Vágólapra másolva!
Varga Dénest választották a 2013-as év legjobb férfi vízilabdázójának a Nemzetközi Úszó Szövetségnél, a FINA-nál.

A világbajnok pólós a szavazatok 46,5 százalékát gyűjtötte be, megelőzve egy másik magyart, Nagy Viktort. A válogatott kapusa 35,4 százalékkal lett a második, így a két magyar játékos toronymagasan végzett az élen, miután a harmadik helyezett szerb Vanja Udovicic 9,1 százalékkal zárt.

"Éljen, pezsgő..." - reagált a Vlv.hu-nak varga Dénes, akit az Európai Úszó Szövetségnél is a legjobbnak választottak 2013-ban. "Nyilván örülök, de azt hiszem, ez most már tényleg az a pillanat, amikor végleg lezárul a tavalyi év. Sokkal fontosabb már előre tekinteni, az Európa-bajnokságra. Karrierem legnehezebb világversenye lesz..." - utalt Varga arra, hogy az idén Budapesten lesz az Eb, ahol világbajnoki címvédőként csak az aranyérem lehet az elvárás a magyar csapat felé.

Varga Dénes Európa után a világ legjobbja lett Forrás: AFP/Mark Ralston

A nőknél is szerepel magyar a legjobbak között: a Barcelonában világbajnoki bronzérmes válogatott balkezes centere, Bujka Barbara holtversenyes harmadik lett.

Ugyancsak a harmadik helyre futott be az úszónőknél Hosszú Katinka, az európai szavazást megnyerő magyar kiválóság a FINA-voksoláson két amerikai, Missy Franklin és Katie Ledecky mögött lett harmadik.

A magyar érdekeltségű kategóriákban a 2013-as év legjobbjai a FINA-nál:
férfi vízilabda:
1. Varga Dénes a szavazatok 46,5 százalékával
2. Nagy Viktor 35,4
női vízilabda:
1. Jennifer Pareja (spanyol) 59,6 százalék
2. Laura Ester (spanyol) 29,3
3. Bujka Barbara és Rowena Webster (ausztrál) 4,0-4,0
női úszás:
1. Katie Ledecky (amerikai) 38,2
2. Missy Franklin (amerikai) 30,1
3. Hosszú Katinka 10,6