Gabriele Volpi vasárnap bejelentette, hogy a jövőben nem finanszírozza tovább a Pro Reccót, így a megszűnés szélére került a BL-címvédő olasz pólócsapat. Ez azt jelenti, hogy Madaras Norbert klub nélkül maradhat, de a változás érinti Benedek Tibort is, Kásás Tamás viszont egyébként is el akarta hagyni a csapatot.

Madarasék idén és tavaly is megnyerték a BL-t
Vasárnap lemondott minden, Pro Reccónál vállalt tisztségéről Gabriele Volpi, az utóbbi évek legjobb európai pólócsapatát finanszírozó üzletember. A hírről a Recco játékosainak többsége Budapesten értesült, hiszen a Vodafone-kupán vesz részt a világbajnok olasz csapat, amelynek tagjai közül nyolcan szerepelnek a Reccóban. Közülük többen biztos szerződésük tudatában készültek az olimpiára, de most új csapat után kell nézniük - írja a magyar válogatott hivatalos weboldala.
Madaras Norbert állítja, nem érte váratlanul a hír, viszont nem Olaszországból, hanem az internetről értesült. "Azóta sem beszéltem senkivel a Recco vezetői közül, szóval teljesen váratlannak nem nevezném, benne volt a levegőben, hogy ez történhet. Kilencvenkilenc százalék, hogy egy másik csapatban fogok játszani szeptembertől" - nyilatkozta a VLV.hu-nak a kétszeres olimpiai bajnok pólós, aki végig a Reccónál töltötte a Volpi-időszakot.
"Nagyon sokat kaptam ettől a klubtól, nyolc évig ott játszottam, ez felnőtt pályafutásomnak több mint a fele. Most is maradtam volna, ha nincs ez a helyzet. De az élet ilyen, most jön valami új. De hiányérzetem van, mert jövőre lesz 100 éves a klub, és azt gondoltuk, hogy addig minden marad a régiben, méltó befejezésre számítottunk" - fogalmazott Madaras, aki egyelőre nem gondol arra, hogy mi lesz a sorsa. "Most olimpia lesz, és arról, hogy hol fogok játszani ősztől, fogalmam sincs."
Benedek Tibor visszavonult az aktív vízilabdázástól, és úgy volt, hogy a Camogli edzője lesz. "Hogy hogy érint engem, ami a Reccónál történt? Úgy, hogy gyakorlatilag elveszítettem a munkámat" - mondta. Kemény Dénes segédedzőjének nem volt megállapodása a Reccóval - az előző szezonban még itt szerepelt -, a Camogli azonban jelezte, hogy valószínűleg nem indul a jövő évi bajnokságban: "Úgyhogy abszolút érint engem a dolog" - erősítette meg Benedek. Hozzátette, más munkát nem keresett, és ajánlatot sem kapott még. "De a fiúk már viccelnek, hogy visszatérek játszani, de ezt azért nem annyira szeretném" - nevetett.

Benedek nem tér vissza
A Reccónál eltöltött éveiről hosszasan beszélt Benedek: "Rengeteget köszönhetünk a Reccónak, és ha akkor, amikor nagyon jó volt, annak örültünk, akkor fogadjuk el ezt, hogy most nagyon rossz. Az élet ilyen, hogy jó és rossz váltakozik, abszolút nem érzek sértettséget. A nélkül, hogy sajnáltatnám Volpit, azt mondom, ahogyan bántak vele, érezhető volt, hogy előbb-utóbb megunja. Vett egy körülbelül harmincmillió eurós telket Reccóban, hogy majd épít egy uszodát, és nem kapott rá engedélyt. A Szuperliga is megfeneklett, ami pedig a vízilabdasport motorja lehetett volna. Vagy ami éppen zajlik napjainkban, hogy az olasz szövetség fittyet hány az uniós szabályokra a munkavállalás terén, és továbbra is teljes körűen érvényesíti a csapatonként csak két idegenlégióst engedélyező szabályt. Nyilván ezek mind közrejátszottak a drasztikus döntésben."
Kásás Tamás azt mondja, most nem tud a klubéletre koncentrálni. "Egyrészt most Londonig tényleg nem érdekel semmi más, csak az olimpia, ráadásul engem közvetlenül nem érint a változás, ugyanis eleve nem mentem volna vissza, én befejeztem a reccói éveket. Szomorú dolog, hogy egy ilyen birodalom hirtelen, egyik napról a másikra összeomlik, de mondom, szerencsére engem nem érint, de a csapattársaimat természetesen sajnálom."
A háromszoros olimpiai bajnok új csapatáról nem beszélt, annyit árul el, hogy már tudja, hol folytatja az olimpia után.
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Negyvenöt vádemelés a magyar bundaügyben
Több mint három év nyomozás után és több mint 150 vallomás alapján negyvenöt gyanúsított ellen emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. A ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.