Vágólapra másolva!
Nem bírt egymással az OSC és a Szolnok a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában: a főtáblára jutásért zajló párharc első, szerdai összecsapásán 11-11-es döntetlent játszottak egymással a fővárosban.

Eredmény, Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, első mérkőzés:
A Híd-OSC-Újbuda - Szolnoki Dózsa-Közgép 11-11 (3-4, 0-1, 5-2, 3-4)
gól: Kayes 4, Salamon 2, Bátori, Juhász, Graham, Gór-Nagy, Bundschuh, illetve Madaras 3, Kis 2, Gocic, Vámos, Mezei, Alekszic, Varga Dániel, Varga Dénes

A Kondorosi úti Nyéki Imre Uszodában rendezett meccsen végig fej-fej mellett haladtak egymással a csapatok, a találkozó legjobbja a hazaiaknál a négy gólt szerző Joseph Kayes volt, míg a túloldalon Madaras Norbert három találattal vette ki a részét.

A visszavágót november 12-én Szolnokon játsszák, a továbbjutó felkerült a BL 12 csapatos főtáblájára, ahol kiemeltként már ott van a bajnoki címvédő ZF-Eger.