|
Ellentmondó híreket hallani a hegymászó
eltűnéséről, s annyit tudni - mint azt
Tóth Tamás, a Külügyminisztérium
szóvivője elmondta -, hogy Ozsváth Attila
július 24-én elindult megkeresni a lavina által
elsodort felszerelését, és azt mondta
társának, hogy 26-áig visszatér. De
két nap múlva sem ment vissza, ezért Banai Tibor
Péter a keresésére indult. Egy idő után
a rossz idő, a nagy havazás miatt abbahagyta a
kutatást, és július 30-án a helyi
rendőrségen jelentette társa
eltűnését.
Ezután tájékoztatta az
iszlámábádi magyar nagykövetséget,
bemutatta a rendőrségi jegyzőkönyvet, majd
agusztus 1-jén elindult hazafelé.
A magyar nagykövetségtől megtudtuk, hogy
kapcsolatba léptek a két magyar bázisául
szolgáló helyi utazási irodával,
kérték, hogy amennyiben lehet, folytassák a
keresést, de a legutóbbi hírek szerint igen
rossz az idő, rengeteg hó esett a napokban. Fontos
tudni, hogy a legutóbbi információk
szerint - szemben a korábbi hírekkel - nem
Ozsváthot, hanem a felszerelését sodorta el a
lavina, tehát elvileg még van remény arra, hogy
a hegymászó előkerüljön, hiszen lehet,
hogy csak eltévedt.
A Karakoram a világ második legnagyobb
hegysége, ott található a híres,
hírhedt K2 is. Hogy Ozsváthék melyik hegy
megmászására készültek, arról
megintcsak többféle hírt lehetett hallani,
állítólag egy nem különösen
magas, de technikailag igen nehéz, nagy
mászótudást igénylő csúcsra
akartak feljutni. A kontinentális
időjárású Karakoramban a nyár az igazi
mászószezon - szemben a Himalájával,
ahol a tavasz és az ősz a legalkalmasabb -, de
július végén, augusztus elején már
előfordulhat, hogy bizonytalanná válik az
időjárás.
Ács Zoltán, a tavasszal sikerrel járt
Everest-expedíció vezetője elmondta, hogy
két évvel ezelőtt, július második
felében ő is elég rossz időt fogott ki a
Karakoramban. Magasságtól függően,
éjjel mínusz 20-30 fokra is lehűlhet a
levegő, nappal viszont a napsütötte helyeken a
plusz ötvenet is elérheti, s nagyobb magasságban
a szél könnyen meghaladja az óránkénti
száz kilométeres sebességet.
A lavinaveszély akkor a legnagyobb, amikor friss
hó esik, és a hírek szerint az elmúlt
időszakban volt elég arrafelé. "Nekünk is
elsodorta a felszerelésünket a lavina, mi
szerencsére megtaláltuk a sátrunkat, igaz,
teljesen összetört és szétszakadt" -
mondta Ács Zoltán.
A 46 éves Ozsváth Attila igen tapasztalt,
nemzetközileg is elismert hegymászó, a
szövetség magashegyi bizottságának
vezetője is, járt már 8000 méter
fölött is.
|