Világbajnok pólósokkal erősített a Honvéd

2016.06.16. 16:06

Az egyaránt világbajnok Szivós Mártonnal és Decker Attilával erősített a Racionet Honvéd vízilabdacsapata.

Szivós Márton a bajnoki második, Magyar Kupa-győztes Egerből, a kapus Decker Attila a bajnok és Bajnokok Ligája-bronzérmes Szolnoktól igazolt a fővárosi együtteshez, valamint érkezett Gyárfás Tamás (Vasas) és Irmes Pál (FTC) is. Emellett meghosszabbította szerződését a csapattal a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely.

A legutóbbi bajnoki idényt a nyolcadik helyen záró csapat csütörtöki sajtótájékoztatóján Gergely István szakosztályvezető kifejtette, a mostani fontos pillanat az egyesület életében, hiszen a klub vezetése és a Honvédelmi Minisztérium közös döntése értelmében erősíteni kívántak a kereten.

Gyárfás Tamástól szemtelen játékot várnak

"Két remek válogatott játékost igazoltunk Szivós Márton és Decker Attila személyében, ráadásul a csapatépítés koncepcióját sikerült tartani, vagyis hogy az idősebb, rutinosabb mag és a fiatal játékosok megfelelő elegye alkossa a Honvédot" - mondta Gergely István, aki kitért arra is, a visszavonuló Steinmetz Barnabás segédedző lesz Vad Lajos mellett.

Szivós Márton

Forrás: AFP

Vad Lajos kifejtette, a lépcsőzetes előrelépésben hisz, így a nyolcadik hely után az 5-6. pozíció elérése lehet a realitás a két világbajnok érkezővel.

"Szivós Márton zsenialitása olyan plusz, amely az elmúlt években hiányzott a csapatból" - hangsúlyozta Vad Lajos, majd viccesen hozzátette: Decker Attila olyan kapus, aki egy-két gólon tudja tartani az ellenfeleket. A tréner a balkezes Gyárfás Tamásról elmondta, szemtelen játékával, góljaival segítheti az együttest, míg Irmes Pált a jövő reménységének nevezte. 

"Elindultunk egy úton, ami csatlakozik a klub elgondolásához. A jövőben további erősítésekre lesz szükség, hogy olyan helyre érjünk, ahova szeretnénk, amire a klub múltja predesztinál minket" - fogalmazott Vad.

Kiss megcibálná az oroszlánok bajszát

"Tizenkettedik évemet kezdem a Honvédban, s ebben az idényben szeretnénk meghúzni a nálunk jobban élő oroszlánok bajszát a bajnokságban" - emelte ki a 38 esztendős Kiss Gergely.

"Két szép évet töltöttem Egerben, s azért igazoltam a Honvédba, mert itt még szebb éveket szeretnék eltölteni. Hazajöttem egy hosszú kitérő után, és nagyon várom a jövő szezont" - fejtette ki Szivós Márton, aki az utánpótláskorú játékosokkal is foglalkozni fog.

Kiss Gergely

Forrás: MTI/Kovács Tamás

"Négy éve dolgozunk együtt Gergely Istvánnal a válogatottban, ez is közrejátszott, hogy a Honvédot választottam, fontos nekem az a háttér, amit ő képvisel" - mondta Decker Attila. - "Másrészt itt egy hosszútávú építkezés kezdődik el, amibe jó belecsöppenni már az elején, és úgy lesz nagyon szép a csúcsra érni, ha végigkísérte az ember a fejlődést. Reméljük, hogy egy olyan nyár után fogjuk elkezdeni a bajnokságot, amikor olimpiát nyertünk a válogatottal."

A sajtótájékoztatón elhangzott, a Honvéd a női ob I-ben is csapatot indít a Póló SC-vel összefogva.