Vágólapra másolva!
A jövő héten ötödik alkalommal rendezik meg a Vodafone-kupa nemzetközi vízilabdatornát, amelyen a világbajnoki címvédő magyar férfiválogatott - a kazanyi vb előtti utolsó jelentős felkészülési állomásként - az olaszokkal, a spanyolokkal és az ausztrálokkal találkozik.

Benedek Tibor szövetségi kapitány elmondta, a kudarcnak számító Világliga-6. hely után több változtatást kell majd eszközölnie, erre pedig remek alkalmat nyújt a négyes torna. Kikerül az együttesből Salamon Ferenc, s visszakerül Szivós Márton. A szakember hozzátette, hogy nem személyi, hanem taktikai okai vannak a változtatásnak, ugyanis Varga Dániel így visszakerül a rossz kéz oldalra.

A felkészüléssel kapcsolatban Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke elmondta, ugyan a Világliga bergamói szuperdöntőjében a végső győzelemmel lehetőség lett volna az olimpiai kvóta megszerzésére, ennek ellenére a világbajnokság - ahonnan szintén ki lehet jutni Rio de Janeiróba - teljesen más súlyú, és továbbra is maximálisan megbízik Benedek Tiborban, illetve a játékosokban.

Szivós Márton ismét a válogatottal készülhet Forrás: AFP

A kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert úgy fogalmazott, nagyon várják már csapattársaival együtt, hogy hazai közönség előtt bizonyíthassanak: "A többi játékos nevében is mondhatom, hogy ez a világliga hatodik hely mély nyomokat hagyott bennünk. Jó, hogy itthon leszünk, és saját közönségünk előtt javíthatunk."

A Vodafone-kupa utolsó napján több különböző mérkőzést rendeznek, a női válogatott is vízbe száll, valamint az országos strandvízilabda-bajnokság fináléjára is ekkor kerül sor. A margitszigeti tornára elérhető 3500 belépőből 2500 már elkelt.

A kupa programja

július 9., csütörtök:
Spanyolország - Olaszország 17.30
Magyarország - Ausztrália 19.30

július 10., péntek:
Ausztrália - Olaszország 17.30
Magyarország - Spanyolország 19.30

július 11., szombat:
Ausztrália - Spanyolország-17.30
Magyarország - Olaszország 19.30

betétprogram, szombat:
Strandvízilabda döntő 12.00
Magyarország - Ausztrália, női válogatott mérkőzés 13.00
Régiók csatája, gyermekmérkőzés 14.30
Férfi utánpótlás válogatott mérkőzés 16.00