Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban a sorrendet illetően nem történt változás a közvetlen élmezőnyben a világ legnehezebbnek tartott vitorlásversenyén, a Vendée Globe-on, azt azonban nem lehet állítani, hogy eseménytelenül teltek az órák.

Miközben a harmadikként hajózó brit Mike Golding (Ecover) egyre jobban közelítette meg a második helyen haladó, sokáig éllovas Vincent Riou-t (PRB), s mintegy 260-ról 190, majd 70 mérföldre csökkentette hátrányát francia ellenfelével szemben, a mezőny elején vitorlázó, ugyancsak francia Jean Le Cam (Bonduelle) ellépett eddigi közvetlen üldözőjétől, és majd 150 mérföldes előnyre tett szert. Ezzel együtt Golding vele szemben is csökkentett lemaradását.

Folytatta útját, és továbbra is negyedik - bár a korábbinál nagyobb hátránnyal - a szintén francia Sébastien Josse (VMI), aki néhány napja kisebb jégtömbbel ütközött. Mint kiderült, szerkezeti hibát nem okozott a kellemetlen találkozás. Az élmezőny tagjai számára a legnagyobb gondot ezekben a napokban az általuk csak jégkockának nevezett, de valójában több tíz tonnás, jéghegyekről leszakadt darabok jelentik, melyek Le Cam szerint például gyakran olyanok, mint egy család: két nagy s néhány pici egymás közelében.

Az állás az élcsoportban (december 26-án, közép-európai idő szerint hajnali 5 órakor): 1. Jean Le Cam (francia, Bonduelle) 9898 mérföldre a céltól 2. Vincent Riou (francia, PRB) 147,7 mérföld hátrány 3. Mike Golding (brit, Ecover) 215,5 mf. h. 4. Sébastien Josse (francia, VMI) 408,3 mf. h. 5. Dominique Wavre (svájci, Temenos) 1074,1 mf. h. 6. Jean-Pierre Dick (francia, Virbac-Paprec) 1384,9 mf. h

Eddig négy hajós, a francia Hervé Laurent (UUDS) és Roland Jourdain (Sill et Veolia), az osztrák Norbert Sedlacek (Brother), valamint a brit Alex Thomson (Hugo Boss) vált ki a húszfős mezőnyből.

A legutóbbi, 2000/2001-es kiírás során a francia Michel Desjoyeaux 93 nap 3 óra 57 perces rekorddal nyert. A Vendée Globe keretében a résztvevőknek kikötés és külső segítség nélkül kell körbevitorlázniuk a Földet.