Az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfivízilabda-válogatott két góllal verte Kanada nemzeti együttesét péntek este, ezzel százszázalékos mérleggel nyerte meg a Volvo-kupát a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Volvo-kupa, zárómérkőzés:
Magyarország - Kanada 10-8 (4-1, 3-3, 0-1, 3-3)
A magyar góldobók: Hosnyánszky 3, Kis, Marnitz 2-2, Varga Dénes, Varga Dániel, Madaras 1-1
Még mielőtt a zárómérkőzésen vízbe szállt volna a hazai és a kanadai csapat, afféle közönségszórakoztató gálameccsként játszották le a már elutazott három játékosukat magyar pólósokkal pótló ausztrálok és egyesült államokbeliek. Olykor parázs hangulatú része is akadt a találkozónak, amelyen a 2008-as olimpiai ezüstérmes amerikaiak hajráztak jobban és főleg hatékonyabban, 7-4-re nyerve végül.
A főmérkőzés előtt nyilvánvalónak tűnt, hogy aligha ismétlődik meg a hétfői, miskolci összecsapás túlzott egyoldalúsága, amikor is felettébb könnyed játékkal fölényes, 20-5-ös magyar siker született, már csak azért sem, mert a kanadaiak sokat javulva - amellett általános meghökkenést kiváltva - megverték az ausztrálokat és az amerikaiakat egyaránt.
Hogy valóban egy "másik" együttes van a vízben, igazolták is hamar: jóllehet Kemény Dénes legénysége - Kis Gábor, Hosnyánszky Norbert, Varga Dénes, Madaras Norbert, vagyis csupa olimpiai bajnok, és az egyik újonc, Marnitz Gergő révén - 2-0-ra, 4-1-re, majd 5-2-re is elhúzott, a vendégek azonban a második negyedben 5-4-re felzárkóztak. Hosnyánszky és Marnitz bombagóljának köszönhetően aztán 7-4-gyel vonulhattak ötperces pihenőre a csapatok.
A harmadik játékrész mégsem a várt különbségnövelést hozta, hanem meglepő módon csupa magyar helyzetrontást, s ezt büntette is a vetélytárs: az amúgy az Egerben légióskodó Aaron Feltham talált be a második félidőre Baksa Lászlót váltó Nagy Viktor keze mellett (7-5).
A zárónegyed is rémisztően indult, majd folytatódott is: elhibázott ziccerek miatt döntetlenközelben tudtak maradni a kanadaiak, akik egy gólra megközelítették a hazai együttest. Végül 9-8 után Kis centerezett pazarul, így kétgólos magyar győzelemmel ért véget a Volvo-kupa.
A pénteki első meccsen:
Egyesült Államok - Ausztrál-magyar vegyescsapat 7-4 (1-0, 2-3, 1-0, 3-1)
A 4. Volvo-kupa végeredménye:
1. Magyarország 9 pont
2. Kanada 6
3. Egyesült Államok 3
4. Ausztrália 0
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?