Vágólapra másolva!
Idén november 23-án rajtolt el az Atlantic Rally for Cruisers (röviden ARC) nevű vitorlásverseny mezőnye, amely a Kanári-szigetekről, egészen pontosan Las Palmas kikötővárosából indult, hogy aztán az egész Atlanti-óceánt átszelve Santa Lucia szigetén fusson be.

A vállalkozás szenzációja egyrészt azt, hogy Fa Nándor visszatért a tengeri versenyzéshez, másfelől eddig példa nélküli, hogy Magyarország saját csapattal jelentkezik egy ilyen rangos versenyen. A Djuice-on a honi vitorlázás krémjét gyűjtötte maga köré Fa Nándor, így például Hajdu Balázs és Goszleth Marcell olimpikonokat,vagy Fináczy Györgyöt, az egykezes Balaton-kerülő versenyek legyőzhetetlen bajnokát. A Djuice-t elkísérte útjára Fehér Sándor operatőr is, aki - azon kívül, hogy kamerájával és fényképezőgépével megörökíti a legizgalmasabb pillanatokat - maga is aktív tagja a csapatnak. A legénységet egyébként három részre osztotta Fa Nándor: hárman dolgoznak a fedélzeten, míg további három fő alkotja a készenléti csapatot, és szintén három főt számlál a pihenők csapata is.

A kétszázharminc egységet számláló mezőny igen vegyes képet mutat; van aki inkább szórakozásként fogja fel az ARC-t, míg a legesélyesebbek vérre menő harcként kezelik az eseményt. A korábbi ARC-versenyek favoritjai a Farr 65-ös vitorlások voltak, idén azonban elindult két VO60-as jelzésű hajó is, amelyeket a két évvel ezelőtti Volvo Óceáni Verseny kapcsán ismerhetett meg a nyilvánosság. Ezek a hajók jó tíz csomóval gyorsabbak a Djuice-nál, de Fa Nándor elmondása szerint addig nincsen gond, amíg taktikásnak is kell lenni, a gyorsaság mellett persze.

November 23-án északi szélben rajtolt a Djuice külön csoportban, másik harminc hajóval egyetemben, majd a mezőny nagyobb része következett, összesen kétszáz egység. Az északi szelet szép lassan felváltotta egy déli légáramlás, amelyet Fa Nándorék - a jó vitorlakezelésnek köszönhetően - előnyükre használtak ki, míg a mezőny döntő része "bent ragadt" ebben a szélváltóban. Így járt a Djuice legkomolyabb ellenfeleinek számító két VO60-as hajó is.

A második versenynapon élénk 11-12 csomós szélben siklott tovább a Djuice, amelyet szép lassan utolértek a már emlegetett VO60-as hajók. (Ezen hajók legénységéről érdemes tudni, hogy fanatizmusuknak semmi sem szabhat határt. A versenyzők képesek levágni fogkeféjük nyelét is, hogy minden felesleges súlytól megszabaduljanak.) November 24-ének napján a Djuice 204 tengeri mérföldet tett meg, és derekasan őrizte első helyezését. Érdekes fejlemény volt, hogy Fa Nándiék egyik ellenfele, a Celebrity Cruisers váratlanul visszafordult, és a Djuice rádióadásaira sem reagált. Az éj leszállta előtt Fa Nándornak azt kellett mérlegelnie, hogy hatalmas ballon alakú blistervitorlájukat éjszakára is fent hagyják-e. Mivel Nándi szerint kockázat nélkül kevés az esély a győzelemre, úgy döntött, hogy az óriási bőszeles vitorla fent marad.

November 25-én hajnalban azonban 27-30 csomós szél csapott le a Djuice-ra; csak a készenléti csapat segítségével sikerült beszedni a több száz négyzetméteres blistert, de különösebb baj nem történt. Ezután egy kisebb orvitorlára váltott a Djuice legénysége, miközben a szél is 17 csomósra szelídült. Ami a sebességet illeti, a hajó műszerei 10-12 csomós meneteket regisztáltak. Jó hírként hatott, hogy az egyik VO60-as hajó használta motorját, így egy másik kategóriába (cruisers, magyarul túraosztály) sorolták be. (A hírt kezeljük fenntartsokkal, mert az ARC hivatalos honlapján rovábbra is versenykategóriában szerepeltetik az említett VO60-as hajót.) A Djuice előny ekkor negyven tengeri mérföld volt, ezzel abszolútban (maga)biztosan vezetett, és ezen a napon már 255 tengeri mérföldet hagyott fara mögött.

November 26. Változás az élen. Az ARC honlapján sorrendben (11:30-kor) második helyen látszik a Djuice. Első helyen a Spirit VO60-as. Ha Nándi várakozásai bejönnek, a Spirit szele holnap-holnapután gyengülni fog, míg ok délebben vitorlázva eléjük kerülhetnek. Nagyjából a Spirit vonalában halad hátrébb a kétszeres gyoztes és csúcstartó Spirit of Diana, amelyet délebbre követ két testvérhajója. Egy ír hajó a legénység egyik tagjának sérülése miatt kénytelen feladni a versenyt, és a Djuice-t sem kerülik el a technikai problémák. Hál' istennek a helyzet nem súlyos.

Hajnali háromkor Fa Nándor a következőket írja: "Tegnap éjfél óta spivel futunk. A futókötélzet elemeit folyamatosan ellenorizzük, ennek ellenére délután leszakadt a széloldali behúzó kötél. A felhúzót nem elég felmászva az árbóccsúcson leellenőrizni, le kell azt hozni és teljes egésszében végignézni. Ez csak felhúzócserével oldható meg, amit időről időre megteszünk. (Ha leszakad a felhúzókötél, elore fújja a vitorlát a szél a vízbe, amire a hajó ráfut. A többit képzelje el ki - ki magának.) Ahogy rohanunk, folyamatosan racseg, ropog a teljes belső fa bútorzat. Ha valaki nincs hozzászokva, azt hihetné, hogy minden pillanatban szét akar esni a hajó. A fiúk olyan szinten vigyáznak egymásra és a jó összhangra, hogy még humor is csak módjával, szűrten fogalmazódik meg. Bármelyikkel bármi történik, bármit tesz, ketten ugranak segíteni. Még egyszer sem kellett könyörögni a készenlétnek vagy akár a pihenősöknek hogy jöjjenek, ha szükség van rájuk."

A mai nap eseményeit illetően még nem érkezett híradás a Djuice fedélzetéről. A magyar hajó pontos helyezése ezért egyelőre homályos, de legrosszabb esetben is a harmadik helyen vitorláznak Fa Nándiék attól függően, hogy az ominózus VO60-as hajót, a Venomot kizárták-e a verseny osztályból vagy sem. A Djuice után 50-60 tengeri mérfölddel lemaradva a kétszeres ARC-győztes Spirit of Diana következik.

Császár Zoltán