint őszinte. Nagyon szoros meccs volt, így is, úgy is eldőlhetett volna, az a baj, hogy a kulcspillanatokban azok a játékosok, akik már számtalan helyzetben jól döntöttek, ezúttal nem éltek a lehetőségekkel. 7-5-ös vezetésünk után többször is támadást vezettünk a 8-5-ért, majd 8-7-ünk is volt, de mindkétszer viszonylag gyorsan egyenlítettek a szerbek. Szerintem itt ment el a meccs.

- Milyen az általános kép?
- Az előző két ciklusban is becsúsztak gyengébb eredmények, de úgy érzem, most messzebb vagyunk a 2012-es londoni olimpián az aranyéremre esélyes válogatottól, mint a 2005-ös montreali vb-n voltunk a majdan Pekingben diadalmaskodó csapattól. Azaz nehezebb a dolgunk, rögösebb lesz az út, mint Sydney, Athén és Peking előtt volt.

A kétgólos Madaras Norbert, a meccs egyik legjobbja, aki az utolsó másodpercekben egyenlíthetett volna, így emlékezett vissza a sikertelen lövésre: "Tizennégy másodperc volt hátra, járt a labda, amíg hozzám került, én meg kapásból rávágtam. Tudtam, hogy a kapus nem érheti el, sajnos azonban a blokkról kipattant..."

Kis Gábor - akit 9-9-es állásnál végleg cserével kiállítottak - így idézte fel az ominózus eseményt: "Vanja Udoviciccel huzakodtam, lent, a víz alatt is osztottuk egymást, valahogy ki kellett szabadulnom a szorításából, s amikor leráztam magamról, kiállítottak. Ennyi történt."

- Öt éve nem tudtuk megverni Szerbiát, tíz meccsből kilencet elveszítettünk. Létezik a szerbfóbia?
- Létezik bizony, nagyon is létezik! Az a röhej, hogy 7-5 után ahelyett, hogy megnyugodtunk volna, elkezdtünk kapkodni, mintha félnénk a kétgólos előnytől. Igenis van Szerbia-fóbiánk, rettenetesen próbálunk küzdeni ellene, de most sem sikerült. Nem tudom, mikor szabadulunk e lidércnyomástól...