ok.hu




Sport X-Mag





Jelenjen meg
ön is termékével!


A rovat hírei


Idén a közönség is megválaszthatja az év sportolóját

Mourinho átvette a lélektani fölényt Guardiolától

Garanciákat kapott a Fradi az MKSZ-től, így elmarad a bojkott

Jótékonysági kosármeccsel emlékeznek Orosz Lászlóra

Beckham szerint a City nem tud bajnokságot nyerni
Gyorskeresés








Történelmi kalandtábor Hollókőn
2005. június 28., kedd, 13:08|Utolsó módosítás: 2005. június 28., kedd, 13:17

A cikk betűmérete:kisebbnagyobb

Történelmi kalandtábor kezdődik csütörtökön a Nógrád megyei Hollókőn, amelynek résztvevői megismerkednek a középkor szokásaival, viselet- és fegyvertörténetével is - tájékoztatott a tábort szervező Szent László Lovagrend vezetője.


Forrás: EPA
Ajánlat
Hollókő honlapja
Ajánlat
Nógrád megye műemlékei: Hollókő
Világörökség

A táborban való részvétel feltétele a legalább négyes érdemjegy magatartásból és szorgalomból. - mondta Polgár Péter. - A résztvevőknek megfelelő fegyelemmel kell rendelkezniük, hiszen fegyverekkel dolgoznak, és egy történelmi kalandtábornak van némi katonai jellege is. - tette hozzá.

A 10-15 év közötti táborozók az egyhetes program idején nomád sátrakban laknak a vár alatti tisztáson. A napi edzések során elsajátíthatják a természettel való harmonikus együttélés szabályait és a fegyverek használatát is.

Megtanítják a gyerekeket a táborhely védelmének kiépítésére, a tűzgyújtási módszerekre, az álcázás módszereire és a nyomolvasás alapjaira.

Beavatják a táborozókat a számszeríj és az íjak, valamint a hajítólándzsa és a hajítóbárd használatába, a vívás alapismereteit pedig fakardokkal sajátítják el.

Polgár Péter elmondta: vannak visszatérő táborlakók, akik páncélkesztyűt és tompa fémkardot használhatnak már a víváshoz.

A történelmi kalandtábor része lesz a hadi gyakorlatokat lezáró várostrom és a vár pincéjében berendezett lovagi teremben tartott lakoma is.

(MTI)



Küldje tovább ismerősének!


Írjon nekünk! Médiaajánlat Impresszum Adatvédelem!

Iratkozzon fel RSS-hírcsatornáinkra!

Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva


[origo] legfrissebb

A fegyvertartási szabályok enyhítéséről tárgyal a parlament
Ez a történik a szerelmes ember agyában
Kilenc EU-s ország adósosztályzatán rontott a Moody's
Újabb fiatal tibeti szerzetes gyújtotta fel magát
Bombagóllal tette le a névjegyét Pardo


Időjárás

Hőmérséklet:
min: 5 , 10 °C
max: 12 , 17 °C

Változékony, hűvös idő
tovább


hirdetés


Zidane újra a pályán!


Bajnokok Ligája

Február 20-án és 21-én a nyolcaddöntők odavágóival folytatódik a legrangosabb európai kupasorozat 2006-2007-es szezonja.

Ön melyik párharcot várja?

Celtic-Milan
PSV -Arsenal
Lille-MU
Real Madrid-Bayern
Roma-Lyon
Barcelona-Liverpool
Porto-Chelsea
Internazionale-Valencia

A szavazás állása




Fórum

FC Barcelona Fan Club
Real Madrid Fan Club
Vamos, Rafa Nadal!
Kreativan kézimunkázzunk
Hova menjünk vízpartra nyaralni?


TIPP


extrém sportok


búvárkodás


sportboltok


LINKCENTRUM


szex


férfiaknak


nőknek


HETI TOPLISTA


Shakira


Angelina Jolie


Görög Zita


Most keresik a többiek!