Legfrissebb Versenynaptár Magyar csapat Eredmények Fotógaléria Paralimpia 

Írjon nekünk Társalgó Fórum [origo] s.k. 



Kattintson a hirdetésre!


 

 Nyeste az esés után már Athénra gondol


2000. szeptember 17., vasárnap, 7.45

Elszálltak Nyeste Adrienn döntős reményei tornában, miután kedvenc szerén, a felemáskorláton a vasárnapi selejtező során, gyakorlata végén leesett a szerről. Szerencsére nem sérült meg.

Fotó: Nemzeti Sport
Ekkor még minden rendben volt
- Kicsúsztam - mondta a felemáskorlátról történt leesése után könnyes szemmel Nyeste Adrienn. - Pedig nagyon jól ment a gyakorlat. Most mégis újabb négy évet ki kell tartanom, hogy bizonyítsak.

- Úgy jártunk, mint a párizsi Európa-bajnokságon, ahol szintén az utolsó mozdulatot rontotta el Adrienn, és csak nyolcadik lett - kesergett az edzője, Lukács József.

Arra a kérdésre, hogy tudja-e Nyeste a következő olimpiáig folytatni, amikor már 26 éves lesz, a szakember azt válaszolta: két évig még biztosan kitart, hiszen 2002-ben - ha elkészül az új Budapest Sportcsarnok - várhatóan a magyar fővárosban lesz a világbajnokság.

Nyeste Adrienn - aki egyedül képviselte a magyar női tornasportot Sydneyben - az utolsó gyakorlatát a gerendán már ki is hagyta, hiszen nem lett volna értelme a folytatásnak. Előzőleg talajon 8,875, ugrásban 9,262 pontot kapott, a be nem fejezett felemás korlát pedig 8,850 pontot ért.

- Most már csak a fiúkban van remény - jegyezte meg Lukács József, aki szerint Csollány Szilveszter csak elveszíteni tudja a gyűrűelsőséget és lólengésben Supola Zoltán is legalább a hatodik helyet szerezheti meg.

(MTI)

 

 [origo] főoldal   Hírek   Időjárás   Internet + Komputer   Szórakozás + Program   Sport
 Üzleti Negyed   Játék   Család + Egészség   Kultúra + Művészet   Tudomány + Technika
 Autó   Utazás   mp3   Oktatás + Karrier   Online vásárlás   Netpincér   SzoftverBázis
 Könyváruház   Fórum   Társalgó   Apró   Telefonszám-tudakozó

 Keresés   [origo] s.k.   [origo]-térkép   Freemail   Súgó   Axelero   Médiaajánlat