Társoldalunk:

Győzött a Mount Everest

A Magyar Millenniumi Mount Everest expedíció tagjai megkezdték a levonulást a hegyről, így bizonyos, hogy nem hódítják meg a "világ tetejét". Siker esetén ők lettek volna az első magyarok, akik feljutnak a 8850 méteres magasságba.

Az előző napok szél- és hóviharai miatt már csütörtökön vissza kellett vonulnia a kéttagú előőrsnek 7800-ról 7000 méterre. A csapat pénteken úgy határozott, hogy a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt nem próbálnak meg feljutni a Mount Everestre, ezért megkezdték a táborbontást és a levonulást a hegyről.

Magyar hegymászók többször indítottak már expedíciót 8000 métert meghaladó magasságba. 1987-ben hatan érték el a 8046 méter magas Shisha Pangmát, 1990 októberében pedig 11-en kapaszkodtak fel a 8201 méter magas Cho Oyura a Himalájában. (A Cho Oyu légvonalban mintegy 50 km-re magasodik a Mount Everesttől.)

Az első magyar Mount Everest-expedíció 1996. március végén indult, az út azonban tragikus véget ért. Erőss Zsolt (ő most is annak a triónak a tagja volt, amelyik a csúcstámadásban részt vett volna) és a csapat másik tagja, a 45 éves osztrák Reinhard Wlasich 8300 méter magasan oxigénpalack nélkül táborozott. Az osztrák hegymászó szervezete nem bírta a terhelést, és május 23-án életét vesztette. A csoport hazatért, de Erőss Zsolt akkor magasabbra jutott, mint előtte bármely más magyar hegymászó. 1999-ben ugyancsak ő volt, aki elérte a Himalája 8126 méter magas Nanga Parbat csúcsát, míg tavaly a 8046 méter magas Shisha Pangmára (Broad Peak) ketten is feljutottak.

Korábban: