Legfrissebb Versenynaptár Magyar csapat Eredmények Paralimpia 

Írjon nekünk Társalgó Fórum [origo] s.k. 



Kattintson a hirdetésre!


[origo] AJÁNLAT
Rózsa és Kovács K. is hajszálra az A-szinttől
Rózsa Norbert és Kovács Krisztina is kevesebb mint egy tizedmásodperccel maradt el az ötkarikás rajtjogot biztosító időtől.
A favoritok élték túl a kajak-kenu válogatót
Az úgynevezett "szétlövés" döntötte el, hogy k-1 1000 m-en Kökény Roland, k-2 500-on a Kammerer Zoltán, Storcz Botond kettős, c-2 1000-n a Pulai, Novák egység indul Sydneyben, az olimpián.
Kemény Dénes csapatot hirdetett
A július 14-e óta játszott 15 előkészületi mérkőzés után Kemény Dénes, a vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerdán délelőtt kijelölte olimpiai csapatát.
A nőikézilabda-válogatott majdnem kész az olimpiára
A Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára, Sinka László hétfőn változtatás nélkül elfogadta Mocsai Lajosnak, a női válogatott szövetségi kapitányának észrevételeit a sydneyi olimpiára utazó csapat összetételét illetően.
Erdei karbantartó edzései
Napi két edzése van Erdei Zsoltnak, de egyelőre visszafogott tempóban hajtja magát a középsúlyú ökölvívás világ- és Európa-bajnoka, mert vigyáznia kell gyógyuló térdére.
Egy-két érem várható a minden eddiginél népesebb atlétikai különítménytől
A Magyar Atlétikai Szövetség szigorú szintjei miatt "csak" 36 fős csapat minden idők legnagyobb magyar atlétikai delegációja lesz ötkarikás eseményen.
Kihirdették a magyar csapat előzetes névsorát
Magyarország 25 sportágban képviselteti magát a Sydneyben szeptember 15. és október 1. között sorra kerülő XXVII. nyári olimpiai játékokon.


 

 Az [origo] 11 aranyat remél a magyar olimpikonoktól


2000. augusztus 17., csütörtök, 16.59

Magyarország 25 sportágban képviselteti magát a Sydneyben szeptember 15. és október 1. között sorra kerülő XXVII. nyári olimpiai játékokon. Ahogyan az 1996-os atlantai olimpián, valószínűleg 2000-ben is a vizes sportok hozzák majd a legnagyobb magyar sikereket. Négy héttel az ünnepélyes megnyitó előtt némi esélylatolgatásra vállalkozik az [origo].

Hetek óta szavazhatnak az [origo]-olvasók arról, hogy a véleményük szerint az aranyérmek számát tekintve Atlantához képest hogyan szerepelnek majd a magyar sportolók Sydneyben. Négy évvel ezelőtt hét arannyal tért haza a csapat, és a szavazók 84%-a szerint ezúttal gazdagabb lesz a termés. Elsöprő többségben tehát az optimisták, így talán megengedhető, hogy számszerűsítve 11 aranyérmet várjunk a magyar csapattól.

Éremesély:4  3  2  
Fotó: Reuters

Vereckei Ákos győzelmi öröme az 1998-as szegedi vb-n. Sydneyben is ezt várjuk tőle

Baráth Etele, a Kajak Kenu Szövetség elnöke hét-kilenc érmet vár a kajak-kenusoktól a sydneyi olimpián. Kilencen vannak a 19 fős válogatottban, akik első olimpiájukra készülnek, egyébként csupa rutinos, s az elmúlt évek világversenyein kiemelkedően sikeres tagja van a csapatnak. Biztató, hogy a magyarok az utolsó három világbajnokságon 21 aranyat nyertek. A Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Storcz Botond, Horváth Gábor összetételű férfi kajak négyes, valamint a Kovács Katalin, Viski Erzsébet, Szabó Szilvia, Kõbán Rita alkotta női kvartett, továbbá Vereckei és Kőbán egyesben is esélyes a legfényesebb medálra. A kenusok közül Kolonics és Zala indulnak egyesben 500, illetve 1000 méteren, a Pulai Imre, Novák Ferenc duó pedig megpróbálják megismételni a Horváth-Kolonics kettős atlantai sikerét C-2 500 méteren.

Éremesély:2  2  2  

Úszásban már húsz éve minden olimpián szerzünk aranyat, ezidáig huszonkét arany, tizenkilenc ezüst és tizenhat bronz a termés. Atlantában Egerszegi Krisztina 200 háton, Czene Attila 200 vegyesen, Rózsa Norbert pedig 200 mellen lett olimpiai bajnok. Egér négyszáz vegyesen egy bronzérmet is nyert, Güttler Károly 200 mellen lett második, és Kovács Ágnes is megszerezte élete elsõ olimpiai érmét 200 mellen. Idén a hatszoros Európa-bajnok Kovács Áginak van a legnagyobb esélye, hogy tovább gyarapítsa a magyar aranyakat, mindhárom versenyszámában esélyes a győzelemre. Batházi István, a 400 vegyes Európa-bajnoka és az Egyesült Államok főiskolai bajnokságán nagyszerűen helytálló Czene Attila teljesítménye is bizakodásra adhat okot. Rózsa Norbert és Güttler Károly 2000-ben már nem tudják teljesíteni a tőlük elvárt szintet, Rózsa az olimpiai szintet sem.

Éremesély:1  -  -  

A férfivízilabda válogatott névsorában nincs igazán nagy meglepetés, öten maradtak (Benedek, Fodor, Kásás, Kósz, Varga Zs.) az Atlantában negyedik helyezett együttesből. A játékosok közül, egy kivétellel, mindenki nyert már legalább egyszer Európa-bajnokságot. A csapatra, ugyanúgy, mint eddig minden olimpián, nagy teher nehezedik, az eddigi hat vízilabda-aranyérem, valamint az Atlanta óta megnyert Világkupa, két Európa-bajnokság és a vb-ezüstérem után elvárás az olimpiai bajnoki cím. A csapathirdetés legnagyobb vesztese a válogatott legrutinosabb játékosa, Vincze Balázs, akit a feltörekvő tehetségek kiszorítottak a válogatottból, így lemarad a negyedik olimpiájáról.

Éremesély:1  -  -  

A nőikézilabda válogatott célja a négy évvel ezelőttihez hasonlóan most is a legjobb négy közé kerülés, az atlantai bronzérem megismétlése. Az erőviszonyokat ismerve ez a célkitűzés teljesíthetőnek is tűnik, bár Mocsai Lajos szövetségi kapitány azért óvatosságra int: "A tíz válogatott közül hét éremesélyes, és öt nem is titkoltan bajnok akar lenni, tehát a csoportmeccsek utáni keresztbejátszás egyetlen találkozóján dől majd el, hogy a dicsőségért, az első négy hely valamelyikéért játszhatunk, vagy a vert seregben." Ahogyan a pólósok, a női kézilabdások is az olimpia legkegyetlenebb versenykiírásával állnak szemben: a csoportmeccsekből továbbjutva egyáltalán nem garantált a négy közé kerülés.

Éremesély:1  1  1  

Régi sikersportágunkban, az ökölvívásban újra bajnokot avattak Atlantában Kovács István személyében, aki akkor a sportág 10. olimpiai aranyát nyerte. A magyar bokszolók idén is éremesélyesek, Erdei Zsolt, a középsúly világ- és Európa-bajnoka optimista: "A maximumot hozom ki magamból, és amilyen formában mostanában vagyok, az bármire elég lehet." Mellette még Lakatos Pál (48kg) és Balzsay Károly (71 kg) alkotják a bokszcsapatot, előbbinek az utolsó, utóbbinak az első nagy lehetősége adódik a sydneyi olimpián.

Éremesély:1  -  1  

Atlétikában 36 fő képviseli Magyarországot, és ez minden idők legnépesebb atlétikai delegációja, ami részt vett az ötkarikás játékokon. Közülük a kalapácsvetők a legesélyesebbek éremre. Kérdés, hogy Kiss Balázs - aki csak az utolsó olimpiai válogatón tudta biztosította helyét a magyar csapatban - meg tudja-e ismételni az atlantai 81,24 méteres dobását, ami akkor olimpiai aranyat ért, vagy Gécsek Tibor, esetleg Németh Zsolt fog ki jobb napot. A Magyar Atlétikai Szövetség egy-két éremre és 17-19 olimpiai pontra számit.

Éremesély:1  1  -  

A végére az egyik legkomplexebb sportág, az öttusa képviselői maradtak: Balogh Gábor, Sárfalvi Péter, Vörös Zsuzsa és Simóka Nóra csak az egyéni versenyben érdekeltek, de mivel egyéni világbajnokok (Balogh 1999, Vörös 1999, 2000), csapatban, illetve váltóban pedig mindkét nemben világ- és Európa-bajnok Magyarország, joggal remélhetnek újabb érmeket.

[origo]

 

 [origo] főoldal   Hírek   Időjárás   Internet + Komputer   Szórakozás + Program   Sport
 Üzleti Negyed   Játék   Család + Egészség   Kultúra + Művészet   Tudomány + Technika
 Autó   Utazás   mp3   Oktatás + Karrier   Online vásárlás   Netpincér   SzoftverBázis
 Könyváruház   Fórum   Társalgó   Apró   Telefonszám-tudakozó

 Keresés   [origo] s.k.   [origo]-térkép   Freemail   Súgó   Axelero   Médiaajánlat