Vágólapra másolva!
A fogathajtás két világklasszisa, a Lázár testvérek, a hatszoros világbajnok Vilmos és az ötszörös vb-aranyérmes Zoltán örökítette meg kézlenyomatát pénteken a magyar sportcsillagok falán.

Az esemény egy korábbi, csapatban együtt elért siker felidézésével indult, majd a két sportolót Szekeres István, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke köszöntötte, végül átnyújtotta nekik az emlékplakettet és a -szobrot.

- Nem számítottunk erre az elismerésre, de hatalmas megtiszteltetésnek tartjuk, hogy ilyen illusztris társaságba kerültünk. Úgy gondoljuk, ez a kitüntetés nemcsak nekünk, hanem az egész lovassportnak szól. - mondta a szeptemberi kettesfogathajtó-világbajnokságra készülő Lázár Vilmos.

Korábban a lovassport képviselői közül csak a négyesfogathajtásban ötszörös világbajnok Bárdos György részesült ebben az elismerésben.

A Lázár testvérekkel 134-re emelkedett azon világhírű magyar sportolók száma, akik elhelyezték kézlenyomatukat a Hemingway Alapítvány gondozásában létrehozott magyar sportcsillagok falán. Egy gyorsétteremlánc üzletében lezajlott tenyerelés után a fogathajtók tenyérlenyomata is a Testnevelési Főiskola aulájába kerül.