Idén szeptember 30-án kerül sor a Kaiser's-Plus Budapest Maratonra. Mint az elmúlt években, bizonyára most is sokan lesznek, akik itt teljesítik életükben először a klasszikus távot. Nekik szeretnénk segíteni Monspart Sarolta tanácsaival.
![]() |
| Az első maratonra készülők ajánlott edzésmennyisége minimum heti 45 km. |
Az ajánlott edzésmennyiség az első maratonra készülőknek átlagosan minimum heti 45 km lefutása; a 4 óra körüli időre számítóknak heti 50-60 km, míg a 3:30 alatti időt megcélzóknak 65-75 km. Az egyik edzés legyen egy 10 km-es időre futás "rápihenés" nélkül, s egyszer se hagyjuk ki a lassabb tempójú bemelegítést és levezetést. Mindezt a leghelyesebb korán reggel művelni, mert a tartós hőség nagyon megviseli a szervezetet - teszi hozzá a szakember (aki tájfutó karrierje során szerezhetett némi tapasztalatot erről, így jobb, ha megszívleljük a figyelmeztetését).
![]() |
| Egyszer se hagyjuk ki a bemelegítést és levezetést. |
Ha közeledik a nagy nap, az utolsó három napban aludjunk sokat, és együnk a megszokottnál több szénhidrátot. Inkább többször kevesebbet, mint ritkán és sokat érdemes enni. Két nappal a verseny előtt már ne eddzünk, a verseny előtti napon legfeljebb egy 5-8 km-es átmozgatást tartsunk, a lehető legkönnyebb tempóban.
A verseny reggelén, félórával a rajt előtt fogyasszunk 1-2 dl vizet vagy frissítő italt, majd melegítsünk be 15 perc laza futással és gimnasztikával. A verseny elsősorban önmagunkkal és nem másokkal szemben zajlik; a sűrű iramváltás többletenergiát visz el, ami jó lenne az utolsó métereken, ezért ne vágtassunk mások után, a rajt után sem - fejezi be szaktanácsadónk, mindenkinek jó versenyzést kívánva.
Korábban:
(Arany-Média)
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...

Érvényesül-e az Eb-n a Poborsky-faktor?
Minden nagy világversenyen felbukkannak olyan új sztárok, akiknek nagy jövőt jósolnak, de ezt nem tudják beváltani. Karel Poborsky, Nuno Gomes, Milan Baros vagy Andrej ...

Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?