Az eddigi legjobb eindhoveni játékával, az oroszokat 9-8-ra verve érdemelte ki a magyar nőivízilabda-válogatott a hollandiai Európa-bajnokságon a harmadik helyet, amelyet Merész András szövetségi kapitány és a lányok maguk is a csapategység diadalának mondtak.

A lányok alaposan megünnepelték a bronzot érő győzelmet
SporthírcentrumAz elmúlt 24 óra sporthírei egy helyen.
A szakvezető felszabadult örömmel beszélt a bronzmeccset követően arról, hogy mennyire várta mind ő, mind a játékosai a sikert.
"Nagyon nem mindegy, hogy fel tudsz-e állni a dobogóra egy világversenyen, vagy csak a negyedik leszel, a két helyezés között ég és föld a különbség. Ráadásul az Eb-címvédő oroszokkal szemben kellett nyerni az után, hogy a csoportmeccsen kikaptunk tőlük három góllal. Ezt a mai győzelmünket viszont nemcsak mi, hanem ők is, meg a többi rivális, de még a játékvezetők is megjegyzik, jól jöhet ez a jövőben. Hogy a bírók rengeteg emberhátrányt fújtak be ellenünk? Istenem, ez utólag, mivel így is győztünk, nem számít. Mondhatnám, az ily módon megszerzett siker még értékesebb, olyan, mintha a tejszínhabot cukroznák..."
Merész András már az előjelek alapján számított a győzelemre. "Már reggel éreztem a tüzet a játékosokban, nagyon elszántak voltak. Olyan szinten érett itt össze a társaság, amire vigyázni kell, amit óvni kell, mert óriási erő az ilyen csapategység."
Hasonlóképpen fogalmazott a válogatott két tapasztaltabb kiválósága, Takács Orsolya és Drávucz Rita csapatkapitány is. "Úgy vágtunk neki a bronzmeccsnek, hogy meg akarjuk és meg is fogjuk őket verni - idézte vissza az összecsapás előtti fogadalomtétel pillanatait Takács, aki remek védekezéssel és egy pompás ejtésgóllal is hozzájárult a győzelemhez. - Tán érezték ezt az oroszok is, akiket hitehagyottnak láttam, mint akik tudják, hogy most nincs esélyük velünk szemben. Még akkor sem, amikor a sok kiállítás nyomán lassan elfogyott a négygólos előnyünk, s közelebb kerültek hozzánk."

Drávucz Rita szerint ott lesz a csapat az olimpián
"Lelkileg tökéletesen ráhangolódtunk erre a meccsre - mondta Drávucz. - Koncentráltak voltunk, pszichésen és fizikailag is roppant erősek, nem lehetett megtörni bennünket, miközben mi fokozatosan felőröltük őket. Ahogy haladtunk előre a meccsben, mindinkább éreztem rajtuk az elbizonytalanodást, a tehetetlenséget. Most még inkább várom, várjuk Londont, az oda vezető utolsó állomást, az olaszországi kvalifikációt is vennünk kell sikerrel, és szerintem fogjuk is, ott leszünk az olimpián" - mondta Drávucz.
A magyar válogatott az eindhoveni bronzzal a tizenegyedik Európa-bajnoki érmet szerezte a női szakágnak, amelynek legjobbjai az Eb-k 1985 óta íródó történetében a hollandiai tornáig két aranyat, öt ezüstöt és három bronzot gyűjtöttek össze.
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?