Kicsit gyengébb első és utolsó negyed ellenére is magabiztosan nyerte első mérkőzését a magyar férfivízilabda-válogatott a zágrábi Európa-bajnokságon. A meccs elején a négy gólig jutó Biros Péter parádézott, később aztán többen is felzárkóztak mellé. A végén kapaszkodtak a németek, de nem volt esélyük ledolgozni a hátrányukat.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Hullámzó játékot mutatott a magyar válogatott első Eb-mérkőzésén. A meccs elején a németek kétszer is vezettek, a második és a harmadik negyedben azonban a csapat határozottabban kezdett védekezni, és pontosabban fejezte be a támadásokat, elsősorban az emberelőnyöket játszotta meg jól Kemény Dénes együttese. Ebben az időszakban - rengeteg kiállítás ellenére is - jól zárt a magyar csapat védelme, ennek köszönhetően fordulhattunk négy gólos előnnyel az utolsó negyedre, amit ugyan megnyertek a németek, de nem volt rá reális esélyük, hogy ledolgozzák a tetemes hátrányt.
Az első negyedben csak a csapatkapitány, Biros Péter góljai tartották meccsben a csapatot a lelkesen játszó németekkel szemben. A magyar védelem sokat hibázott hátul, és a játékvezetők is könnyű szívvel osztogatták a kiállításokat, Madaras Norbertet például kétszer is kiküldték az első kilenc percben. A német kapu előtt ebben a játékrészben háromszor is kontrát fújtak a magyarok ellen, ráadásul az egyik után Varga Dénest cserével végleg kiállították.
A második negyed elején újra a németek nyerték a ráúszást, gólt azonban Madaras lőtt - ez volt az első találatunk az Eb-n, amit nem Biros szerzett (4-3). A csapatkapitány azonban nem hagyja annyiban, két másodperc alatt váltó gólra egy emberelőnyt a német kapu előtt (5-3). A nagyszünetig még mindkét oldalon esett egy-egy gól (6-4), de az első negyed kissé ideges játéka után most már megnyugodni látszottak a kedélyek.
A harmadik megnyert ráúszással sem mentek sokra a németek, ugyanis Varga Dániel révén megint a Kemény-csapat lőtt gólt (7-4). A kiállításokkal továbbra sem spóroltak a bírók a magyar kapu előtt: két perc leforgása alatt kiállították Birost, Hosnyánszkit és Varga Dánielt is. Valamennyi hátrányt kivédekeztük, majd a másik oldalon kapott emberelőnyt Szívós Márton váltotta gólra (8-4). Nem sokkal később Madarast megütötték a német kapu előtt, ami után Kemény Dénes le is cserélte, de ez nem törte meg a magyarok lendületét: Vámos Márton is megszerezte karrierje első felnőtt Eb-gólját (9-4), igaz, erre Roessing a következő támadásból válaszolt is (9-5).
A negyedik ráúszást is megnyerték a németek, és most ők lőtték a negyed első gólját is, sőt a másodikat (9-7), Kemény Dénes pedig sárga lapot kapott reklamálásért (Oeler úszás közben megütötte Birost). Hárai és Oeler gólváltása után maradt a kétgólos különbség (10-8).
Több gól már nem született, a magyar válogatott a mérkőzés közepén mutatott magabiztos, gólerős játékával végső soron simán nyerte meg első mérkőzését az Eb-n.
"Elégedett vagyok az eredménnyel - de csak azzal..." - idézte Kemény Dénes szövetségi kapitányt az Eb honlapja a meccs után. Szécsi Zoltán, a háromszoros olimpiai bajnok kapus így nyilatkozott a mérkőzést követően: "Mindig nehéz egy tornán az első meccs, a legfontosabb, hogy a három pont megvan. Ám nyilvánvaló, hogy javulnunk kell, jobbat kell nyújtanunk, különösen holnap, Szerbia ellen."
A csapat hétfőn játssza következő mérkőzését: 16.30-tól az örök rivális Szerbia lesz az ellenfél.
A mérkőzés beszámolójának megírásában a vlv.hu portál tudósítására támaszkodtunk.
Eredmény, B csoport 1. forduló:
Magyarország - Németország 10-8 (3-3, 3-1, 3-1, 1-3)
a magyar góldobók: Biros 4, Madaras, Hosnyánszky, Varga Dániel, Szivós, Vámos, Hárai 1-1
A B csoport további eredményei:
Szerbia - Görögország 13-5 (2-1, 4-2, 3-1, 4-1)
Macedónia - Oroszország 10-9 (3-3, 2-2, 1-2, 4-2)
A csoport, 1. forduló:
Olaszország - Spanyolország 7-6 (3-1, 0-1, 2-3, 2-1)
Románia - Törökország 12-6 (3-2, 3-2, 4-1, 2-1)
Montenegró - Horvátország 11-9 (1-3, 6-2, 1-3, 3-1)
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.