Legfrissebb Versenynaptár Magyar csapat Eredmények Fotógaléria Paralimpia 

Írjon nekünk Társalgó Fórum [origo] s.k. 



Kattintson a hirdetésre!


 

 Supola és Csollány döntős


2000. szeptember 16., szombat, 13.28

A visszavonulását fontolgató Supola Zoltán lólengésben - a második legmagasabb pontszámmal (9.787) - bejutott a szer döntőjébe. Csollány Szilveszter legerősebb szerén, gyűrűn 9.775 pontot kapott, így holtversenyben a selejtezők élén végzett.

- Határtalanul boldog vagyok. Erre készültem egész évben. Magáért beszél, hogy csak a szám specialistája, a román Marius Urzica tudott megelőzni. Ez egy nagyon kellemes ajándék önmagamnak, hiszen 25-én ünneplem 30. születésnapomat - nyilatkozott Supola, s nem mulasztotta el megjegyezni: nagyon szereti feleségét, akit a nyáron vett el.

A kisebb kézfájdalmakra panaszkodó Supola első szerén, gyűrűn nem indult, mivel nem akarta kockáztatni lólengés gyakorlatát. Ugrásban - ahol elsősorban a láb dolgozik, és a kéz kevésbé van kitéve megerőltetésnek - 9.187-et kapott.

Következett a korlát, amelyen 9.025 pontra értékelték gyakorlatát. Ezután nyújtón - amelyen volt már világbajnoki második (1994) és harmadik (1993) is - 9.587-et ért el, ezzel Magyarországon bajnokságot lehet nyerni, de az olimpián csak a középmezőnyhöz elegendő.

A talajt Supola sem vállalta, de lólengésben aztán mindent beleadott, és szép gyakorlattal, 9.787-tel kvalifikálta magát a döntőbe. A dunaújvárosi tornásznak ezen a szeren a világbajnoki hatodik helyezése a legjobb, amelyet 1997-ben Lausanne-ban ért el.

A hatos csapatdöntőt hétfőn, a 36-os egyéni összetett finálét szeptember 20-án rendezik, 24-én a talaj, a lólengés és a gyűrű, másnap pedig az ugrás, a korlát és a nyújtó döntője szerepel a programban.

Supola pontszámai:
ugrás: 9.187
korlát: 9.025
nyújtó: 9.587
lólengés: 9.787 (döntő - a 2. legmagasabb pontszám)

Az 1998-as Európa-bajnok és Világ Kupa-győztes, valamint olimpiai és világbajnoki második Csollány nem titkolja, hogy aranyéremért jött Sydneybe. Célja elérésében számos világklasszis próbálja megakadályozni. A korábban szereplők közül a bolgár Jordan Jovcsev - Csollányhoz hasonlóan - 9.775, az idei brémai Eb-n éppen őelőtte győztes görög Dimosztenisz Tambakosz 9.762, a fehérorosz Ivan Ivankov 9.675 pontot kapott.

Mint később kiderült Csollánynak a gyűrű volt az első és egyben utolsó szere a szombati selejtezőben. A magyar tornász a többi ötön már nem indult.

- Engem leginkább a gyűrű érdekel. Szerencsére nagyon jól sikerült a gyakorlatom. Ennél csak nagyon nehezen tudnék jobbat bemutatni. A döntőig van még egy hét, addig a videó segítségével van lehetőség kijavítani a kis hibákat.

(MTI)

 

 [origo] főoldal   Hírek   Időjárás   Internet + Komputer   Szórakozás + Program   Sport
 Üzleti Negyed   Játék   Család + Egészség   Kultúra + Művészet   Tudomány + Technika
 Autó   Utazás   mp3   Oktatás + Karrier   Online vásárlás   Netpincér   SzoftverBázis
 Könyváruház   Fórum   Társalgó   Apró   Telefonszám-tudakozó

 Keresés   [origo] s.k.   [origo]-térkép   Freemail   Súgó   Axelero   Médiaajánlat