Iskolajátékkal gyógyult ki a szerbfóbiából a magyar férfivízilabda-válogatott a zágrábi Eb-n hétfő délután. Kemény Dénes együttese elsősorban a 4-0-ra megnyert harmadik negyednek köszönhetően győzte le 9-6-ra Szerbiát, amely ellen 2004. augusztus 29-e, az athéni olimpia döntője óta nem sikerült nyernie.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Vízilabda-Eb, B csoport, második forduló:
Magyarország - Szerbia 9-6 (2-1, 1-2, 4-0, 2-3)
a magyar gólok: Madaras 3, Kis 2, Biros, Varga Dániel, Hosnyánszky, Szivós 1-1
Igazi rangadót vívott hétfő délután a férfipóló-válogatott: az Európa-bajnokság második csoportmeccsén az idén már Világkupát és Világligát is nyert szerbekkel találkozott. A vlv.hu szerint mintegy 250 magyar szurkoló utazott a horvát fővárosba kizárólag ennek a meccsnek a kedvéért. A helyszínen esett az eső a meccs elején, és annyira hideg volt, hogy a csapatok bemutatásánál a játékosok a medencében, a falhoz lapulva sorakoztak fel.
Az átalakulóban lévő magyar válogatott magas színvonalú mérkőzést játszott az ugyancsak fiatalító szerbekkel. Az első negyedet szűken nyerte Kemény Dénes csapata, Biros és Varga Dániel talált a kapuba. A második szakasz elején már 3-1-re is vezettek a magyarok, de félidőre egyenlítettek a szerbek. Rendkívül sok támadóhibát fújtak a játékvezetők, ezért is mutatott mindössze 3-3 gólt az eredményjelző a félidőben. Dejan Udovicic csapata csak futott az eredmény után, egyetlen alkalommal sem jutott előnyhöz, érződött, hogy ez a magyar válogatott minden tekintetben felveszi a harcot rettegett ellenfelével.
Aztán következett a varázslatos harmadik negyed, melyet kapott gól nélkül hozott a magyar csapat, betalált viszont Hosnyánszky, Kis Gábor, Madaras és Szívós is, azaz 4-0-ra nyerte ezt a játékrészt a Kemény-csapat. Védekezésben Nagy Viktor kapussal az élen bravúrok sorozatát mutatta be a csapat, míg támadásban - a Szívós góljánál végletekig kijátszott helyzet kivételével - az egyéni villanások döntöttek. Az utolsó negyedben többnyire okosan tartotta az eredményt a magyar válogatott, a hajrában ugyan két gólra is felzárkóztak a szerbek, de Birosék sikere egy pillanatra sem forgott veszélyben, mi több, Kis Gergő egy távoli bombával gondoskodott a meccs egészéhez méltó befejezésről.

Szívós támadásban és védekezésben is kitett magáért
A magyar válogatott ezzel két forduló után két győzelemmel áll a B csoportban, szerdán 16.30-kor pedig a görögökkel találkozik majd.
Első negyed
Az első ráúszásnál a szerbek hozták el a labdát, amit aztán hamar eladtak, a magyar ellenakció viszont támadó szabálytalansággal ért véget. A következő támadás végén viszont Biros Péter közelről a kapuba passzolt. Nem sokáig tartott a magyar vezetés, Varga Dániel kiállítása után Filipovic egyenlített. Mindkét csapat rendkívül komolyan vette a védekezést, a negyed feléig egy-egy gólt láthattak csupán a nézők. A csendet Varga Dániel törte meg, aki közelről használt ki egy fórt. A szerbek viszont kihagyták az előnyt, Udovicic lövése a blokkon lelassult, Nagy Viktor kezében pedig megállt. A következő percekben több kontrafaultot fújtak, Madaras lövését pedig könnyen fogta Soro - a negyedet viszont Nagy védése zárta, maradt a szűk magyar előny.
Második negyed
Ismét a szerbek hozták el a labdát, emberelőnyt is kaptak, de nem tudtak élni a lehetőséggel. Gyors magyar labdavesztést követően Mitrovic ziccerét védte Nagy, majd Madaras pattintott lövéssel növelte a magyar előnyt. A szerbek nem puskázták el az újabb fórt, Filipovic kilőtte a bal felsőt. Kis Gábor is kiharcolt egy kiállítást, az alaposan megjáratott labdát azonban a blokkba lőtte Varga Dániel. Udovicic nem habozott, a következő támadásnál egyenlített. Támadásban eredménytelen percek következtek, védekezésben Szívós Márton hátrányban mentett nagyot. A magyar emberelőny kimaradt, Madaras szépen centerezett Hárai Balázshoz, akinek nem sikerült kapuba húznia a labdát. Hibáztott Dejan Udovicic csapata is, Prlainovic a kapufát találta el. Az utolsó akciónál Hosnyánszky Norbert csavarral próbálkozott, de Soro kapus résen volt. A félidőben 3-3 állt az eredményjelzőn.
Harmadik negyed
Ezúttal is szerb akcióval és előnnyel indult a szakasz, de a magyar védekezés remekül működött. A támadás is: Hosnyánszky lerázta magáról védőjét, majd kilőtte a bal alsót. Egyre élesedett a meccs, a szerbek a kapujuktól messzebb kezdtek védekezni, de Kis Gábor távoli lövése hatásos ellenszert jelentett. Nagy Viktor újabb bravúrt mutatott be hátrányban, majd a magyar csapat kivédekezett még egy hátrány, a kettő közt pedig Madaras gólja szórakoztatta a közönséget. Három góllal vezetett Kemény Dénes együttese a harmadik negyed felénél. És még nem volt vége: egy időkérést követően Szívós Mártonra játszott ki egy fórt a csapat, aki centerből a léc alá bombázott.

Nagy Viktor alapozta meg a betonvédelmet
Negyedik negyed
Nem változott a koreográfia, kihagyott helyzet követte a sikeres szerb ráúszást. Kissé túlkombinált magyar támadás következett, de az ellenfél sem talált be: Prlainovic lövése a vízről fölé pattant, majd Nagy Viktor hárított szépen. Magyar támadóhiba miatt ismét a szerbek jöhettek, akik Szívós kiállítása után emberelőnybe kerültek, Dejan Udovicic időt kért. Nem hiába: Filipovic harmadik gólját is meglőtte, de a túloldalon Madaras is megszerezte harmadik gólját, ugyancsak fórból, 8-4. Két perccel a vége előtt Udovicic csípett el egy labdát az alapvonal előtt, majd éles szögből Nagy kapujába küldte azt, ezzel ismét háromgólosra olvadt a magyar vezetés. A szerb szövetségi kapitány fia önzőzött kicsit a következő támadásnál, csak kapufáig jutott, később Prlainovic büntetőből tovább szépített. Maradt tíz másodperc, Kis Gábor pedig egy távoli góllal méltóképp fejezte be a meccset. Kemény Dénes együttese 9-6-ra verte a szerb válogatottat.
Előzmények
A magyar csapat nem kezdte jól az évet, a felkészülési időszakban négy vereséget is elszenvedett. Kemény Dénes szerint hiányzik a szükséges koncentráció, és néhány játékosnak meg kell értenie, hogy a mostani válogatottnak a középcsapatok ellen is tudása legjavát kell nyújtania, különösen azért, mert egyre többen elhiszik magukról, hogy meg tudják verni a magyarokat.
"A fiatalok helyett nyilván behívhattam volna olyan játékosokat, akikkel idén biztosan erősebbek lennénk, és a most elveszített meccseket megnyertük volna. Az viszont nem segítené a londoni olimpiára építendő csapatot" - mondta a csapatépítés valódi tétjéről a szövetségi kapitány az [origo]-nak.
Az augusztus végi Vodafone-kupát viszont már megnyerte a csapat, méghozzá a német, spanyol, olasz trió mindegyikét legyőzve.
Még fontosabb, hogy Birosék győzelemmel kezdték az Eb-t is: Németországot úgy verte 10-8-ra a csapat, hogy az utolsó negyed előtt 9-5-re vezetett. Közben a szerbek sem tétlenkedtek, 13-5-re intézték el a görögöket. A magyar válogatott utoljára a 2004-es athéni olimpiai döntőben győzte le a szerbeket, míg legutóbb, a tavalyi római vébén hosszabbítás után kapott ki egy góllal.
további hétfői eredmények:
A csoport:
Románia - Spanyolország 11-10 (2-1, 3-2, 3-5, 3-2)
Olaszország - Montenegró 11-10 (3-2, 3-4, 3-3, 2-1)
Horvátország - Törökország 16-3 (3-2, 4-1, 6-0, 3-0)
B csoport:
Németország - Oroszország 7-6 (2-0, 1-3, 2-2, 2-1)
Görögország - Macedónia 10-5 (2-2, 4-1, 0-1, 4-1)
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.