|
2000. szeptember 12., kedd, 13.36
Győzelemmel kezdte, majd drámai csatával és végül újabb kudarccal folytatta szereplését a magyar férfi párbajtőr csapat az olimpia vívóversenyeinek harmadik napján. A észtek ellen még diadalmas együttes a tavalyi világbajnok franciákkal már nem bírt: egyetlen, a ráadásban bevitt tus döntött a továbbjutásról. Az ötödik helyért vívott meccsen a németek is jobbnak bizonyultak, aztán az ausztrálok ellen végre megszakadt a rossz sorozat.
 |  Kovács Iván, magába roskadva a Sreckitől elszenvedett vereség után | A Kovács Iván, Fekete Attila, Marsi Márk összeállítású együttes a legjobb nyolc közé jutásért 45-42-re győzte le az észteket. Sokáig kis különbség volt a két hármas között, eleinte az észtek, majd a magyarok vezettek, akik egyre növelték előnyüket: 18-18 után 24-21, az újabb váltásnál 29-24 volt az állás. Ekkor következett a tőröző Marsi, aki remekül vívott, nyolcra növelte a különbséget.
Úgy tűnt, innen könnyű lesz a magyarok dolga, de Fekete hullámvölgybe került és feljöttek az észtek (38-36). Az utolsóként pástra lépő Kovács végül bebiztosította a továbbjutást.
Tudni lehetett, hogy a magyar csapatnak a negyeddöntőben nagyon nehéz dolga lesz, mert a tavalyi világbajnok francia együttessel kellett megmérkőzniük. A papírforma be is igazolódott, hiszen az utolsó asszó előtt a franciák már jelentős előnnyel vezettek. Ekkor azonban a szombati kudarc után - sőt, talán annak hatására - megtáltosodott Kovács Iván 11-6-ra nyert, és a magyar csapat kiegyenlített.
Ám a hosszabbítást a fegyvernem 1992-es bajnoka, Eric Srecki négy másodpercig hagyta csak futni, a Kovácstól kapott zakót megbosszulva, bevitte a döntő tust.
- Szerintem Iván a végére elfáradt. Nagyon oda kellett figyelnie, hogy felzárkózzunk. Az erős koncentráció fizikailag is igénybe veszi az embert. Nem szabadott volna ilyen nagy hátrányt összeszedni - értékelt Kovács Edit, a magyar szövetség főtitkára.
Ezek után következett a találkozó a németekkel, ahol a tradícióknak megfelelően nem ment a vívás a nyugat-európaiakkal szemben: az összecsapást 45-39-re elvesztettük, így a hetedik helyért következtek a házigazdák.
Ezen a találkozón végre érvényesült a magyarok nagyobb tudása, és végül - ha nem is könnyen, de - nyertek 45-39-re. Marsi Márk kisebb sérülést szenvedett, de szerdára, a férfi tőrözők egyéni viadalára várhatóan rendbe jön.
- Fantasztikusan vívtak a fiúk az első két mérkőzésen, az észtek és a franciák ellen - mondta Kovács Tamás technikai igazgató. - Sajnos Marsi csak az első találkozón tudott pozitív mérleggel zárni, a franciák ellen mínusz tizet csinált. Ezt a másik két vívó nem tudta kiegyensúlyozni. Ha teljes csapatnak sikerül kiharcolnia a
részvételt, győzelmi eséllyel indulhattunk volna. Drámai körülmények között kaptunk ki a franciáktól, akik azóta már a döntőbe is bejutottak, és előreláthatóan meg is nyerik azt.
(MTI)
|