Vágólapra másolva!
Szombat délután a felvezető, bemelegítő versenyekkel megkezdődik a darts Európa-bajnokság a soft kategóriában Sopronban, a sportcentrumban.

A kontinensviadalon 15 ország csaknem 1000 versenyzője vesz majd részt, sokan a nyílt kategóriában. Vasárnap Európa-kupa csapatversenyre kerül sor. Jövő héten már az Európa-bajnoki érmekért, helyezésekért zajlanak a küzdelmek.

Ami a magyar esélyeket illeti, a válogatott szakvezetője, Kocsis Károly elmondta, a magyar női csapat nagyon szeretné visszahódítani a korábban már öt alkalommal megszerzett kontinenselsőséget. A címvédő horvátok mellett ebben a csehek és a szlovákok akadályozhatják meg leginkább a hazaiakat, akik a csapatverseny mellett egyéniben és párosban is szeretnének dobogóra állni.

A férfiak mezőnye roppant kiegyensúlyozott, nyolc ország válogatottja pályázik közel azonos eséllyel az érmekre a csapatversenyben. A szakvezető itt is dobogós vagy további pontszerző helyezéseket remél.