Társoldalunk:

A curlinget vasalóval és ágyúgolyóval kezdték

Kétszer négyen a befagyott tó jegén, szigorú szabályok, gránit korongok és speciális seprűk, nagyjából ennyi elég is az olimpiai versenyszámhoz.

Fotó: Arany-Média
Nem elképzelhetetlen, hogy évszázadokkal, esetleg évezredekkel ezelőtt a befagyott vízfelületeken egy nehéz, de simára kopott szikladarabbal játszottak elődeink. Az őskori-hőskori kezdetek óta a curling, azaz csúszókorong igazi, jeges csapatsporttá fejlődött.

A játék pontos eredete még ma is kérdéses: vajon a skótok találták fel a curlinget vagy a Skóciába emigrált flamandok vitték magukkal? Az biztos, hogy első történelmi emlékekként a holland Pieter Bruegel két olajfestményét említik 1565-ből. Az első írásos emlék pedig egy 1540-ből fennmaradt "tudósítás", amelyben a skót John McQuhin jegyezi le John Sclater szerzetes és Gavin Hamilton jeges játékát. Tény azonban, hogy a csúszókorong fejlődésének útját a skótok egyengették, akiknél már a 18. században kedvelt időtöltésnek számított a játék. A "szoknyás-nemzet" fektette le a pontos szabályokat, fejlesztette az eszközöket és terjesztette el a kontinensen, később pedig az egész világban.

Bár a gyökerek kétségtelenül európai eredetűek, a legjobb csapatok mégis a tengerentúlról, Kanadából és Amerikából kerülnek az élmezőnybe. Erre is van logikus magyarázat: a skót emigránsok voltak a "hírhozók". Már 1760 telén speciális formára olvasztott ágyúgolyókat csúsztattak a kanadai folyók, tavak befagyott felületén, 1807-re pedig az első észak-amerikai klub is megalakult. Az 1924-ben a "királyi" titulust is kiérdemelő Montreal Curling Club sajátos szabályok szerint büntetett és jutalmazott. (A vesztes csapatnak egy hordó whiskyt kellett prezentálnia a nyertesek asztalára.) A történelmi klubok mellett persze sorra jelentek meg az újabb és újabb egyesületek. Ma már közel egymillió kanadai koptatja a jeget, nem csoda tehát, hogy ez az ország vált általánosan is elismert curling-nagyhatalommá. Az első fedett ring is kanadai újítás volt még 1900-ban.

Az első amerikai csapat is skót bevándorlókból verődött össze Detroitban, 1832-ben. Az emigránsok hajótörést szenvedtek Chicagótól nem messze, ahol ezzel a lendülettel le is telepedtek és - ha már ennyien összejöttek - hamar klubot is alapítottak. Nem sokkal ezután Bostonban (1839), Milwaukee-ban (1843), Chicagóban (1854) és a környező városokban is megjelentek a "korongozó" férfiak. Majd' minden helynek megvolt a sajátos játékstílusa. Wisconsin helyi "specialitása" volt például, hogy egyes résztvevők feleségük vasalójával szálltak versenybe. Az Egyesült Államok jelenleg százharminchárom bejegyzett klubbal, százhét fedett csarnokkal és húszezer játékossal dicsekedhet.

A játék hivatalos szabályai szerint ma egy csapatban négyen dolgoznak a sikerért. Az első játékos a Lead, tőle kéri ki a korongot a negyedik játékos (Skip), aki egyben a csapatkapitány is. A Skip dönt stratégiai ügyekben, nagyban rajta múlik a győzelem. A második (Second) és harmadik (Vice-skip, Mate, Third) játékosok a "tisztogatók", ők sepregetik a jeget, hogy minél simábban, egyenesebb vonalban haladhasson a korong. A győzelem tehát összehangolt csapatmunkát és megfontolt taktikát igényel.

Miután eldőlt, melyik csapat kezd, a kapitány beáll a pálya egyik végébe, a gyűrű alakban felfestett "házba" (1,83 méter sugarú kör). Innen kéri ki a korongot a Lead-től, aki a másik térfélről a ház közepén kijelölt pontba próbálja csúsztatni a lecsiszolt gránittömböt. Fontos, hogy a Lead még a kezdőkörön belül elengedje a korong "fülét", másként nem jár a pont. A második és harmadik játékosok ekkor lépnek akcióba, azaz ekkor kezdenek sepregetni. Ezután a másik négyes következik. Egy játék addig tart, míg a csapatok tagjai mindkét korongjukat el nem juttaták a kijelölt házba. Ekkor kezdődik a második forduló. A játék társasági formája nyolc, míg egy verseny általában tíz menetes. A játék lényege, hogy a korongok (akár egymást kiütve) minél közelebb kerüljenek a házban kijelölt középponthoz.

A korongokat eleinte vasból készítették, ám a játék fejlődésével hamar jobb anyag után kellett nézni. Ma már gránitból állítják elő a játékszereket, és egy speciálisan kialakított "libanyak" formájú fogantyúval látják el őket. Egy-egy ilyen korong 19,1-20 kilogramm, 30,5 centiméter átmérőjű és 11,5 centiméter magas. A gyerekeknek gyártott szintetikus korongok természetesen jóval könnyebbek. A seprűk története még a kezdeti időszakhoz nyúlik vissza, amikor nem voltak fedett csarnokok, így a befagyott tavakon kijelölt pályákról folyamatosan le kellett söpörni a havat. Bár ma már rengeteg a kiépített, fedett pálya a "söprögetők" mégis játékban maradtak. A "tisztogatásnak" köszönhetően ugyanis nemcsak egyenesebb vonalban, de távolabb is csúszik a korong.

Ajánlat:

curling.com