Óriási csatában, kétszer is kétgólos hátrányból felállva 9-8-ra legyőzte az olimpiai bajnok házigazdát a magyar nőivízilabda-válogatott a hollandiai Európa-bajnokságon.

Menczinger Kata kerekedik felül Robbin Remersen
SporthírcentrumAz elmúlt 24 óra sporthírei egy helyen.
Az Európa-bajnokság menetrendje
A csoport:
Magyarország - Hollandia 9-8 (4-4, 1-1, 1-3, 3-0)
a magyar góldobók: Szücs, Keszthelyi 2-2, Bujka, Drávucz, Antal, Csabai, Tóth 1-1
A magyar válogatott első meccsén könnyedén verte briteket, de az első igazi erőpróbát holland csapat jelentette a számára. Az olmpiai címvédő nemcsak hazai közönség előtt, de győzelmi kényszerben is játszott, miután az első körben egy góllal kikapott az oroszokról.
A magyarok rendkívül koncentráltan kezdték a mérkőzést, elsősorban a védekezésünkön látszott az összeszedettség, de különösebb panasz a támadójátékunra sem lehetett, elvégre sikerült még az első játékrészben kiegyenlíteni a házigazdák 4-2-es előnyét.
A második negyedben aztán mindkét csapat lendülete megtört, nyolc perc alatt csak egy-egy gól született. A magyar csapatból ezek elsősorban a húszéves kapus, Bolonyai Flóra percei voltak, aki többször is emberhátrányban állta útját a holland lövéseknek, és az egész mecsen nagyszerűen védett.

A csapatot a harmadik részben érte el a hullámvölgy, néhány rossz kísérlet meglehetősen elbizonytalanította elöl a játékosokat. Nem véletlenül jegyezte meg Merész kapitány az időkérésnél, hogy még gólhelyzetben sem lövünk kapura, amikor pedig mégis megpróbáltuk, háromszor is kapufán landolt a labda. A hollandok is többször hibáztak, de így is elhúztak két góllal.
Az utolsó negyedben viszont mindent helyre hoztak a lányok, zsinórban három szép góllal megfordították az állást, és bár a végén is jöttek a menetrendszerű magyar kiállítások, a hollandok már nem tudtak élni lehetőségeikkel, így a második meccsét is megnyerte a válogatott.

Vasárnap 17:30-tól a csoportelsőségért küzdhetünk az ugyancsak két győzelemmel álló, Európa-bajnoki címvédő oroszokkal.
Tudósítás percről percre
Negyedik negyed
Sikerült, otthonában győztük le az olimpiai bajnokot!
Emberelőnybe kerülünk, időt kérünk, már csak 29 másodperc van hátra.
Fórból sem tudják átlőni a blokkot, Tóth eldönthetné volna, de a kapufára csavar.
Holland időkérés, a magyaroktól Tóth, Csabai és Illés is kipontozódott.
Rögtön előnyt kapnak a házigazdák, de Bolonyai odér a lövésre.
Zseniális bejátszás után Tóth húzza a kapuba a labdát, megint mi vezetünk.
Holland időkérés után emberhátrányban blokkolunk, Csabai viszont a bal felsőbe vágja a magyar fórt.
Antal egyedül vezeti kapura a labdát, hátulról a víz alá nyomják, de a bíró szerint semmi sem történt.
Takács passza után Antal balról a hosszú sarokba lő.
Négyből négyszer a hollandok nyerik a ráúszást, Drávucz ráadásul kap egyet az összecsapásnál.
Harmadik negyed
Egy újabb magyar kapufával zárul a negyed, amelyet 3-1-veszítünk el.
Elbizonytalanodott a csapat, Szücs a blokkba lő, Takács elől elhalásszák a labdát. Szerencsére a hollandok is elrontják az ellentámadást.
Szücs is a kapufát trafálja el.
Keszthelyi ejtése ezúttal a keresztlécen landol.
Merész András időt kért. "Nem lehet, hogy gólhelyzetben nem lövünk kapura" - mondja.
A negyedik támadást fejezzük be gól nélkül, a hollandok egy ejtésből növelik a különbséget.
Centerből szerzi a holland gólt Van Belkum, ismét náluk az előny.
Drávucz egy váratlan lövéssel suhintja el a labdát a kapus hóna alatt.
Harmadszor is a hollandoké a labda és az első előny, amit ezúttal ki is használnak
Második negyed
Bolonyai a negyed végén megint csak megment egy emberhátrányos helyzetet.
Egy kontra, egy újabb Bolonyai-védés és egy hazai előny után csak begyötrik a hollandok, bár Bolonyai Sevenich lövésébe is beleér.
Bolonyai emberhátrányban mutat be egy bravúrt.
Keszthelyi támadásban is fantasztikus, ismét egy remek ejtéssel veri át a kapust, vezetünk.
Az első holland fór a negyedben, Bolonyain már túljut a labda, ám Keszthelyi vészkapusként nagyot ment a hosszú oldalnál.
Gyönyörű Csabai, Drávucz, Bujka összjáték, a befejező húzás azonban nem sikerül.
Takács lövése elhal Van der Meijdenben.
Ismét a hollandok szerzik meg a labdát a ráúszásnál, de ezt is kivédekezzük.
Első negyed
Vége a játékrésznek.
Szücs büntetőből a kapufát találja el, a visszapattót azonban belövi, és kiegyenlít.
Szücs egy holland kiállítás gyorsan gólra váltja az előnyt, a kapus a másik irányba mozdult.
Hiába oldjuk meg az újabb hátrányt, kontrát fújtak ellenünk, Van Belkum pedig a léc alá bombáz.
A harmadik holland fórt is kivédekezzük, de Tóth Ildikó is pontatlan a másik kapunál.
Egy magyar emberelőny letelte után Drávucz még lőhet, de elpattintja a kapu mellett a labdát.
Mi is kihagyunk egy fórt, a hollandok két akciógóllal válaszolnak.
Újra a hollandok kapnak emberelőnyt, de a magyarok szerzik a gólt: Keszthelyi szép megoldással távolról ível a kapuba.
A hollandok hozzák el a labdát, majd rögtön gólra is váltják az első emberelőnyüket. Bujka Barbara a következő támadásban egy gyors góllal egyenlít.
a csoport másik mérkőzésén:
Oroszország - Nagy-Britannia 15-10 (6-2, 3-2, 1-3, 5-3)
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?