|
2000. szeptember 17., vasárnap, 2.10
A negyedik olimpiáján szereplő Bátorfi Csilla győzelemmel mutatkozott be Sydneyben. A magyar asztaliteniszező a csoportselejtező első fordulójában könnyedén verte a nigériai Bosede Kaffót. Molnár Zita azonban kikapott: a tajvani Hszü Csing volt a legyőzője.
 | | Bátorfi koncentrál, erősen | Az első játszmát Bátorfi elsősorban remek szerváinak köszönhetően hozta. Az afrikai ekkor még méltó ellenfél tudott lenni, de a második és harmadik szett már sima volt: Kaffo még a tíz pontot sem érte el.
-Az első játszmában fel kellett vennem a nigériai versenyző ritmusát, de amikor ez már sikerült, akkor sokkal könnyebb volt a helyzetem. Még egy kicsit szokatlan a csarnok, az ausztrál közönség is meglehetősen hangos - nyilatkozta Bátorfi.
Bátorfi legközelebb este lép asztalhoz, akkor az egykori jugoszláv, immár amerikai színekben versenyző olimpiai bronzérmes Jasna Reed lesz az ellenfele.
A selejtezőket 16 hármas csoportban rendezik, és csak az elsők jutnak tovább a legjobb 32 közé, ahol már kiemeltekkel csatáznak. A párosítás sorsolás alapján dől el. A négyszeres Európa-bajnok Tóth Krisztinát a 15. helyen rangsorolták, vagyis neki nem kell indulnia a selejtezőben.
Az első játszmában Molnár Zita csak egyszer,
7-6-nál vezetett, amúgy végig a tajvani irányított. A következő
szett is szoros csatában Hszü Csing javára dőlt el, míg a
harmadikban már hengerelt, és nagy valószínűség szerint ő jut tovább
a csoportból.
A legjobb 32 közé jutás már nemcsak a magyar versenyzőn múlik. A
továbblépéshez az szükséges, hogy a tajvani kikapjon a türkmén Aida
Sztesenkótól, akit viszont Molnárnak kell megvernie hétfőn a lehető
legnagyobb különbséggel.
- Az első két játszma viszonylag szoros volt, és ellenfelem csak
a nagyobb rutinjának köszönheti, hogy a végjátékból ő került ki
győztesen. A harmadik szettben már kiismerte játékomat, és akkor
valóban nem tudtam megszorítani - nyilatkozta a 24 éves,
csapatban idén Európa-bajnok Molnár, majd elment a
doppingvizsgálathoz szükséges vizeletminta "produkálásához",
valamint ütőellenőrzésre.
(MTI)
|